KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA - Hollandiai Magyar Szövetség

HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR 45. TANULMÁNYI NAPOK - 2004. SZEPTEMBER 9-12. KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA
kereszténység szerepét, a jóléti államokban kialakuló civilizáció színét és fonákját, az európai irodalom új
fejl désszakaszait, a gazdasági integrálódás várható fejl dését s az elmúlt száz esztend magyar állami és
társadalmi fejl désének alapvonalait. Az el adók némelyike még nem töltötte be a harmincadik évét. Ezek
szóltak – Kibédi Varga Áron, Péter László és Zádor István a legátgondoltabb szakszer séggel. A
legáthatóbb csend Illyés Bartók-versét és Bikich Gábor „Sermo supra sepulchrum”-át fogadta, s a legjobb
vitát Cs. Szabó László el adása váltotta ki. A legtöbb félreértést Péter Lászlóé, talán azért, mert volt a
legtárgyilagosabb a kiegyezés koráról szólva.
Az új magyar alkat az ifjabb nemzedék észjárásában bontakozik-tapogatózik. Ahogy ezeket a fiatal
gondolkozókat hallgatom, els sorban az érvelés higgadtsága lep meg. Mindig inkább retorikus, mint logikus
nép voltunk, jelz kkel emeltük a gondolatot olyan magasra, ahol már csak csodálni lehet, nem követni.
Dühödten forgolódva, vívódva és verg dve igyekeztünk, valahol modort tévesztve, a nemzeti lét praktikus
kérdéseit a görög sorstragédiák színvonalára emelni. Aki az életszínvonalon kezdte, többnyire a lét és
nemlét kérdéseinek feszegetésével folytatta már a harmadik mondat után. Így lett szellemi életünk Hamletek
és Don Quijoték párhuzamos önkifejezésévé, leh lt, felforrt, vagy ahogy Vörösmarty mondta: „egyszer fázott,
másszor lánggal égett”. Ez az elevenbe vágó mondat is retorikává dagadt, mindenféle záróünnepélyeken
saját ittas keser ségünk igazolására. Mélyre azonban senki se nézett, elt n dve azon is, hogy az ilyen
„douche écossaise” kezelés vajon mire jó. A kedély mintha a pannon tél és nyár végleteit vette volna át, a
lelki éghajlatok között a mérsékeltet, az utak közül a járhatót éreztük gyakran idegennek. Sárkányereget
nép voltunk, illetve középosztályunk az volt, fiatalságával együtt az, az ötlet röppenése a széliránytól függött.
S ha biztos volnék benne, hogy a doorni találkozó szelleméb l végleges következtetéseket lehet levonni,
akkor azt mondanám, hogy ennek van vége.
A hét nap tucatnyi vitáján ugyanis mindössze egy felszólalás lendült át a szónoklat m fajába, nyílt
választási fokon. A többi kérdést vetett fel, szempontokra mutatott rá, álláspontot tisztázott, tényekkel
egészített ki tényeket. A felszólalók kétharmada a tárgynál maradt. Ez, magyarul, eredmény: tehetséges
fajtánkban mindig mindenkinek több az emléke, egyéni mondandója, mint amennyit egy vitatkozás elbír. Itt
azonban a szócsere gyakorta torkollt szóváltás helyett eszmecserébe. Az el adóknak is volt érdemük ebben.
Többségük, különösen az ifjabbja, a szerkezeti kép tisztázására törekedett, ítéletének megfogalmazására
rendesen szót sem vesztegetve: ez az adatokból, amiket gondosan felsorolt, amúgy is kibontakozott. A
pátosztól, úgy rémlik, félnek annyira, mint szemérmes ember a trágár kifejezést l. A lelkesültség szök árjai
helyett az irónia és humor búvópatakjainak kanyargását követhettük, nyugalmas élvezettel.
Mindez természetesen felvillanyozott, s nemcsak engem. Átellenben egy kerti pad legszélén Csét látom,
rendkívül kényelmetlen tartásba görbülten, el re d lve, bal fülével az el adóirányt olyanféleképpen
betájolva, mint ama radartölcsérek, amiket filmhíradókon láthat az ember alkalomadtán. Egy-egy olyan
mondaton, amelyben az irónia t hegye kivillan az udvariasság vattakötegéb l, elégedett; szájrándulás
mosolya nyugtáz. Joggal. Az a gyanú fog el, hogy ezeket a radikálisokat, akik lényegében forradalmárok
anélkül, hogy modoruk jakobinus volna, a magyar viktoriánusok jobbjai is megbecsüléssel hallgatnák, noha
róluk kevés szó esik.
Megéreznék azonban a guvernamentális felel sségérzetett a radikális nézetekben: az új gazda
szemügyre veszi a földjét. Megállapítja, hol szikes, hol gazos, mikor s miért kezelték rosszul a néha talán
rokonszenves, de általában kissé sz kfej el dök. Mindezt csak azért állapítja meg, hogy lássuk: mit lehet
tenni. Az, ahogy a problémákat megközelítik, az észjárásuk olyan emberé, aki az országot magáénak tudja,
jobb kim velésre törekszik. Ahogy hallgatja ket az ember, határozottan az az érzése támad, hogy egy új
vezet réteg képvisel it hallja, de nem a djilasit: emezeket új osztálynak a rendszer maga ellen nevelte, s
nem olyan ellenzékiségre, ami a puszta ellentmondással már megelégszik. Az is lehet, hogy az üti fel itt a
fejét, amit Németh László nem éppen szerencsés szóval „új nemességnek” kívánt, még más környezetben.
Túlzás-e feltételeznünk, hogy egy új elit van itt, ha kevesekben is, de alakulóban? Ezt nem tudhatjuk. Az
azonban nem kérdéses, hogy egy ilyen új elit kialakulásának el feltételei adva vannak: mindenki
elképedésére kiderül, hogy az elmúlt tíz esztend lényegében demokrata, gondolkodásában realista és
valójában forradalmi ifjúságot nevelt, az elnyomás eszközeivel is, mindenféle teoretikus zsarnokságok ellen.
S ami azóta történik? Idekint a világ legjobb egyetemei nevelnek magyarokat: soha ennyi európaiság nem
áradt ennyi magyarba, ennyiféle nyelven, ennyi nemzet iskolájában! Soha semmilyen kultuszminiszter nem
tudott annyi ösztöndíjast küldeni nyugati egyetemekre, mint ez a forradalom. S Doorn azt az érzést keltette
föl, legalább bennem, hogy ez a magyarságukon nem ront, hanem javít. Csak gazdagítja. Ennyi idegen
hatás már nem idegenít, egyik hatás a másikat egyensúlyozza ki. Afféle járulékos élmény, hogy az angol
tényszeretetet, a német elmélyülést s francia logikai lendületet, szóval az „europica varietas”-t
anyanyelvünkön kapjuk meg itt. Nincs nemzet se Európában, se másutt, amelynek fiatalságából ilyen sokan
ilyen sokféle kultúrát asszimilálnának, ennyi nyelven. Miért féltsük hát magunkat?
A napfényes id a résztvev ket a gyepre teríti ki, ez el adó egy öreg fa lombja alól beszél egy asztal
mell l. Egészen Szárszó! – mondja mellettem valaki megindultan. Ez azonban csak a képre igaz, arra, amit
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 185 -