BARTÓK GYÖRGY : KANT – V. Kant aesthetikája és teleologiája. legyen: a három kritikai m fejtegetéseinek tárgyát az egy és ugyanazon ész képezi. Mind a három kritikában ugyanaz a tiszta ész tart szemlét önmaga felett s teszi öntudatossá, maga el tt is világossá azokat a tevékenységeit, a melyek által önmagát megvalósítja. Mind a három kritikai m ben a szellem önmagára reflektál, önmagának tevékenységeit teszi kritika tárgyává, az alany és a tárgy is: a Tiszta Ész Kritikájának tárgya az igazságot létesít tiszta ész vizsgálata, a Praktikus Ész Kritikájának tárgya a jóságot létesít ész vizsgálata, az Ítél er Kritikájának tárgya a szépséget, a m alkotásokat létesít ész vizsgálata. Mind a három m ben ugyanaz a tiszta ész teszi saját magát kritikájának tárgyává, tevékenységének más és más területén szemlélvén önmagát. Ezen vizsgálat közben derül ki, hogy a tiszta ész mindenütt a saját alkotásaival találkozik a gondolkozás egész birodalmában s a tapasztalat lehet ségének megértése csak azért sikerül, mert a tapasztalat tárgyainak lehet sége ugyanazon feltételeknek van alá vetve, a melyeknek alá van vetve a tapasztalat lehet sége általában. Ez az a mély belátás, a melyen alapul az idealizmus egész bölcselete már a Plato tanában is, de a melyet az öntudat teljes világosságára a transzcendentális módszer vaskövetkezetességével el ször a königsbergi filozófus hozott, hogy azután közkincsévé váljon mindazoknak, akik Fichte óta az nyomdokain járva igyekeznek feleletet keresni a bölcselet nagy kérdéseire. A szellem, az Én, az öntudat — nevezzük bármi névvel is — az a legf bb feltétel, a mely nélkül nincs sem tapasztalat, sem a tapasztalat tárgya. Az öntudat az a végs pont, amelyre minden ismeretnek és az ismeretek minden egységének irányulnia kell, mert benne kepcsoltatik össze minden ítéletnek alanya és tárgya egy szükségszer és egyetemesen érvényes ísmeretegységbe. Ami nem lehet az öntudat tárgya, az nem lehet ítéletem tárgya s a mi nem lehet ítéletem tárgya, az nem lehet tárgya ismeretemnek sem. Ismeretem tárgya tehát az öntudat feltételének van alá vetve, annak a transzcendentális, ideális öntudatnak, amely, mint egyetemes, általános, logikai tudat toto coelo különbözik a tapasztalatban adott lélektani értelemben vett tudattól s a mely nemcsak Kant filozófiájának, hanem általában véve minden filozófiának végs pontjául tekintend . Az empirikus lélektani öntudat megvalósíthatja magában ezt a transzcendentális tudatot, ha igaz ítéletek alkotása által igaz ismereteket szerez magának. Minél nagyobb mértékben telik meg az egyéni öntudat értékes, igaz tartalommal, annál nagyobb mértékben valósítja meg azt az egyetemes jelleg , transzcendentális tudatot. A miként a theoretikus ész kritikája a világtól az Ész felé tereli a figyelmet s az öntudat logikai tényéhez köti a gondolkodás minden miveletét, ekként a Praktikus Ész Kritikájában is az erkölcsi érték az öntudat legmélyére belebbeztetik: az ismeretelméleti idealizmussal az erkölcsi idealizmus jár karöltve. Az erkölcsi öntudat a maga páratlan értékének biztos önérzetével emelkedik felül mindazon, a mi nem , nem hajolván meg semmiféle t le idegen er vagy hatalmasság törvénye el tt, hanem csupán a maga adta törvénynek engedelmeskedve. A miként a logikai, transzcendentális öntudat egysége biztosít egységet és egyetemességet minden ismeretnek, aként biztosít értéket minden cselekedetnek az autonom, szabad erkölcsi öntudat. Hiában keressük a logikai értéket az öntudattól független létez ben; hiába keressük az erkölcsi értéket a morális öntudaton kívül valamely t le idegen területen. A logikai, transzcendentális tudat megvalósulásának mértéke szerint valósul meg a logikai érték, a jóság. Az erkölcsi jóság után tör alanynak autonomnak, szabadnak kell lennie, azaz, csak az ész, az öntudat törvényének kell engedelmeskednie és ennek a törvénynek engedelmeskednie kell. A törvényadó, erkölcsi öntudat forrása az erkölcsi törvénynek, erkölcsi értéknek, erkölcsi szabadságnak. Az a „kell", amely a Tiszta Ész Kritikájában az észnek regulatív szerepe által jut kifejezésre, itt már a maga teljes erejében és teljes méltóságában mutatkozik el ttünk, amikor Kant a praktikus észnek a theoretikus ész fölött való els ségét hírdeti. S ha tudjuk, hogy a theoretikus ész és a praktikus ész egy s ugyanaz az ész, akkor csak Kant gondolatát érvényesítjük, ha azt állítjuk, hogy ez a feltétlen és kivételt nem ismer , egyetemes és szükségszer „kell" a logikának éppenúgy alapvet tényez je, amint középponti fogalma a praktikus filozófiának. A mindig tevékeny, a csupa-tevékenység öntudat, éppen mert tevékenység, szüli a „kell"-t az empirikus, egyéni tudatra nézve s ez a „kell" egyformán érvényes az ismeret és a cselekvés terén, mert az egy öntudatnak szülötte. Az öntudat legmélyér l fakadó az a „kell" uralkodik az Ítél er Kritikájában is, amely m ben Kant filozófiája és világnézlete teljes, befejezett egységbe zárul. Itt a „subjektiv egyetemesség" gondolata lépik a fejtegetések el terébe és a fejl dés fogalma vezet el a „van"-tól a „kell"-hez. A „subjectiv egyetemesség" követelménye útját szegi annak, hogy az aesthetikában s a teleologiában felmerül ítéletek csak „privátvélemény" gyanánt tekintessenek. Az aesthetikai és teleologiai ítéletek, éppen mivel ítéletek, a természettudományi mathematikai ítéletekhez hasonlóan, az öntudat egységéb l merítik érvényüket s egyetemességüket az alanyban lev vonások egyetemessége biztosítja. Az ítél er heurisztikus elvei, elvei egyúttal a világnézletnek is, a melynek általános érvényességet és egyetemességet azoknak a heurisztikus elveknek általános érvénye és egyetemessége kölcsönöz. Az a kép, amelyet mi err l a világról és életr l magunknak a filozófia alapján alkotni tudunk, érvényességét s egyetemes értékét az észnek a priori formáitól nyeri; de egységét is, amely tulajdonképpen képpé teszi, az öntudat egységét l kölcsönzi. Ily módon alakul ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2005 - 48 -
BARTÓK GYÖRGY : KANT – V. Kant aesthetikája és teleologiája. ki az Ítél er Kritikájában egységes világnézlet, amikor a világ célszer ségének vizsgálatába belekapcsolódik az emberi élet célszer ségének kérdése is s válik „legutolsó cél"-lá a kultúra, mely felszabadítván az észt a vágyak zsarnoksága alól, szabaddá teszi az embert. Az Ítél er Kritikájának végs akkordjai eként egy kultúra, és történetbölcseletbe csendülnek ki s ezeket a végs akkordokat ragadja meg, teszi tanának vezet motívumául Schelling, — fejl désének némely korszakában, — és Hegel. Kant filozófiája minden ízében ismeretelmélet: a tiszta ész ítéletei képezik mindenütt a vizsgálat tárgyát, azok az ítéletek, a melyeknek általános érvénye és egyetemessége biztosít értéket ismereteinknek a Szellem megnyilatkozásának minden területén. Kant filozófiája minden ízében idealizmus: eszmék t zik ki számunkra a célt, melynek megvalósítását a tiszta ész törvényei el nem utasítható „kell'-ként állítják feladatunkul. Ez az ismeretelméleti alapokon nyugvó filozófia lett kiindulási pontja a Kant után következ nagy német rendszereknek, és megtermékenyít je a 19. század gondolkozásának úgy a filozófia, mint a többi tudományok terén. ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2005 - 49 -
Change language