Református prédikátorok Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején

SEGESVÁRY VIKTOR : REFORMÁTUS PRÉDIKÁTOROK A RÁKÓCZI FERENC SZABADSÁGHARCÁNAK IDEJÉN
- III. rész. A prédikátorok és az egyházak a magyar szabadságért -
törvénytelenséggel, ezt a mi földünket. Hab. 1., s az igazság el esett az
uttzákon. Esa. 59. Kérjük, ne hadjon magunknak, mert soha nagyobb árva
nincs annál, mint a kit Isten magára hagy, sőt inkább vegye fel igjünket.” 5
Végső elkeseredés tör ki belőlük, mikor ott állanak fenn a szószékén – mely, mint
az Úr Jézus bárkájának tatja a tenger felett, úgy magasodik fel konok magyar fejek, elhagyott
falvak, a Tisza lankájának végtelenje és síró asszonyfők fölé – és végigtekintenek a templom
félhomályából ezen a bűnbe és sötétségbe merült drága magyar földön:
„Vizsgáld meg, ha vagjon-é nagyobb hypokrita föld a mienknél, vel in tota
Christianitate, vel in gentibus etiam. Én bizony sok vétkek eránt e széles
világon nem hihetek edgyet is … Vizsgáld meg ha gyökeresedett-é az
Istennek átka régebben, hosszabban és méllyebben földön, nemzetben, in
tota Christianitate, mint a miénkben? Edjen sem. Nem tutz 40 esztendőtül
fogva igj romló országot mondani. Nem tutz a kinek minden részét a fegyver,
a tűz, az ellenség ígj emésztette volna, mint ezt a két hazát, csak volna
szíved a meg értésre. Nem tutz a ki ennyi hellyenn az Isten dicsősségétül,
tiszteletitül, óltásátul, etc., etc. megfosztatott volna, a kinek minden rendi ígj
le gyaláztatott volna, a kinek öröksége az idegenekre ígj szállott volna.” 6
Kiszakad belölük a fájdalmas kiáltás: Miért? Mondd Urunk, miért? És már hallják is a feleletet,
ahogy az örökkévalóságon át érkezik hozzájuk, – nekik kiáltaniok kell tovább: Mene, mene,
tekel, fares!
„Vizsgállyátok meg, hogj meg osztotta Isten sokszor e nemzetet, országot,
földünket, népünket, örökségünket s még ma is nem állhatott együvé. Cur
hoc Deus fecit? Mert meg mért a maga két serpenyü mértékében, egj felől
tette igazságunkat, más felől bűneinket s hijjánosnak találta igazságunkat,
hogj nem mint illy nagj ítéleti nélkül hagjhatott volna. Egyfelől tette
könyörgésünket, más felől káromkodásunknak, egyéb vétkeinknek kiáltásit,
s könnyebbnek találta könyörgésünket … Ha azt akarjuk, hogy e földrül is ki
ne osszon az Úr bennünket, terheljük meg magunkat jó cselekedetekkel,
ircsuk a gonoszt, a sok fertelmességet. Emellett kiálcsunk fel az Istenhez
mindennapi keserves kiáltással.” 7
Valóban ez a kiút: kiáltani az Istenhez mindennapon keserves kiáltással. Ő az, aki könyörülhet
rajtunk a mi vétkeinkért. Szinte megjelenik előttünk a kép, amint az ellenségtől vívott
Simontornyán, a lövedékek robbanása közben felhangzik a várkáplán ajkáról az ima:
„Te Reád hagjuk mi nagj Ur Isten mi magunkat, tengernyi bus habjaink
között viseld mi nékünk gondunkat, s mivel Te tudod legjobban a mi jó és
hasznos mostani szorultságunkban a Te dicsőségedre és a mi lelkünk
javára, ahova hamaráb szakadzd el egj felé reánk nehezedett jajos
dolgainkat. Uram Jézus! Jesus! Piros vérednek drága érdemében, Szent
Atyád előtt, tedd foganatossá siralmas fohászkodásunkat, hogj mindörökké
Téged áldhassunk, egj hatalmas közben-járónkat.” 8
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” – s a kuruckor magyarságának, éppenúgy
mint a mainak, nem volt más útja az életben, más igazsága az Isten előtt mint a Megváltó
Jézus Krisztus:
„Mind ezeket penig, hogj Tetőled, Szent Atyánk, megnyerhessük, felejcsd
el minden mi nemzetcséges és magános vétkeinket a Jesus Christusnak,
az Isten Fiának vére tisztittson meg minket minden mi bűneinktől, hogj vagj
5 Ibid., 533. p.
6 Ibid., 492-493. p.
7 Ibid., 257-258. p.
8 Várbéli népnek könyörgése…
____________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005, Segesváry Viktor 1968-2005 - 40 -