KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA - Hollandiai Magyar Szövetség

HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR 45. TANULMÁNYI NAPOK - 2004. SZEPTEMBER 9-12. KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA
kih l a nyomuk. Kádidzsával tett régi kirándulásaik alkalmával Mohamed talált egy barlangot, a Tor vagy
Taur-hegy csúcsán, másfél órányira a várostól – ebbe a barlangba készültek tehát. Este kimásztak
Mohamed házának hátsó ablakán, a déli negyed bojkottált és már üresen álló negyedében, és észrevétlenül
távoztak. A mai zarándokok állítják, hogy az út – amely ma nagyon tiszteletreméltó zarándoklatok helyszíne
– nagyon meredek és embert próbáló.
Kora reggel a koraisok rsége óvatosan megtámadta az üres házat, s látta, hogy a madarak elrepültek.
Gyors tevékkel felszerelt el rsöt küldtek a medinai útra, és fegyveres csoportok kutatták át a város
környékét. Természetesen a menekül ket az angyali közbenjárás is segítette: egy pók besz tte a barlang
száját, két vadgalamb fészkelt a bejárat elé stb., mindenesetre a koraisok nem találtak rájuk, így öt nap
múlva el jöttek, nagy nehézségek árán tevéket szereztek a városban, és er ltetett menetben Medina felé
vették útjukat. A menekülés, a Hidzsra, i.sz. 622. június 20-án történt, amely az iszlám id számítás kezdete.
Mohamed ekkor 53 éves volt.
Medina, a kaland új epicentruma nagyobb és összehasonlíthatatlanul lakhatóbb volt, mint az elhagyatott
Mekka. Egy termékeny völgyben található, és datolyapálmák, ligetek és kertek veszik körül – ennek
köszönhette hírnevét és vagyonát, nem annyira a Mekkán is áthaladó karavánoknak. Mohamedet és Abu
Bekrt a városhoz közeledve a hív k örvendez hordája vette körül. Azonnal felmerült a kérdés, hogy hol
szállásolják el ket – ennek megoldásához nem kis tapintatra volt szükség. Mohamed, akit most sem hagyott
cserben a józan esze, tudta, hogy ez a kritikus pillanat sok féltékenységnek a kiindulópontja lehet, így az az
ötlete támadt, hogy tevéjére, a híres Al-Kasvára bízza a döntést. Az igazhit ek izgatott és civakodó tömege
(figyelemre méltó, hogy Mohamed sosem keltett félelmet) szétnyílt, hogy utat adjon a tevének, és olyan
csöndben követte, amit egy ilyen félig teológiai, félig hazárd m velet megkíván. Al-Kasva nem sietett.
Átporoszkált a zsúfolt piactéren, végig a f utcákon, néha megállva, mintha próbára tenne egy-egy kaput, de
egy percre sem állt meg amíg keresztül nem ment a városon és egy lakatlan részre nem talált a
lakónegyedek között. Ott, hosszú meditáció után, a megdöbbent és zavart tömeg pillantásaitól kísérve,
beleszagolt egy elhagyatott villa poros és elhanyagolt udvarába és letelepedett. Azonnal intézkedtek, hogy
megvegyék a házat (ahol régóta már csak tevéket kötöttek ki), és ott, ezen az isteni úton kiválasztott helyen
nemsokára elkezdték az iszlám els és leghíresebb mecsetjének építését. Ennek szomszédságában élt
Mohamed háremével, és ugyanitt nyugszik két követ jével, Abu Bekr kalifával és Omár kalifával együtt.
Mohamed történetének ezt a medinai szakaszát tradicionális részletek egyedülálló sokasága színesíti; a
legkisebb részlet is elválaszthatatlan része lett az iszlám erkölcsi, szokásokkal és törvénykezéssel
kapcsolatos útmutatásainak. Annak ellenére, hogy ennek a hagiológiának egy része nagyon élvezetes,
Mohamed személyiségének egysége, amely a Sátáni Versek vagy akár a Hidzsra idejéig megfigyelhet volt,
ha nem is megváltozott, de mindenképpen más hangnemben szólal meg. Röviden szólva, ez a medinai
próféta már inkább intézményként és nem személyként viselkedik; kalandja egy történelmi logika fenséges
és elkerülhetetlen kibontakozása lett, amelyben, egy dolgot kivéve, a propozíció puszta eszközévé vált. Az
egyetlen kivétel a n k iránti vonzalma, amelyet most nagyszer en kiélhetett. Kádidzsa helyett kellemes
társaságnak mellette volt most már Aisa, Abu Bekr 12 éves lánya, akinek egyetlen megnyilatkozása id s
korában az volt, hogy “a próféta három dolgot szeretett a legjobban: a n ket, az illatokat, és az evést, de
leginkább a n ket.” Kés bb gyorsan gyarapította feleségei számát, ahogy az alkalom hozta: leginkább
elhunyt követ k özvegyeit tette hozzá gy jteményéhez.
A történet józanabb része könnyedén két részre osztható: egyik a zsidókhoz való viszonya, másik a harc
a mekkaiakkal. A korai mohamedán hit labirintusába tévedt kutatót valami lúdb rös érzés keríti hatalmába,
mikor rájön, hogy a zsidók, ha akarták volna (vagy ahogy Mohamed mondta volna, ha elég okosak lettek
volna hozzá), magukévá tehették volna az iszlám hitet. Mohamed – ez még ilyen rövid vázlatból is kiderül –
a tanítványuk, a másolójuk volt, és els medinai napjaiban majdhogynem a teremtményük is. A Bene-
Nadirok, a Bene-Amarok és más gazdag, harcias és politikus héber családok voltak azok, akik lehet vé
tették számára a menekülést mikor még túl kevés és túl szegény követ je volt ahhoz, hogy befolyása legyen
a klánvezet k gy lésein. Ezekben az id kben a próféta és követ i még szent városuk, Jeruzsálem felé
fordulva imádkoztak; még mindig megvan az írás, amelyet Mohamed kimondottan nyitánynak szánt egy
legalább is örök szövetség elé. Az elszalasztott (de inkább visszautasított) lehet ség eme tiszteletreméltó
dokumentuma rendelkezik arról, hogy “közös legyen a béke és a háború”, kijelenti, hogy “a zsidó klánok egy
népet alkotnak az igazhit ekkel”, és biztosítja ket, hogy “bármely zsidó, aki követ minket habjárataink
során, segítségre és támaszra lel nálunk.”
Mindez alapjául szolgál annak a feltételezésnek, hogy Mohamed egyértelm en pályázott a Messiásszerepre.
Lehet, hogy a zsidók egy része támogatta ebben, és hittársaikkal vitatkoztak, mondván, hogy ne
várjanak az Ézsaiás által megjövendölt megváltóra, aki talán jobb lesz, mint ez a megrögzött monoteista.
Hiszen talmudista, elismeri a Tórák teljességét, és sokkal valószín bb, hogy minden Bar-Kochbánál
sikeresebben elhozza azt a katonai világhatalmat, amire a realisták áhítoztak. A Mohamed és támogatói és a
csökönyös zsidók közötti vita jellemz en és meglep en nem azon d lt el, amit személyes természetfölötti
színpadiasságnak nevezhetünk, vagyis mindenféle atmoszferikus jelenség hiánya, ami alátámasztaná
igényét, hanem azon, hogy a próféciák igazsága kiterjed-e arra az esetre is, ha Dávid leszármazottjáról
(ehhez a zsidók ragaszkodtak) van szó, és arra is, ha Ábrahám bármely leszármazottja, aki Ismaelt l, az
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 125 -