EME_ETF_012_Gyo ... i magyar irodalmunkban.pdf

gátja a duhaj vendégeket, Felháborodásában már-már vissza akar fizetni,
de mégis meggondolja, hogy azok többen vannak s okosan beletörődik kényelmetlen
helyzetébe.
Még sok leverő dolgot látott az Úr szolgája. Az emberek tele vannak
képmutatással, hazudozással és rosszindulattal. Csak színnel és szájjal
keresztények, az Úr igéjéhez nem tartják magukat, rusnya viszálkodás és
vérontás az egymás közti igazi viszonyuk. A papok tudatlanok, híveiket
legeltetni nem képesek. A parasztot nem tanítják, csak korholják, ez azonban
szavukra ügyet sem vet, mert a dorgáló élete nem felemelő ragyogás,
hanem merő rossz példa. Nem is csoda, mert ahány pap, annyiféle: az
egyik szofista, a másik Picard hive, a harmadik Zwingler követője, s mindenik
a saját hasznán kivül egyebet nem lát és nem keres. Csak lett volna
hatalma, eltörölte volna mindnyájukat, kiált fel újból a világ csalárd
folyásával elégedetlen Szent Péter. Aztán hol vannak a régi oskolamesterek,
akik hasznukat nem nézve szépen oktatták a gyenge ifjúságot! Hírük
sincs már ezeknek. A mostani tanítók hetekig könyvet sem vesznek kezükbe,
ellenben tükör előtt hívalkodnak, pálinkáznak, nyelveskednek, csak
imígy-amúgy tanítgatnak s még templomba járni is szegyeinek. „Igen
néznek fizetésre, de ritkán az gyermekségre". Egészen érthető, ha a gonosz
példáktól elvakult apró emberkék, kik még az ábécét sem tanulják meg,
zabián nem tarthatók s felnőve a gonoszságban teljesen elmerülnek. Ilyen
körülmények közt az igazság is csalárd színt mutat, s betörik a feje vagy
elönti tejfölét, ki annak érdekében szót emel. Már a birák sem az igazság
emberei. Nincsen olyan dolog, amit ezüsttel elkötni nem lehetne. Az igazság
pehelykönnyű, a pénznek ellenben nagy a súlya s így a szegény ember, ki
a i>rokátort ki nem elégítheti, mindig pervesztes a maga igazában. „Hogy
lehetsz oly nagy tűrhető, ily sokáig szenvedhető" — kiált fel újból türelmetlenül
a világ gonoszságán eléggé megbotránkozni nem tudó Szent Péter.
És következik egy másik örök kép: a mértéktelenségben és bujaságban
tobzódó emberiség leábrázolása. Csak koekán s mulatságon jár az
eszük, s némelyek annyira elvadulnak, hogy papucsból, mosdóból isznak,
üveget rágnak, gyertyát nyelnek. Isten adományát, a bort, életük rövidítésére
fordítják, testileg-lelkileg tönkremennek, a jókat leszólják s napestig
fejükben csak paráznás dolgokat kergetnek. Ismét kéri Szent Péter az
Urat, hogy hágjon rájuk s büntesse pokollal latorságukat.
Egy alkalommal kellemetlen élményben volt része. Szállásán katonákkal
akadt össze. Jámborul meghúzódott egy sarokban, szemlélve az éktelen
ruházatú vitézeket. Egyszer csak az egyik hozzá sompolyog, szeme láttára
ellopja süvegét, nyomban el is adja, a másik pedig sörrel arcát tele fújja.
Helyéből még megmoccanni sem mert, mert velük egy kovászból való még
gorombább társaság lépett be. Álmélkodva hallgatta merő istentelen, rút
átkokkal-szítkokkal terhes beszédüket. Elgondolta, hogy az Úr ezekért az
érdemetlenekért szenvedett fájdalmas kereszthalált, „Uram mért engedsz
nékiek, hogy el nem hagyod veszniekf . fejezi be panaszainak ujabb
szakaszát Szent Péter.
Sorra jön aztán a társadalom többi rétegeinek erkölcsi feltárása. A
parasztok is állandó tobzódásban tékozolják javaikat, fennen ágaskodók
s paraszt létükre nemes formát űznek. Egyszer meg is járta egy ilyen bársonyos
ruhájú „mint egy disznó részeg" paraszttal, aki kevélyen ficánkoló
— 13 —