EME_ETF_012_Gyo ... i magyar irodalmunkban.pdf

lasi és szellemi átalakulását, amelyet különösen Itáliában rengeteg terjedelmű
és fékevesztett szenvedélyességü szatíra és pasquillus irodalom kisért.
Főképen két érzés fűtötte a kor lelkét: a túlhajtott gyűlölet az egyház
ellen, amelynek hullámai folytonosan dagadtak, és az elégedetlen tömeg
ellenszenves magatartása, mely a hatalmasokról úgy gondolkozott:
hogy azok minden elképzelhető alacsonyságra képesek. Természetes, hogy
az irodalom, mely ezekből az érzelmekből táplálkozott, hallatlan menynyiségü
szégyent és becstelenséget halmozott fel. A pasquillus írók csapatának
állandóan szemmel tartott célpontja, gyűlöletük szüntelen kirobbantója
épen Gyula pápa volt (1443—1513, mint pápa: 1503—1513), a
„Pontifice terribile", aki karddal kezében hágcsón kapaszkodott az ostromlott
Mirandola falaira. A pápaság egyházi rendeltetése és világi
helyzete közti ellenmondás, i amely épen az ő uralma alatt rikitott legélesebben,
hatalmas szatira-özönt fakasztott, amely Gyula pápára rendkívüli
népszerűsége ellenére i's minden szégyenletes dolgot rákent, Szeut
Péter legméltatlanabb utódának tüntetve fel őt.
Nem tartozik tárgyalásunk körébe, hogy igazoló adatait keressük ennek
a felfogásnak, sem az, hogy vitába szálljunk a karrikatura ferdítéseivel.
Az nyilvánvalóan látszik, hogy Gyula pápa még életében a legellentétesebb
vélemények ütközőjében állott. Míg egyrészt a legszélsőségesebben
és a legkíméletlenebbül elitélték, másrészt dicsőítésére nem találtak
elég mértéket, különösen az olasz poéták. Kétségtelenül a renaissance
igazi pápája volt, erős lelkű és szenvedélyes uralkodó, aki nem hiába viselte
címerében a tölgyfát. 1 ') 1 Az Uffizi képtárban látható Rafaelnek
róla festett bámulatos kifejező erejű portréja. Két megkapó férfias vonása
tűnik szembe rajta: hajlithatatlan határozottsága és lankadatlan tettereje,
amely szakadatlan harcaiban soha egy pillanatra sem ernyedt el.
E képből mindenesetre megérthetjük e kiemelkedő egyéniséget vakon támadó
és rajongással körülhizelgő ellentétes véleményeket.
Az ellene irányult összes gúnyíratok között tagadhatatlanul a legszellemesebb
és a legélesebb épen szóban forgó dialógusunk, melynek a
16-ik század elején megjelent első kiadása a következő címet viseli: F. A.
F. Poetae regii Libellus de obitu J\ulii Pontificis Maximi. Anno Domini
M. D. XIII. Ez a hely és nyomtató nevét eltitkoló első kiadás ritka példányszáma
s nem mindennapi tartalma révén a bibliofilek körében ma
is annyira kapós és híres, mint későbbi valamennyi latin nyelvű lenyomata
s francia meg német nyelvű fordítása. Az előbbiek közül különösen
nevezetes a Wittenbergben 1557-ben Johann Lufftnál mígjelent editio,
amelyet maga Melanchton rendezett sajtó alá, továbbá a Gourmont-
Mondier féle 1612-iki párisi és a Joseph Retzertől lenyomtatott 1781-iki
bécsi kiadás. 2 ) Megjelent azonkívül a 16-ik század leghíresebb pasquillus
gyűjteményében 3 ) s több izben Hutten Ulrich művei között, 4 ) Le-
') Burjchardt: Die Cultur der Renaissance in Italien. Leipzig 1877. I. 112. 231'
1. — Marczali Henrik: Nagy képes világtörténet. VII. 22 1.
*) L. Ketzer alább id. munkájában Vol. I. p. 496—538.
") Pasquillorum Tomi duo Eleutheropoli (Tigurini). 1544. p. 123—178.
') Valamennyi kiadását felsorolja Brunet: Manuel du libraire. Paris 1862 III
col. 389—391.
— 4 —