K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – V. Kant aesthetikája és teleologiája.
V.
KANT AESTHETIKÁJA ÉS TELEOLOGIÁJA.
11. §. Az Ítél er Kritikájának feladata és felosztása.
Eddigi fejtegetéseinkben foglalkoztunk Kant theoretikus bölcseletével, melyben a tapasztalat és a
természet fogalma volt az uralkodó: foglalkoztunk azután praktikus filozófiájával, amelynek középponti
fogalma a szabadság és erkölcsiség. A Tiszta Ész Kritikájában és a Prolegomenában el adott theoretikus
filozófia természetbölcselet, a Gyakorlati Ész Kritikájában és Az erkölcsök metafizikájának alapvetésében
közzétett praktikus filozófia pedig erkölcsbölcselet. A természet világa és a szabadság világa, a theoretikus
bölcselet és a praktikus bölcselet két külön terület, melynek egyikén a phainomenon, a másikán a noumenon
áll a kutatás középpontjában: amott az értelem tevékenységét illeti meg a vezet szerep, emitt az ész
tevékenysége az uralkodó. Ez a két terület önállósággal bír ugyan, de egyszersmind egymásra is van utalva:
a Tiszta Ész Kritikája egyenesen vezet át a Gyakorlati Ész Kritikájára. A két terület együttvéve képez
egységet; ez az egység azonban kifejezésre nem jut sem a theoretikus bölcseletben, sem a praktikusban;
nincs közöttük egy oly látható kapocs, amely a kell nek synthesisét mintegy szemünk el tt létesítse. Kellett a
kett közt egy harmadik területnek lennie, amelyen úgy a theoretikus, mint a praktikus ész alapelvei
találkoznak s megsz nik ez által az a dualismus, amely a két terület között látszólag fennáll s amely ezen
harmadik terület felfedezése nélkül csakugyan fenn is állana. Ezt a harmadik területet fedezi fel és teszi
kutatás tárgyává Kant 3-ik kritikai f m ve, az Ítél er Kritikája, amely Kant kritikai transzcendentalismusát
betet zi, egy Egésszé teszi, végs következményeit levonja és elveit, módszerét alkalmazza a m alkotás s
az organikus természet megértése terén. Ez a m a maga tartalmának, szempontjainak, vonatkozásának
gazdagságával az egység végs szálait fonja bele Kant egész bölcseletébe, amelyre sok fény és világosság
esik az Ítél er Kritikájának fejtegetéseib l. Nem csoda, hogy Kant m vei közül ez gyakorolt a legnagyobb
hatást a német idealismus képvisel ire.
Az ítél er , amelynek alapelveit az Ítél er Kritikája elemzi és állapítja meg, a mi ismer képességeink
rendjében a harmadik helyet foglalja el s összeköt kapocs az értelem és az ész között. Kant u.i. a
hagyományos lélektan felosztását követve megkülönbözteti a léleknek három tehetségét: az ismer
tehetséget, a kívánás tehetségét, azaz az érzést, amely tulajdonképpen közvetít tag az ismerés és kívánás
között. Az ismer tehetségre nézve törvényadó az értelem; az akaró, illetve kívánó tehetségre nézve
törvényadó az ész; az érzésre nézve végül törvényadó az ítél er . „Az ítél er — úgy mond Kant — az a
képesség, amely a különöst, mint benne lév t, az általános alatt gondolja. Ha az általános (szabály, elv,
törvény) adva van, akkor az ítél er , amely a különöst alája utalja, meghatározó. Ha azonban csak a
különös van adva, a melyhez az ítél er nek az általánost hogy kell keresnie, akkor az ítél er reflektáló.”
Van tehát Kant szerint meghatározó és reflektáló ítél er , amelyr l a maga egészében már eleve sejthet ,
hogy ha nem is bír önálló, saját törvényadással, de van egy saját a priori elve, amely által a törvényeket
feltalálja. Ez az elv azonban pusztán szubjektív a priori.
A meghatározó ítél er is subsumáló, mert meg van adva neki az értelem által az az a priori törvény,
amellyel a különöst az általános alá rendeli s minthogy a törvény az értelem által adva van, nem kell az
ítél er nek önmagától egy törvényt gondolnia. Ámde szüksége van mégis egy transzcendentális elvre, mert
a természetnek sokféle formáit teljességgel meghatározatlanul hagyják azok a törvények, amelyeket a tiszta
értelem a priori ad. A reflektáló ítél er nek is, amelynek feladata, hogy a különöst l haladjon az
általánoshoz, szüksége van egy olyan elvre, amelyet nem kölcsönözhet a tapasztalatból, mert hiszen ennek
az elvnek éppen minden empirikus elvnek egy magasabb, habár szintén empirikus elv alatt álló egységét s
tehát systematikus alárendelésüknek lehet ségét kell megalapoznia. Egy ilyen transzcendentális elvet tehát
az ítél er csak maga adhat önmagának, nem veheti azt máshonnan s nem is írhatja azt el a
természetnek.
Ez az elv pedig más nem lehet, mint az, hogy — miután az általános természeti törvények alapja a mi
értelmünkben van, amely ezeket a törvényeket a természetnek el írja — a különös empirikus törvények arra
nézvést, a mit bennük ezek a törvények meghatározatlanul hagynak, egy olyan egység szerint tekintend k,
mintha hasonlóképpen egy értelem (habár nem is a miénk) adta volna azokat a mi ismer tehetségünk
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 39 -