K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – V. Kant aesthetikája és teleologiája.
az akaráshoz való viszonyát, következésképpen egy tárgy vagy cselekedet létezésén való tetszést. Ahoz,
hogy valamit jónak találjak, tudnom kell az illet tárgynak fogalmát. Hogy szépnek találjak valamit, ehez az
illet tárgy fogalmára szükségem nincs. Eként a tetszésnek három faját összehasonlítva, Kant közöttük a
következ viszonyt állapítja meg; kellemesnek nevezzük azt, a mi gyönyört okoz; szépnek, a mi pusztán
csak tetszik: jónak azt, a mit becsülünk, méltányolunk. A kellemes érvényes az állatokra nézve is, a szép
csak az emberekre nézve, azaz állati, de mégis eszes lényekre nézve. A tetszés ezen három faja közül
egyedül a szép az egyetlen érdektelen és szabad tetszés. Ezért azt is mondhatjuk, hogy a tetszés a
hajlamra, a kegyre, a becsülésre vonalkozhatik s e három fajta tetszés között egyedül a kegyre vonatkozó a
szabad. Mindezen elemzések alapján kimondja Kant: a minden érdek nélkül való tetszés tárgya a szép. Ha
pedig tudjuk, hogy a célszer tárgy képzetével összekötött élvezet nem a tárgy fogalmán alapul, akkor a
meghatározás így b vül: „szép az, ami fogalom nélkül, mint egy általános tetszés tárgya, képeztetik". Éppen
azért, mivel itt nincsenek fogalmak, az ítélet nem bír objektív, hanem csak szubjektív egyetemességgel.
Mivel u.i. az aesthetikai ítélet alkotója a tárgy iránt való tetszésében teljesen szabadnak érzi magát, ezért a
tetszés alapjául nem tud „privátfeltételeket" találni, amelyekt l függene a maga tetszésében s ezért azt hiszi,
hogy meg van az alapa arra, hogy másoknak is azt a tetszést imputálja. Ezért úgy beszél a szépr l, mintha a
szépség a tárgynak lenne tulajdonsága s az aesthetikai ítélet logikai lenne, habár csak aesthetikai, mivel
csupán a tárgy képzetének az alanyhoz való viszonyát tartalmazza. Ezért a maga ítéletét mindenkire nézve
érvényesnek tartja, habár az csak szubjektív egyetemességre tarthat igényt. Az „érzéki ízlésnek" ítélete,
azaz, a kellemes tetszés nem bír általános érvénnyel, hanem csak „maganérvénnyel" s nem is közölhet . Az
aesthetikai tetszés ítélete ellen „általánosan közölhet " a kedély állapotnak ez az általános közölhet sége a
megadott képzetben az ízlés ítéleteknek szubjektív feltétele. Azokat az ismer er ket, amelyek ezen képzet
által, szabadon játszódhatnak, semmiféle meghatározott fogalom nem köti s nem korlátolja az ismeretnek
valamely egyes szabályára. Ebb l következik, hogy itt ismeret el sem állhat, hanem az illet alany
kedélyállapotának kell ismeretté válnia s ezért kell ennek a kedélyállapotnak, a szabad játék állapotának
általánosan közölhet nek lennie, mert különben ismeretr l szó sem lehetne. A mi magatartásunk az
aesthetikai ítélkezésben teljességgel szubjektív, mi azonban meg vagyunk gy z dve arról, hogy ez a
szubjektív magatartás mindenkire nézve érvényes s tehát általánosan közölhet . Az élvet, amelyet mi
érezünk, mindenkinek impuláljuk az ízlés ítéleteiben, mint szükségszerüt, mintha az a tárgy tulajdonságául
lenne tekinthet , ha valamit szépnek nevezünk, holott a szépség az alany érzésére vonatkozás nélkül semmi
önmagában.
Az eddigi fejtegetések úgy találták, hogy a szépnek jellemvonása az érdek nélkül való tetszés és
megállapították, hogy szép az, ami fogalom nélkül, általánosan tetszik. Ezután az ízlés ítéleteit a célszer ség
relációjának szempontjából vizsgálva, a szépnek új jellemz ismerését fedezi fel Kant. Minden cél — úgy
mond Kant — ha azt a tetszés alapjául tekintjük, érdeket foglal magában, amely érdek aztán az élvezeti
tárgyról mondott ítéletünket meghatározza. Ebb l, ha a szépr l közlött el bbi fejtegetéseinket eszünkbe
idézzük, világosan következik, hogy szubjektív cél az aesthetikai ítéletnek alapja nem lehet. Az érdek, amely
a szubjektív céllal jár együtt, csak úgy tartható távol, hogy ha az aesthetikai ítélet alapjául a szubjektív
célszer séget vesszük ugyan, de a cél nélkül, azaz, ha a célszer ségnek puszta formáját tekintjük az
aesthetikai ítélet alapjául. Az aesthetikai ítéletet hozó alany ismer er inek szabad játékában ezen pusztán
formális célszer ség tudata maga az élv. Az olyan ízlésítélet pedig, a melyet pusztán a formának
észszer sége határoz meg s a melyt l távol áll minden érzéki inger és meghatottság, az ilyen ízlésítélet a
tiszta ízlésítélet, melynek alapjába nem vegyül semminem pusztán empirikus, tapasztalati érdek. A
szépnek megítélési alapja tisztán a formális célszer ség, a „célnélkül való célszer ség" lévén, a szépnek
meghatározása eként alakul: „szépség a tárgy célszer ségének a formája, amennyiben az a cél képzete
nélkül érzékeltetik a tárgyon".
Mindezek után világos, hogy az, aki valamely tárgyat szépnek ítél, úgy véli, hogy másoknak is szépnek
kell tartaniok azt a tárgyat, ámde ez a „kell", amely minden aesthetikai ítéletben kifejezésre jut, csak
feltételes „kell": mikor valamit szépnek jelentünk ki, mások hozzájárulására is igényt tartunk s erre a
hozzájárulásra számíthatunk is, ha mindenki helyesen rendeli alá az egyes esetet a tetszésnek szabálya alá.
Úgy áll tehát a dolog, hogy az aesthetikai ítélet feltétlen szükségszer ségre tarthatna igényt, ha volna egy
objektív elve. Ha nem lenne semmiféle elve egyáltalában, akkor, mint az érzéki-ízlés ítéleteinek, neki sem
lenne semmiféle szükségszer sége. Van azonban szubjektív elve, amely érzés és nem fogalmak által, de
mégis általános érvény en határozza meg, hogy mi tetszik és mi nem. Ilyen elv csak egy közérzék
— sensus communis — lehet, amely külömbözik az u.n. józan észt l, amennyiben ez nem érzés, hanem
mindig fogalmak szerint való ítélet, habár ez az ítélet legtöbbször homályos elvek szerint hozatik.
Az aesthetikai ítélet tehát nem fogalmon, hanem csak a mi érzésünkön alapul. Ez az érzés azonban nem
„privát érzés", hanem „közös" érzés. Már most az említett „közérzék" — Gemeinsinn — nem alapulhat a
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 42 -