értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem
értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem
értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Legtöbbször azonban sem a megbízó, sem az ügynök nem képes költségmentesen<br />
garantálni azt, hogy az ügynök a megbízó szempontjából optimális döntéseket hoz. Az<br />
ügynöki viszonyok többségében mind a megbízónál, mind pedig az ügynöknél<br />
felmerülnek pozitív ellenőrzési és kapcsolati költségek, emellett az ügynök döntései<br />
némiképp eltérnek azoktól a megbízó javát maximálisan szolgáló döntésektől. A<br />
megbízó jólétében tapasztalható visszaesés, mely az efféle eltéréseknek tudható be,<br />
pénzben kifejezve szintén az ügynöki viszony költségének tekinthető”, melyet a<br />
szerzők a „reziduális veszteség” kifejezéssel jelölnek.<br />
Jensen és Meckling [1976] tehát az ügynöki költségeket a következők összegeként<br />
határozza meg: 1. a megbízó ellenőrzési célú kiadásai, 2. az ügynök kapcsolati költségei,<br />
valamint 3. a reziduális veszteség. A racionális megbízó számol az ügynök esetlegesen<br />
opportunista viselkedésével, így azt az ügynöki szerződések megkötésekor is figyelembe<br />
veszi. Következésképp az ügynök érdekelt az ügynöki költségeket mérséklő intézkedések<br />
meghozatalában – ami a kockázatkezelés szempontjából lényeges elképzelés.<br />
Barnea, Haugen és Senbet [1985a] különbséget tesz a pénzügyi ügynökelmélet és a<br />
gazdasági ügynökelmélet között. Míg az előző az optimális pénzügyi szerződéseket, az<br />
utóbbi az ügynök számára optimális munkaszerződéseket vizsgálja. 31<br />
A pénzügyi ügynökelmélet a tőkefinanszírozók (tőketulajdonosok és hitelezők)<br />
különféle csoportjai közötti viszonyt állítja középpontba a társaság optimális<br />
finanszírozásának összefüggésében. 32 A részvényesek és hitelezők között bekövetkező<br />
ügynöki konfliktusok oka követeléseik eltérő természetében keresendő. A<br />
hitelezőknek meghatározott összeg jár, illetve a társaság csődje esetén a teljes cégérték<br />
arányos része eredeti követelésük mértékéig. A részvényesek ezzel szemben<br />
maradványjogosultak. Ők a hitelezők kifizetése után fennmaradó cégértékből<br />
részesülnek. A részvényesek érdekeit szem előtt tartó menedzserek olyan döntések<br />
meghozatalára törekszenek, amelyek révén a vagyon a hitelezőktől a részvényesekhez<br />
kerül. 33<br />
Smith és Warner [1979] a hitelezők és részvényesek közötti konfliktus négy fő okát tárja<br />
föl: 1. Alulberuházottság („underinvestment”) – ha a vállalkozás értékében jelentős arányt<br />
képviselnek a jövőbeni beruházási lehetőségek, a kiemelkedő kockázatú adóssággal terhelt<br />
31<br />
Egy szerződés akkor tekinthető optimálisnak, ha a menedzsereket arra ösztönzi, hogy konkrét<br />
célkitűzéseiket, a kockázathoz való hozzáállásukat, illetve információs előnyüket a megbízó érdekeit<br />
messzemenően figyelembe véve hasznosítsák. Lásd Holmstrom [1979], Shavell [1979], Barnea, Haugen és<br />
Senbet [1985a].<br />
32 Jensen és Meckling [1976], valamint Myers és Majluf [1984] a részvényes–hitelező konfliktus analógiájára<br />
úgyszintén a meglévő és új részvényesek közötti érdekellentétet vizsgálják, és annak működési elvével<br />
kapcsolatban hasonló következtetésekre jutnak.<br />
33 Lásd Jensen és Meckling [1976], illetve Smith és Warner [1979]. Amint azonban Ammon [1998] rámutat,<br />
e konfliktus csak akkor alakul ki, ha a fizetésképtelenség valószínűsége nem nulla. Bőséges pénzárammal<br />
rendelkező, nyereséges vállalatok esetében úgy tűnhet, hogy e két tulajdonostípus érdekei többé-kevésbé<br />
azonosak. Minél nagyobb azonban a pénzügyi nehézség valószínűsége, annál markánsabban eltérnek a<br />
részvényesi és kötvényesi érdekek.<br />
33