Református prédikátorok Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején

SEGESVÁRY VIKTOR : REFORMÁTUS PRÉDIKÁTOROK A RÁKÓCZI FERENC SZABADSÁGHARCÁNAK IDEJÉN
- III. rész. A prédikátorok és az egyházak a magyar szabadságért -
élünk, vagj halunk, se ez éjen, se azután soha örökké ki ne essünk az egj
élő Istennek idvezítő drága kegyelméből. Uram Jesus, Jesus, Jesus!
Ámen.” 9
Hiszen olyan sok bűnük volt, melyet el kellett fedezni. Hiszen annyira nem hallgattak a szelid
szóra. Elbizakodottak voltak:
„Tejjel-mézzel folyó Magyarországot bíró, és abban minden jókkal, más erős
nemzetek felett bővölködő édes Nemzetem, szálly magadban s nézd meg,
ha nem te reád illik-é az, az mit Tyrus felől mond az Urnak lelke. Ezech. 28:
4-5. A Te bölcsességednek nagj voltával gyüjtötél magadnak gazdagságot
és felfuvalkodott az Te híved gazdagsága felett, mivel ami helyen
megelégedtél, szép házakat építettél, etz. elfeledkeztél az Istenrül
szívedben, ezt mondván: Az én erőm. Deut. 8:12.” 10
Az én erőm: már látjuk is az elért diadaloktól feszült mellel menetelő kaszás és
talpas csapatokat, akik határtalan lelkesedéssel és végtelen jókedvvel vonulnak, hiszen
van már vezérük, győztek az ellenség felett, s a jövő oly sok reménységgel bíztatja őket.
De felmagasodik előttük egy szakállas, öreg férfialak, feléjük csendül rajta át az Isten szava:
„Ne bízd el magadat abban, hogj most had gyüjtetik, ellene állanak az
ellenségnek s meg szabadulunk: mert közötted a sok bú, közötted a sok atta
teremtette mondás, impune … ” 11
Mert akkor már az idők méhében előkészítetett a vég, mert elfeledkeztek arról, hogy
„A mely földet maga ad is Isten valamelly népnek bírni, de ha az a nép
elfajul Istentől, gonosz cselekedetivel jó Istenét haragra ingerli,
nem lakhattya azt a földet állandóképpen, hanem ki is űzi Isten rólla és
széllel hinti.” 12
Azonban nemcsak az elbizakodás volt a bűnük, hanem az örök magyar betegség is,
a széthúzás, az egymást gyilkolás. Ma is meg kell remegnünk, mert a XX. század magyarságát
éppenúgy szíven találja az a szomorú feddés, ha a két világégés elmúlt éveire gondolunk,
melyet 250 évvel ezelőtt sóhajtott el egy igaz magyar és igaz keresztyén:
„Nemzetnek, népnek maga felekezetit praedálni, fosztani, sákmányolni, olly
vétek, mellyet Isten hasonló büntetéssel szokott vissza fizetni. Nincs hát
a miénknél könyörületlenebb nemzet az egész keresztyénség között, mert
az egymást prédállja, emészti, pusztittya, nem tantum qui in eodem regno
habitant, sed qui in eodem comitatui, in pago, civitate, in domo. Immo qui
religione et sanguinem juncti sunt, mellyeket el kellene távoztatni … Van
nemzetünknek olly része, a ki az edjik vízzel kölömböz a más részétől, s úgy
tartya sok, mintha Indiában laknék. Immo etc.: Bizony csodálatos átka
Istennek e nemzeten, hogy sem szent Igéje, sem annyi esztendők alatt való
sujtolása, commiseratiot nemzetünknek nagj részében nem munkálódhatott,
hiszen még nagjobb el fajulásra vetemedett.” 13
És a „veszedelem széllin tántorgó nemetcség”-nek mindez nem volt elég, tovább mentek
az átkos úton, még több bűnbe keveredtek. Visszaéltek az Isten javaival, tobzódtak
és tivornyáztak:
9 Ibid.
10 THURI, i.m.. 216. p.
11 NÁDUDVARI, i.m., 493. p.
12 Ibid., 327. p.
13 Ibid., 590-591. p.
____________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005, Segesváry Viktor 1968-2005 - 41 -