KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA - Hollandiai Magyar Szövetség

HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR 45. TANULMÁNYI NAPOK - 2004. SZEPTEMBER 9-12. KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA
megjegyzésekkel, betétekkel (az "ávos" Lolli meg a maszkok meg a bunraku bábuk) színházira is " l hajazó",
tente-tente, porcelán kurtizán. Persze, csalóka ez a "színház", mert hiába jelenetezés és "színi utasítás",
sem a betéteket, sem pedig az esetleges dramatizált részletet, szerintünk, nem lehet, képtelenség
reprezentálni; bizonyára f leg ezért sikeredett oly sutára, az er ltetett "mimézisben" enyhén kínosra az egykét
éve a "Mikes"-re is elhozott "monodráma" (Angéla, a kanadai "kis csaj" monológja), melyet a h séges
fegyverhordozó, a R t Alabárdos adaptált és "rendezett", , a tanítvány és delegált performáló, Zalánba nem
üt a ménk , csalánban liljomot Tibor. Mert a géfini szöveg soha nem végrehajtandó gesztusra buzdító
librettó, hanem olvasva is hallani: polifonikus szó-örvénylés. Nyelvek keverednek, kavarognak benne,
magyar, angol, francia és német, görög meg latin, holland, lengyel, spanyol és portugál, dán, orosz, de még
provanszál is. S mindez jelszavak, közkincs, aranyköpések, szólások, mondások, slágerek, citátumok
egyetlen történelmi egyvelegében, egy hangütésb l, kezdetb l már érthet en a kortársnak: halló, halló,
figyelem, Beregfy Károly vezérezredes azonnal, romlott hazánkról, virágra lép, Stille Nacht, de valódi finom,
vo polje berjoza sztajála, kigulágos kiguwattig, zisz isz mjuzik jaesszé...
"A bet alatt hallhatóvá tenni a hangot, a hangokat, ennyi az író dolga, így Géfin; "bennem lett írássá az
él szó, hogy igazán életre kelhessen". Nos, a kortársi magyar irodalomban így, ily evidens intenzitással
kevesen vannak, kiknél ily polifonikus egyvelegben ennyire élnek a hangok, hanghordozások; Esterházynál
gyakran, Kornisnak is legalább egy színdarabjában, a Hallelujában, Spiró is pedzi a Zeitstückjeinek
redukciójában. Nyilván, analogikusan, így némely modern zenem ben, Stockhausen Himnuszaiban vagy
John Cage 81-es, a joyce-i Finnegans Wake-re szerzett Roarotoriójában (alkalmi magyarítással, nem a
miénk, "Orditóriumában"), de csitt, szakértelem híján ne merészkedjünk messzire, körmünkre koppint még a
honi zenetudós jóbarát ("a gótikus fiú", E.P. tollán), kit különben KGL is megemlít versezetében, hogyan
kobozták volt el t le Hegyeshalomnál, mint "fellazító irodalmat a Finnegans Wake-et éppen abban az
évben, a mikor az Ulysses végre újra megjelenhetett odahaza: a hites könyvvizsgálók kiérdemelt nyugdíjas
korig szótározhattak. Maradva tehát kaptafánknál, képletesen mondjuk: afféle rezonáló hangszekrény a
géfini életm ; sok hang, de mindig egy forrásból, variálva és jelezni a ságvidéki enyhén kántáló ejtéssel;
valójában monologium, mint a századel másik variété-szórakoztatójáé, a pétomane-nal verseng
ventriloque-é: a hasbeszél é.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 151 -
+++
Id nk lejárt, jószándékú kísérletünkb l mára ennyi futott: KGL-t szerettük volna legalább megközelít leg
bemutatni a rajongóval s persze az egyazon célt szolgáló incselked vel is; vásári kikiáltóként, mi is aljamutatványos,
újabb olvasókat szerezni néki. Mérleg pedig minek? Ott, nekünk, a f m , a Fehérlófia I.-VI., az
újabb magyar irodalom nagy remeklése. Örömbe, így járja, cseppnyi üröm akkor, hogy a kiteljesedés
egyel re nem t nik föl teljesen arányosnak; hogy menet közben, negyedszázad fordultával változott a világ,
a hivatkozási rend, s talán, egyéb egyéni és közokokból kétellyel kérdezi is: "miért lett magánbeszéd a
sors-írásból"? Dehát Arany János sem teremthette meg a nemzeti eposzt a 19. század második felében,
nincsen eposz, csak m eposz, bár ett l még a Toldi és a Buda Halála nem kevesebb ; dehát Ezra Pound
hosszadalmas kínai és jeffersoni, krónikás és történelmi megverselései, konfuciánus állambölcseleti és
antimonetarista gazdasági penzum-cantói sem érvénytelenítik a kezdés irgalmatlan originalitását és
döbbenetét, sem pedig a mazsolázhatni számos látomásos, indulatos és poétikus részletét, - N.B. ezért jó
Poundot "géfinül" olvasni. Mert mi az, ami kimozdult, csuszamlott, s nincs, mi "helyrezökkenteni"? Hogy,
idézve: ”senki sem próféta saját hazáján kívül”? Ám, ha oda megtérvém, szertenézni s nem lelni, valami
b zlik Ithakában; ott, akkor, emberölt múltán a ”prófétaság”, ha idestova ”az is bolond”, itt meg ott, aki...
Géfin sokat tud háborogni, bévül nyilván fájdalmasan keseregni, hogy méltó "recepciója" amott (sem) történt
meg. A még többért kicsit csalja önmagát. Hiszen kir l írtak monográfiával fölér , csak annál felel sebb,
okosabb, szabadabb szellem külön munkát, mint róla a hajdani Arkánum-os társ, András Sándor; s kit
helyez, éppen szemünk el tt szaporodó közlésekben az avantgarde, a posztavantgarde és a posztmodern
háromszögelését vizsgáló elemzéseiben a lényegi központba, ha nem t, egy nagyon eszes árgyeáli tudós
lányka, Dánél Mónika (kir l, hinn k, fogunk még hallani); ket, kettejüket fosztogatván mi is majdnem
minden érdemesebb mondatunkhoz kitehettük volna az idéz jelet. S elvégre recepció a megismétlés, a
"konfirmálás" is, ez se legyen teljesen érdemtelen. S akkor még csak hozzá annyit, a mégiscsak személyest
szintén ünnepélyesre fogva: KGL nékünk oly lényegi nagysága a még le nem zárt mai magyar
költészetnek, mint Tandori, Tolnai Ottó vagy Marsall László, kiknek minden sorát várjuk és olvassuk.
Kódaként pedig: megismételt alkalmi tevékenységünkkel most az idei Mikes-díjra t javasolva, legyen
tudható innen is: t, a magunk értékrendjében oly magas polcra helyezzük, mint tettük korábban Esterházyt
és Nádast, Radnótit és Tandorit. A hódolat a miénk; Géfint l a hozzá ill füstölgést és reánk-rianást
kitüntetésnek vesszük.