KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA - Hollandiai Magyar Szövetség

HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR 45. TANULMÁNYI NAPOK - 2004. SZEPTEMBER 9-12. KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA
(3)A dohányzás intézményes üldözése és ennek tanulságai
Ne áltassuk magunkat, a nikotin is kábítószer, ugyanúgy mint az alkohol, a hasis, vagy az ópium. Élvezete
függ séghez vezet. Minden társadalomban éltek valamilyen élvezeti cikkel. A modern nyugati típusú
társadalmak a koffeint, az alkoholt és a nikotint engedélyezték, illetve a 19. században még az ópiumot is.
Keleten Allah az alkoholt megtiltotta híveinek. Amerikában is megkísérelték a betiltását, ez volt a Prohibition
(1919-1933), ami csak a csempészek zsebét gazdagította. Legutóbb Gorbacsov igyekezete mondott cs döt
a Szovjetunióban, hogy leszoktassa honfitársait a vodkáról.
Ám minket itt és most csupán a nikotin intézményes üldözése érdekel.
Ötven évvel ezel tt Sir Richard Doll az angol Medical Research Council felügyelete mellett kollégáival
azon dolgozott, hogy felismerjék milyen környezeti tényez k és társadalmi viselkedési formák járulnak hozzá
a lakosság egészségi állapotának a romlásához. A kórházak halálozási adatait tanulmányozva, úgy találták,
hogy a múlt század els felében jelent sen emelkedni kezdett a tüd rákban elhunytak száma. A kutatók,
köztük Doll is, eleinte a kipufogó gázokra gyanakodtak, hiszen a bels elégés motor feltalálása óta
igencsak megnövekedett a nagyvárosokban a forgalom. Ugyanígy gyanúsított lett az útburkolat építéséhez
használt koncentrált kátránytartalmú anyag, a bitumen is.
Richard Doll azt találta vizsgálatai során, hogy a tüd rákban elhunytak nagyrésze dohányos volt. 1954ben
közzé tette az Austin Bradford Hill-lel végzett statisztikai felmérések eredményeit a British Medical
Journalban. Iain Macleod, az akkori egészségügyi miniszter sajtókonferencián jelentette be a nemvárt
eredményt. Ett l kezdve számíthatjuk a dohányzás intézményes üldözését. Zárójelben megjegyzend ,
anélkül, hogy ezzel Doll és munkatársai érdemeit kisebbíteni igyekeznénk, hogy két náci tudós már 1943ban
közzétett egy dolgozatot, melyben a dohányzás és a rák közötti összefüggést kimutatták. A kutatást
Hitler szponzorálta, aki maga is harcos antinikotinista volt. Doll ezt úgy kommentálta kés bb, hogy a náci
tanulmány meglehet sen primitív szinten mozgott, konklúziói sem voltak meggy z ek, és egyébként is csak
jóval a saját kutatásai után értesült a dolgozat létér l.
Mivel engem csak az üldözés lélektani tényez i érdekelnek, csupán néhány mozzanatot szeretnék
felidézni. Tehát a hatvanas években teljes g zzel megkezd dött a felvilágosítás. Mindenhol. Eleinte
látszólag csak a dohányzás csökkentése volt a cél. Hogy aki húsznál kevesebb cigarettát szív, az nincs
veszélyben. Hogy a füstsz r s cigaretta „egészségesebb”, mert kisz ri a karcinogén anyagok jó részét.
Hogy szivarozni kell cigarettázás helyett, mert a szivarban nincs papír, ami a f rákkelt anyag. Hogy a
dohányzás csak egy rossz szokás, amit könny abbahagyni. Különben is tompítja a szaglószervet és az
ízlel bimbókat.
Komolyra akkor fordult a dolog, amikor az 1970-es évek elején Angliában ráírták a cigarettára a
figyelmeztetést: hogy „a tiszti f orvos úgy döntött, hogy a dohányzás rákot okoz.” A megfogalmazással volt a
baj. Gyerekkorunkból emlékezhetünk az antialkoholizmus jelszavára: „Az alkohol öl, butit, és nyomorba
dönt.” Így ebben a sorrendben. Azon nevetgéltünk, hogy ha megöl az alkohol, akkor mit számít az elbutulás
vagy a nyomor. A dohányzásellenes jelszóval is ilyenformán volt a baj. Hogy rákot okoz (causes). Ezt
egyetlen dohányos sem vette komolyan. Mert ez száz százalékos teljesítményt kíván a nikotin részér l és ez
mindaddig nem igaz, amíg minden dohányos nem tüd rákban hal meg. A hirdetési hadjárat alkotói úgy
okoskodtak, hogy ha azt írják, hogy okozhat (may cause), ami igaz, de nem elég hatásos, akkor mindenki
úgy véli majd, hogy megússza, tehát rá nem vonatkozik a szentencia. Az els nagy hirdetési kampány nem
volt elég hatásos. Igaz, így is születtek eredmények. A neofiták, akik néhány napja hagyták abba a
dohányzást, dicsekedtek, hogy sokkal könnyebben lélekzenek, jobban ízlik nekik az étel, és jobban
alszanak. Még volt egy téves premissza a kampányban. Bagatellizálni akarták a függ séget. A média
teliszájjal harsogta, hogy csak egy rossz szokás, amir l akarater vel bármikor le lehet szokni. Kés bb aztán
kiderült, hogy a nikotin molekulái bizonyos receptorokba záródnak az idegrendszerben, és ez
nikotinfügg séghez vezethet, éppenúgy, mint az alkohol. De nem mindenkib l lesz alkoholista, aki sokat
iszik. Nem minden sokat cigarettázó egyénb l lesz nikotinista.
Az igazi el relépés akkor következett be, amikor a nyolcvanas években feltalálták a dohányzás
környezetszennyez voltát, tehát azt, hogy a mások által kilehelt dohányfüst beszívása is (a secondary
smoking) rákot okozhat, és a kampány hívei váratlanul hadseregnyi önkéntes szövetségest találtak a
nemdohányosokban. Ekkor kezd dött a boszorkányüldözés.
Ez a mozzanat alaposan megosztott minden társadalmat, hiszen végs soron potenciális gyilkosnak
lehetett minden dohányost tekinteni. A hisztéria olyannyira felfokozódott, hogy az üldöz k mindent
megengedhettek maguknak, és elkezdték a dohányosokat kitiltani el ször helyiségekb l majd épületekb l.
Ki az id járás viszontagságainak. Erre egyetlen példa: a feleségemé, aki soha életében nem dohányzott, és
mint egy sok alkalmazottat foglalkoztató intézmény liberális f igazgatója, egyetlen helyiséget jelölt ki
dohányzásra. A nemdohányosok lobbijának azonban be kellett adnia a derekát, és a dohányosok innen is az
utcára kerültek. A könyvtár elé. És itt következik a történet csattanója: a nemdohányos boszorkányüldöz k
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 155 -