KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA - Hollandiai Magyar Szövetség

HOLLANDIAI MIKES KELEMEN KÖR 45. TANULMÁNYI NAPOK - 2004. SZEPTEMBER 9-12. KULTÚRÁK TÉRHÓDÍTÁSA
már régebbr l ismerek. Rögtön tudtam, hogy most nem rendes álmok jönnek. És jött az, amir l fentebb
egyet-mást elmondani próbáltam.
Mint említettem, az agyam tökéletesen világos volt. Annyira, hogy legjobban szerettem volna, a
nyelvemre nem is figyelve, diktálni, hogy mi van. Lassan vonultak a képek, a nyugalom nagyszer , boldog
képei, és kellemetlen volt, az absztrakciók rendkívül változatos vigyorgása és gumiszer szimmetrikus
rángatózása. Igen, trükkfilm: ez valahány [?] annak, amit láttam. Képzeljenek el egy asztalt fels nézetben, 4
oldalán 3--4 párhuzamos vonallal, amely dísznek van rajta. Most a vonalak, s velük az asztal széle,
összehúzódnak, hátra felé, ki az asztal lapjába, de az asztal széle is velük megy, egyik jobban kipúpozódik
mint a másik, legbels épp ellenkez irányban megy és a néz egy vigyorgó, széles szájat lát maga el tt,
fantasztikus állatszájat, amely körül a többi vonal most kaján ránc. Az állatból csak ez látszik s a hatás mégis
teljes. És ez az undok vigyorgás villámgyorsan visszasimul a rendes aztallappá és dísszé, aztán megint
elhúzza magát, megint vissza, és így tovább, villámgyorsan. Meglep , érdekes, de ijeszt és zavarja azt, ami
megette van. Mert ez az egész csak úgy foltként közbe tolakszik valami más elé és közben folyton végtelen
boldogság a testben. A legnyugodtabb, zajtalanabb érzékiség. Nem az a másik, amelyet szintén ismerek:
amikor a test nem mozdul és irtózatos ritmusban úgy csapnak át rajta valami eget-földet betölt erotika lázas
hullámai, mint fény az üvegen; nem ilyen érzékiség ez (éppen ezért nem neveztem joggal erotikának) hanem
a testnek egy olyan boldogsága, amilyet a lélek tud érezni, néha, a jóságban. – Semmi külön simogatást
nem érzek, sem a b römön kívül, sem alatta, mégis halkan, mozdulatlanul, édes és könny lázban bizsereg,
nem is bizsereg, csak van az egész test. Minden [?] ki csalódott, velem sem történik semmi, csak
göngyöl dik, göngyöl dik végtelenül agyamban a víziók végtelensége, simán, csodálatos részletességgel,
élességgel, játékossággal, elvarázslóan.
Minduntalan kigondoltam, hogy le kellene írnom. Talán lett volna rá er m, hogy ceruzát és papírt vegyek,
de kíváncsiságom nagyobb volt és csak néztem, hogy mi van, mi lesz. Negyedóra múlva másik oldalamra
fordultam, fölnéztem, ismét le hunytam a szememet, vártam, hogy jöjjenek vissza a képek, a gondolkozásom
nem nagyon zavarta ket és csakhamar észre se vettem, hogyan, megint jelentkezik. Néha felrémlett
bennem valami halálfélelem, de ezt csak annak tulajdonítom, hogy a szívem lassan (bár egyenletesen, jól)
vert és mert kissé fáztam; de túlságosan nem fájt a halál gondolata sem, inkább csak a vele együtt
jelentkez kellemesség érzetét éreztem er snek, a tárgyak életének hatását és ezért volt, hogy bár nagyon
jól esett volna, nem keltem fel, hogy er sítsem a hatást, néha talán még szebb mámorokat átéltem volna.
Újabb elalvásom hogyan történt, nem tudom.
Másnap, ugyanilyen körülmények között, semmi különös nem jelentkezett egész éjjel. Talán er sebb
hatásra lett volna szükség; nem tudom; egyel re nem akartam. Ez az akarat, nem félés, nem ment nehezen;
épp azért, mert módomban van akármikor elérni ezt a gyönyör séget. Akaratomnak a gyengülését inkább
csak abban az irányban érzem, hogy ha baj ér, nagy és rossz izgalom, aggodalom, de inkább otthoni
elkeseredés, akár jogos, akár jogtalan: olyankor gondolkozás nélkül nyúlok ehhez a segítséghez. Régebben
nem is tudom, mit csináltam ilyenkor. Vagy kibékültem, vagy szenvedtem. És tudtam szenvedni. Most már
sokkal gyengébb vagyok. Itt a vigasz, és a vigasz olyan roppant nagy tud lenni, amilyennek akarom. De
vigasznak még nagyon kevésszer használtam ezt az er t, én csak kísérleteztem, élveztem, ismerkedtem,
tapasztaltam. Veszedelembe csak az vihet, ha rendes napi életem során támad baj. Akkor nem tudok
ellenállni. Hiszen az alatt a két esztend alatt, ami óta ezeket a dolgokat tényleg ismerem, éppen ez a mai
fajta segítség volt számomra másodrend , ennyire voltam bizalmatlan, ezt hanyagoltam el, hogy úgy
mondjam, a rettenetes félesztend alatt, a másikkal szemben; csendes, jóságos élettársamnak kívánom ezt
az er t, amelyet néha akkor is igénybe veszek majd, ha minden zavartalanul megy. Amit l félek, az a másik,
mint eszköz, s amit l egyel re távol vagyok, és életem küls rendjének összeomlása, mint ok, ami minden
pillanatban bekövetkezhet. Ez tesz olyan szomorúvá és hazard rré.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 108 -
* * *
Hallatlan élessége a fülnek. Mély és nehéz álom, amelynek még is félállom jellege van, hiszen
minduntalan megtörik és felébredek. Egészen kis zajok felébresztenek. Lent nyitják a kaput, (máskor ébren
is csak külön figyeléssel tudom észrevenni, most pedig álmomból felébredek). De felébredek minden éles
kép után magamtól is. Kép: hengerlapszer en hajló fehér sík lebeg el , illetve születik meg, egy teremben a
plafon alatt, olyképpen, mintha a leveg összes r södnék, vagy fönt tömörülne lappá, fehér selyem lappá,
vagy mint hogyha fény-lap volna, és lebeg, és száll, hajladozik. Az egész jelenség hallatlanul graciöz és
hullámzása olyan csodálatos, kéjes látvány a szemnek, érzéki áldozat. Egyszerre balra lent egy bölcs
jelenik meg, vagy ágyacska, a teremben, a nagy lebeg fehér fényleped leereszkedik és egyik szélének
rendkívül kecses mozdulatával alá nyúl a tárgyaknak, legöndörödik alája, felemeli, bemegyen alája és vissza
lebeg vele, felh nek a szoba tetejére, ahol mintha szabadulásban volna, tovább alszik a kis gyerek. Mindez
hihetetlenül szépen és tisztán, és a felh határozottan áll.
* * *