Református prédikátorok Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején

SEGESVÁRY VIKTOR : REFORMÁTUS PRÉDIKÁTOROK A RÁKÓCZI FERENC SZABADSÁGHARCÁNAK IDEJÉN
- IV.rész. A prédikátorok a rendi társadalomban -
minémű volt a prófétáké, evangelistáké, apostoloké, s mai is az
evangeliomokbul élő szolgáké.” 2
Ha valaki rangbeli és társadalmi megkülönböztetéseket tesz, ez csak a bűnt szolgálhatja.
A különféle bűnök az alapjai annak, hogy egyik ember hívalkodhat és bővölködhet a másikkal
szemben. Itt hangjuk teljesen az Ige szavaihoz simul, Jézus szent gyűlöletével ostorozva,
ahogyan Ő szólt Israel nagyjai és a gazdagok ellen, akik nem juthatnak be a mennyek
országába:
„Sokan közülünk bíborban, bársonban öltözvén, jóll laktak az gazdagsággal.
Luc. 16:14. Gyenge és királyok palotáira illő köntösökben akartak járni.
Matt. 11:38.” 3
Igen, a fényűzés szeretete, a még gazdagabbak utánzása, a mások megvetése és
megbotránkozatatása, sőt „szegények orcáját akarván ösztövéríteni, Esa. 3:16,” 4 vagyis
a szegények nyúzása, az ő kárukban való bővölködés, nyomorúságukból eredő jólét: ezek
a formái, megnyilvánulásai, a tulajdonképpeni alapvető bűnnek, a pénz szerelmének.
Óvakodjunk tőle, inkább az igazságot keressük:
„Tanullyuk meg innen a mit írt Szent Pál I. Tim. 6:10: ’A pénznek szerelme
minden gonoszságnak gyökere.’ Ne tartcsuk soha fellyebb valónak azt
a bolond, néma bálvánj istent, a pénzt, az Igazságnál, melly a lélek
ismeretében vagyon … Ne szeressük azt mód nélkül, ne árullyuk el azért
soha a lelkünk ismerettyit, az igazságot, Istenünket, Krisztusunkat, hitünket,
vallásunkat, atyánk fiait, nemzetségünket. Szeressük az Igazságot, mert az
az Istennek képe.” 5
De nemcsak a pénz csábításai viszik a széles útra az embert, hanem a lustaság, restség,
dolgozni nem akarás is. Pedig dolgozni kell: „dolgozni, mint a szent embernek, kinek-kinek
a neki adatott kegyelem, hívatal /mint szántó földe/ szerint.” A kálvinista kötelességtudat,
szigorú elhívatottság érzés tűnik itt ki, s a munka bibliai megbecsülése. Kifejezetten prófétai
a prédikátoroknál a talpnyalással, a hatalmasok előtt való megalázkodással, a gazdagoknak
való hízelkedéssel kapcsolatos kritikájuk, s féltő szeretettel intenek, hogy a nagyok kegyét ne
keressük mindenáron:
„Ne heveréssel, hanem a kegyességnek erőszakos munkájival nyerhetni el
az Istennek országát … [ez] által láthatod, micsoda úton esik el a világnak
nagjobb része az Isten országától … Kivált a nagj emberek gratiáját és
annak minden akarattyát, fellyebb az Istennél, cselekedeni, magát egjessel
a torkáig tölteni, trágárságait elhalgatni, s nevetéssel approbálni – kész, mint
a habernyicza magát minden formára változtatni, csak ezzel éri meg; nem
tehetek rólla, mert nadj ember s kedvét kell keresnem. De nem gondollya azt
meg, hodj jobb Isten kedvében lenni.” 6
Milyen nagy dolog volt ennek kimondása abban a korban, mikor egyesek kegyétől százak és
ezrek sorsa, élete függött!
Mindezek mellett azonban újra és újra felhangzik a szegények kizsákmányolása, a csalárd
úton való meggazdagodás ellen szavuk, hiszen saját koruk legsúlyosabb bűne is ez lehetett:
„Nem csuda, ha sok hatalmasoknak, csalárd kereskedőknek, tolvajoknak,
fösvényeknek, mások bérét el vonóknak, hamis ajándék uton
2 NÁDUDVARI, i.m., 406-407. p.
3 THURI, i.m., 217. p.
4 Ibid.
5 NÁDUDVARI, i.m., 31. p.
6 Ibid., 148. p.
____________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005, Segesváry Viktor 1968-2005 - 61 -