EME_ETF_012_Gyo ... i magyar irodalmunkban.pdf

fordítására csak a 18-ik században gondoltak, amikor a nemzeti nyelvek
mellett a latin kezdett háttérbe szorulni. Mindössze csak három nyelv
nyitott utat neki: a francia 1727-ben, 5 ) a német 1784-ben és a magyar
a 18-ik század 80-as éveiben (cca 1785). Nyelvünkre Komc^Jlerenc mérnök,
Beöthy Zsolt dédapja, fordította. Nevezetes kéziratát a Kisíaludy-
Társaság őrzi; címe a következő: Második Július, avagy Beszélgetés Július,
— ennek Angyala — és Szent Péter között a Mennyországban. Bégen
K. J. Olvasó! ne nevess (3 és fél ív terjedelmű). Kovács Ferenc
minden valószínűség szerint, mint többi munkáinak java részét, ezt is
németből ültetett át nyelvünkre, még pedig abból a kiadásból, melyet a
felvilágosodás korának katholikus ellenes mozgalma ezen a címen terjesztett:
Gesprach zivischen Péter, Július II. und séinem Schutzgeiste. Frankfurt
und Leipzig 1784. Hartmann. Míg azonban a franciák 1875-ben egy
modern kiadással újból életre keltették 6 ) nem épen a legbarátságosabb
szándékkal a katholikus egyházzal szemben, és a németek is 1877-ben
megint kinyomtatták 7 ) válaszul a Canossa-járás 800 éves fordulóját ünneplő
Rómának, addig a mi fordításunknak mind a mai napig nem sikerült
az észrevétlenség homályából napfényre vergődnie.
Pedig ez a dialógus pusztán irodalomtörténeti szempontból is egyike
a legérdekesebb tárgyaknak. Több mint 400 év óta izgatja a kutatást titokzatos
eredete, de rejtelmeit tisztázni még máidig nem sikerült. Amikor
közvetlenül Gyula pápa halála után ez a pamflet megjelent, óriási feltűnést
keltett az akkori tudós világban. Ezt főképen az idézte elő, hogy
az 1512. május 3ikán tartott lateráni zsinaton nagy feltűnést keltő Aegidiüs
Viterbo beszédének s Péter d'Ailly meg Gerson halaszthatatlannak
hirdetett reformgondolatainak megragadó merészséggel és rendithetetlen
bátorsággal kifejezésre juttatott visszhangját csendítette meg az érdekelt
körökben. Hangja, merészsége és szokatlan ereje azt sejttették, hogy a
névtelen irat mögött kiemelkedő egyéniségnek kell rejtőznie. Ez a magyarázata
annak, hogy a dialógust a közvélemény kezdetben a kor legharcosabb
szellemének, Hutten Ulrichnak, tulajdonította. Ez a feltevés
Brunet tekintélye révén az irodalomtörténeti köztudat egy részében voltaképen
ma is benne lappang. Hutten összes müveinek kiadásában Eduárd
Böcking Julius-t ugyan a „Dialogi Pseodo Huttenici" közé helyezte, 8 ) de
a kérdést valójában ő is megoldatlanul hagyta s azok sem tudták végkép
eldönteni, akik határozottan vitatták, hogy sok szó fér Hutten szerzőségéhez.
9 ) Az igazság minden bizonnyal az utóbbiak részén van. Tény,
hogy ezt a nevet ma már senki komolyan nem emlegeti Július írójául, mert
oly nagy és feltűnő a különbség a párbeszéd sima, könnyed, ügyes retori-
3
) Dialogue entre Saint Pierre ct Jules II á la poite du Paradis. Amsterdam,
Bemard, 1727. A. A. Barbier: Dictionnaire de Ouvrages Anonymes. Paris 1872. Tom.
I. col. 944.
e
) Július dialogue entre Saint Pierre et le Pape Jules II á la porté du Paradis.
(1513). Traduction nouvelle en regard du Texte Latin par Edmond Thion. Paris 1875.
') Július II. Ein Gesprach vor der Himmelsthür. Aus dem Lateinischen des Girolamo
Balbi, Bischofs von Gurk. Berlin 1877. Verlag Adolf Enslin.
8
) Ulr. Hutteni opera quae reperiri potueruut omnia, edidit Boeckiug. Lipsiae.
Teubner, 1859. IV. 421 kkl.
9) Dav. Friedr. Strauss: Ulrich von Hutten. Bonn 1878. 68 kkl.
— 5 —