K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – V. Kant aesthetikája és teleologiája.
tapasztalaton, mert hiszen ítéletekre akar feljogosítani, amelyek egy „kell"-t tartalmaznak s nem azt mondja,
hogy a mi ítéletünkkel mindenki megegyezik, hanem azt, hogy meg kell egyeznie. Tehát a „közérzék" egy
ideális norma, amely mint elv szubjektív ugyan, de szubjektíve egyetemes is, mert mindenkire nézve
szükségszer idea. A „közérzéknek" ezt a határozatlan normáját mi csakugyan valóságosan feltételezzük;
hogy vajjon, mint a tapasztalat lehet ségének konstitutív elve tényleg létezik-é, vagy, hogy az észnek egy
még magasabb elve csak regulativ elvvé teszi-é, — ezt a kérdést itt Kant nem vizsgálja, hanem a tetszés
modalitása szempontjából felállítja a szépnek következ meghatározását: „szép az, ami fogalom nélkül, mint
egy szükségszer tetszés tárgya ismertetik el."
A szép mellett foglal helyet Kantnál, mint aesthetikai kategoria a fenséges.
A miként a szép, úgy a fenséges is önmagában tetszik. Ámde a míg a szép tárgynak formájára
vonntkozik, amely forma a határolásban nyilvánul meg, addig a fenséges az alaktalan tárgyon is feltalálható,
amely alaktalansággal a határolatlanság jár együtt. A szépnél a tetszés min séggel, a fenségesnél a
mennyiséggel van összekötve. A szép által okozott élvvel az élet fokozásának érzése közvetlenül jár együtt,
míg a fenséges érzése által okozott élvnél ez az érzés csak közvetett, amely úgy keletkezik, hogy el ször
fakad az életer k pillanatnyi akadályoztatásának érzése s azután tör el azonnal az életer k annál
er teljesebb ömlésének az érzése. Ezért a fenségesen való tetszés nem annyira pozitív élv, mint inkább
csodálat és tisztelet, azaz negatív élv. A szép és a fenséges között lev legfontosabb és bels külömbség
az, hogy a szépség célszer séget tartalmaz a maga formájában, ami által a tárgy a mi ítél er nkre nézve
mintegy el remeghatározottnak látszik, a fenséges érzését kelt tárgy ellenben formáját tekintve ítél
er nkre nézve ugyan célellenes s mintegy er szakos a képzel er re nézve, de annál fenségesebbnek
ítéltetik. Ezért tulajdonképpen nem is a tárgy maga fenséges, hanem csak az ész eszméi, amelyek, habár
megfelel leg nem ábrázolhatók, éppen ezen nem-megfelel ség által, amely érzékileg ábrázolható,
lelkünkben felidéztetnek.
Kant a fenségesnek két faját különbözteti meg: a mathematikai és a dynamikai fenségest. A mathematikai
fenségesnél a tárgy a maga nagysága által kelti fel lelkünkben a fenséges érzését; a dynamikai fenségesnél
ellenben a maga határtalan ereje által. Az el bbinél a tárgy nagysága olyan, hogy az semmiféle más
nagysággal össze nem mérhet s ezért képtelenek is érzékeinek azt a gondolkozás közbejötte nélkül
felfogni; az utóbbinál a tárgy ereje el tt semmisül meg érzékeink minden hatalma. Érzékeinknek ez a
tehetetlensége a kínnak és fájdalomnak érzésével párosul, amelyet azonban felvált az élvnek érzése, amikor
gondolkozásunk az érzékeinket leny göz tárgy fölé emel. A fenséges mindkét fajánál fenséges az, amivel
összehasonlítva minden más kicsiny. Ezért az, ami az érzékek tárgya lehet, fenségesnek nem nevezhet .
Amihez viszonyítva minden más kicsiny, az végtelen. Ahoz, hogy ezt a végtelent, mint egy egészet csak
gondolhassuk is, a léleknek egy olyan képessége szükséges, amely az érzékeknek minden mértékét
felülmúlja, egy olyan képesség, amely maga érzékfeletti. Ebben az értelemben azt is mondhatjuk, hogy a
természetes korszaka jelenségei fenségesek, amelyeknek szemléletével végtelenségüknek eszméje jár
együtt. Ennek az ideának, mint általában az ideának elérésére a mi képességünk elégtelen; ennek az
elégtelenségnek érzése a tisztelet, amely a fenségesen való letszésben jelentkezik. A mi képzel er nk
ugyan elégtelen arra, hogy az észnek eszméit teljesen kiábrázolja, de másfel l rendeltetése éppen az, hogy
az eszmével, mint törvénnyel való megegyezést létesítse. A fenséges érzése tehát tisztelet a mi
rendeltetésünk iránt, mert amikor a természet tárgya iránt érezünk tiszteletet, tulajdonképpen a bennünk lev
eszme iránt érezzük azt.
Ha tehát a fenséges érzését elemezzük, a következ ket állapíthatjuk meg. A fenséges érzése el ször is a
kedvetlenség, a fájdalom érzete, amely azért keletkezik lelkünkben, mert érezzük, hogy képzel er nk az
aesthetikai becslésben nem hozzáill az észnek becsléséhez; de másfel l az élvezetnek is érzése a
fenséges érzése, mert azonnal felfakad lelkünkben az élv, amely abból ered, hogy a mi legnagyobb érzéki
képességünk hozzá-nem-illésér l mondott ítéletünk megegyezik az ész eszméivel, amennyiben ezen
eszmék után való törekvés reánk nézve törvény. Reánk nézve u.i. az ész törvénye az, hogy mindent, ami a
természetben, mint érzékeink tárgya, reánk nézve nagyság, összehasonlítva az ész eszméivel kicsinynek
értékeljünk. Ezért a fenséges iránt csak azok fogékonyak, akik fogékonyak az eszmék iránt: a mi a kultúra
által kifejlett lélek el tt fenséges, az a durva, míveletlen lélek el tt csak félelmes és ijeszt .
A szép és a fenséges elemzése után egészen röviden foglalkozik Kant a m vészet és a lángész
fogalmával. A széphez, mint olyanhoz, csak akkor járul közvetlen és érdeknélküli tetszés, ha az természet,
vagy természetül tekintetik. A m vészet sajátságos jellegét éppen az adja meg, hogy minden produktumát
természetül kell tekintenünk, ámde másfel l mégis mindig szem el tt kell tartanunk, hogy az nem természet,
hanem m vészet. „A szép m vészet produktumánál tudatával kell bírnunk — úgy mond Kant — annak, hogy
az m vészet és nem természet; de mégis a m vészi produktum formájában megnyilatkozó célszer ségnek
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 43 -