K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – V. Kant aesthetikája és teleologiája.
mer ben regulatív, mert a természet jelenségeinek pusztán megítélésére szolgál, azaz, mikor ezt az elvet a
természet jelenségeinek megértésére használjuk, nem a jelenségek bizonyos sajátosságát tartjuk szem el tt
s nem is úgy tekintjük a dolgokat, mintha azok valóban egy ilyen célszer ségnek, magában a természetben
lev célszer ségnek engednének, hanem azt a magatartást vizsgáljuk, amelyet az emberi ész felvenni
kénytelen, amikor a természet bizonyos jelenségeit célszer eknek ítéli meg.
Az objektív célszer ség, éppen objektivitásából kifolyólag értelmi, intellektuális jelleg s egyszersmind
formális is, azaz, olyan célszer ség, amelynek alapjában hiában keressük a célt. A célszer nek mondott
természet jelenség olyan, mintha a mi használatunkra való tekintettel szándékosan célszer en rendeztetett
volna el, holott a célszer ség vonását én magam viszem bele az illet jelenségbe, amikor azt fogalmak
szerint megítélem s végtelen sokféle célra alkalmasnak jelentem ki. Ezt az intellektuális és formális, de
okjektív célszer séget bels szükségszer ségnek is nevezi Kant, mivel a természet ezen jelenségei
önmagukban, minden más dologra való tekintet nélkül ítéltetnek célszer eknek: céljuk nem magukon belül
van. Ez a bels célszer ség pedig csak úgy lehetséges, ha az illet jelenség, amelyet természet-célnak
tekintünk, önmagától ok is, okozat is. Ilyen természeti jelenség pld. a fa, amely egy más fát teremt ismert
természeti törvény szerint s a mely másik fa ugyanazon nemhez tartozik, úgy, hogy általa, nemét tekintve, ez
a fa önmagét teremtette; de ugyanez a fa önmagát is teremti, mint individuumot, azaz n és gyarapodik, a
rendelkezésére álló nyers anyagot oly eredetiséggel választván ki és tévén ismét össze, hogy e tekintetben
„minden m vészet végtelenül messze marad mögötte”. E példa világosan mutatja, hogy önmagának oka és
okozata csupán az organizmus, a szeretet lehet, amelynek részei az egészre való viszonyuk által léteznek.
Az organizmus maga mindig egy cél, azaz, egy fogalom vagy eszme alá van rendelve, amely eszme,
mindazt, amit az illet organizmus tartalmaz, a priori meghatározza. Az organizmus továbbá önmagának oka
és okozata, mert részei az által köt dnek egy egésznek egységévé, hogy egyik a másiknak kölcsönösen
formailag oka és okozata. Csak ily módon lehetséges u.i. az, hogy az egésznek eszméje minden résznek
formáját és összekötését meghatározza. Az organizmusban tehát minden rész a többiek által, a többiekért
és az Egészért létezik. A természet-cél organizált és önmagát organizáló dolog, amely az elmondottak
értelmében nem csak puszta masina, mivel pusztán mozgató er van benne: hanem van benne képez er
is, amelyet közöl ilyen képez er híjján sz kölköd anyaggal is, (azaz: organizál). Ilyen képez és
organizáló er vel a masina nem bír, mert ez az er egyedül a mozgató er által meg nem magyarázható.
— Mindezeknek alapján megállapíthatjuk, hogy az organizált lények egyedüliek a természetben, amelyek
célokul tekinthet k. Az organizált lények bels célszer séggel bírnak, céluk önmagukban van. Ennek a bels
célszer ségnek megítélési elve pedig így szól: „a természetnek organizált produktuma az, amelyben minden
cél, és kölcsönösen eszköz is." Ez az elv egyszersmind maxima is, amely azonban soha sem alkalmazható
konstitutív, hanem csupán regulatív elvként, s mintegy vezérfonalat ad kezünkbe, hogy a természeti
jelenségeket egy már megadott és meghatározó eszme segítségével, egy új törvényes rend szempontjából
vizsgáljuk, megítélvén a dolgokat a cél tekintetében, anélkül azonban, hogy ezen megítélés által jelenségek
mechanikus okságán csorbát ütnénk. Regulatív ez az elv, — tehát arra vonatkozólag nem mond semmit
nekünk, hogy valami, amit szerinte megítélünk, a természetnek szándékos célja-é vagy sem, hogy „vajjon a
f a borjú és a birka s ezek, valamint a természet többi dolgai az ember részére léteznek-é."
Helytelenül értelmezné Kant tanát az, aki teleologiai fejtegetéseiben a természeti törvények kényszer
mechanismusának megsértését s tehát egy helytelen természetmagyarázatot látna. Itt err l szó sem lehet. A
mechanismus és teleologia nem két ellentétes, egymást kizáró, hanem — helyesen — értelmezve egymást
kiegészít fogalmak. A teleologiai megítélés egy szemléleti mód, amely egyetlen ponton sem érinti a
természetben egyetemes érvény okság mechanismusát, hanem e mechanismus épségben hagyásával,
egy rendszeres egység megalkotása érdekében és kényszere alatt, úgy tekinti a természet jelenségeit,
mintha azok egy célnak lennének alá rendelve. Ezért hangsúlyozza Kant lépten-nyomon, hogy a teleologiai
elve nem konstitutív elv, hanem csupán regulatív, mely irányt szab nekünk és utat mutat, hogy a
természetnek systematikus egységéhez eljuthassunk. Tagadhatatlan, az észnek rendkívül nagy érdeke,
hogy a természet jelenségének mechanismusa érintetlenül hagyassék, mert ezen mechanismus nélkül
képtelenek lennénk a természet magyarázatára és megértésére. Ámde másfel l éppen ilyen szükség és
elengedhetetlen ez, hogy a célszer ség elvét, illetve maximáját alkalmazzuk a természet bizonyos
jelenségeire: ez az elv ugyan nem teszi el ttünk érthet bbé a dolgok keletkezését, de heurisztikus elvül
szolgál arra, hogy a természetnek nem egyetemes, sajátlagos törvényeit kutassuk. Ez a heurisztikus elv nem
arra szolgál, hogy a természeten túl a természet lehet ségének alapját kutassuk, hanem arra, hogy
segítségével a sokfélének egy magasabb egységét létesítsük; ez az egység egy új fajta egység, amely
kifejezésre juttatja azt a viszonyt, amely az organizmusoknál az Egész, mint el zetes meghatározó és a
részek, mint az Egész által meghatározottak között fenn áll. A bels célszer ség heurisztikus elvének
segítségével megállapított egységen belül az okságnak mechanikus törvénye minden korlátozás nélkül
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 45 -