KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA - Hollandiai Magyar Szövetség

HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR 45. TANULMÁNYI NAPOK - 2004. SZEPTEMBER 9-12. KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA
a fényképez gép lencséje megörökíthet. A környezet más, csöppet sem hazai. Este például nem jön
csend r az el adókért, hogy az rszobán a másnapi témákat firtassa. Estefelé díszes öltözék helybeli
polgárok érkeznek nyári ruhás feleségeikkel változatos márkájú gépkocsijukon. Az autók a kúria feljárója
el tt fordulnak, majd a fák alatt szép mértani félkörbe igazodnak. A magyarok a sóderben sétálgatva
szemlélik a felfordulást, kissé bizalmatlanul. A helybeliek azonban kiszállnak, egy sz hajú úr, polgármester
lévén, nyomban a lépcs re megy, és közvetlen beszédet mond, el ször hollandi, majd angol, majd német,
majd francia nyelven, mivel világos, hogy egyik magyar azt érti, a másik amazt. Ezután a helybeliek a
jövevényeket autójukba tessékelik, annyi autó jött, ahány magyar, hogy körülvigyék ket a környéken, s
estére eljuttassák egy-egy várudvarra, ahol hang és fényjátékokban elevenedik meg a hely története. Az
autóflotta el tt két motorbiciklis rend r halad, hogy szabaddá tegye az utat az autópályán. „Utoljára Horthy
el tt láttam ilyet” – mondja az egyik displaced persona, elképedve azon, hogy a forgalmat miattunk a
rend rök leállítják. A kirándulás ötlete a doorni polgárok egyikének jutott eszébe, k ajánlották fel a
rendez knek, egy cseppet félszegen. Úgy érezték azonban, hogy ki kell venniük a részüket ebb l a
találkozóból, amir l nem tudták pontosan, hogy micsoda. Az a gyanúm különben, hogy ezt a rendez k se
tudták el re, nem határozták meg pontosan, hogy mit akarnak, éppen csak jót akartak. Azt, hogy az
összejövetelen olyanféle szóértés alakult ki, amire jó szava csak Széchenyinek volt, aki közlélekr l beszélt,
éppen ezzel érték el. Az eredményt nem szabad lekicsinyelnünk. Tapasztaltuk, hogy az emigráció Bábel is
lehet, az egy nyelvet beszél k, de különböz korokhoz köt d k nyelvzavara, s többnyire toronyépítés nélkül.
A nyelvzavar itt maradt, bár a veszély fölmerült egy pillanatra, s az ilyesmi se haszontalan: felidézi a
visszariadást.
Feljegyezhettük, hogy a konferencia, amely határozatokat nem hozott, alapelveket nem dolgozott ki,
programokat senki elé nem szabott, két, a világból felbukkanó szóval jelölte meg külföldi magyarjának
kapcsolódását népéhez. Az egyik ez: elkötelezés, a másik ez: lépéstartás – vagyis annak az igénye, hogy a
diaszpóra magyarsága ne saját múltjának, emlékeibe rekedjen. Az emlék együttm ködése ezeken a
beszélgetéseken akkor vált egészen súrlódásmentessé, amikor a forradalom vitájához értek. A forradalom
vitájára két fárasztó el adás és két, egyenként négyórás vita után került sor az utolsó estén, tíz óra tájban. A
vita bevezet jét el adója félórásnak szánta, de végül is, hallgatóinak jóvoltából eltartott éjfél utánig. Az
eseményeknek mind a szerkezetét, mind a mozgatóer it átvilágító két és fél órás visszapillantást kétórás,
mondhatni leny göz vita követte, s az este tanulsága az volt, hogy lehet ilyen közeli, ilyen h si, ilyen
tragikus közös élményt a higgadt és józan önvizsgálat legjobb magyar „hagyományai” szerint elemezni.
Éppen ez teszi az emlékezést méltóvá magához az eseményekhez. A doorni találkozó többünknek arra
adott módot, hogy bizakodni kezdjünk a külföld magyarjaiban és egy olyan új értelmiség kialakulásában,
amelyet európaiság tesz magyarrá; a magyarság európaibbá. Ezt ez a találkozó, melyhez foghatót az
id sebbek hiába kerestek emlékezetükben, nem programként hirdette meg. Ennek csak a lehet ségét
villantotta fel. S a másokban fölkeltett remény kötelez, ez a doorni találkozó rendez inek vállára a folytatás
terhét hengeríti.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 186 -