K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – IV. Kant praktikus filozófiája.
fogalmát is bevonni az erkölcsiség elemeinek sorába. Az erény — úgy mond Kant — a legf bb jó ugyan —
supremum bonum — de nem a teljes jó — bonum consumatum * —; az erény tökéletes jó csak úgy lehet, ha
még a boldogság is hozzájárul. Az erény és boldogság együtt alkotják a tökéletes, bevégzett jót, amelyben
az erény még mindig a legf bb jó, mint feltétel, amely nem függ ismét egy másik feltételt l, a boldogság
pedig, mint olyan, amelynek feltétele a törvénynek megfelel magatartás. Itt tehát két különböz elemnek
egybekapcsolásáról, synthesisér l van szó, amely synthesisben a boldogság csak második elemét alkotja az
erkölcsiségnek és pedig aként, hogy a boldogság az erkölcsiségnek feltételezett, de szükségszer
következménye. Az erkölcsiség tudatából folyik a boldogságnak várása, ámde már megfordítva nincs, a
boldogság után való törekvésre alapított alapelvekb l nem folyhatik erkölcsiség soha. Kant tehát távol van
attól, hogy — a mint sokan hiszik és hírdetik, — kizárja a boldogságot az erkölcsiségb l, mint azzal
ellentétest; csak azt hangsúlyozza, hogy a boldogság elvéb l egyetemes érvény erkölcsi törvény nem
fakadhat. Az a rigorizmus, amelyet Kantnak már kortársai szemére hánytak, valósággal Kant tanát — abban
a vonatkozásban — nem jellemzi s a boldogság szerepér l vallott felfogásának félreértésén alapul. Az
kétségtelen, hogy a boldogság fogalmának érvényesítése nem csekély mértékben zavarja a praktikus ész
kritikájának transzcendentális tisztaságát, ámde az is kétségtelen, hogy a tökéletes, bevégzett jóról szóló
tanban az ember lelkének boldogság után való kiolthatatlan vágyódása nyer kifejezést.
Az erkölcsi törvény által meghatározott jó akarat szükségképpeni tárgya a legf bb jónak létrehozása a
világon. A legf bb jónak legf bb feltétele az, hogy az érzület az erkölcsi törvénynek megfelel legyen. Az
akaratnak ez a teljes megfelel sége a Szentség, azaz, olyan tökéletesség, amely egyetlen eszes lénynek
sem jut osztályrészéül ebben a földi életben. Ez a tökéletesség azonban követelménye, postulatuma a
praktikus észnek s következésképpen, ha ebben a földi életben meg nem valósítható, megvalósíthatónak
kell lennie egy ilyen progresszus által, amely a végtelenségbe vezet. Ez a progresszus csak akkor
lehetséges, ha bírnak egy végtelenségbe vezet létezéssel is. Azaz: a legf bb jó csak a lélek
halhatatlanságának feltétele mellett valósulhat meg s következ leg a lélek halhatatlansága az erkölcsi
törvénnyel való széttéphetetlen kapcsolatában, a tiszta praktikus észnek postulatuma.
Ehez az els postulatumhoz, a mely a legf bb jó els és „legel kel bb" részének, az erkölcsiségnek
kiegészítésére nélkülözhetetlen, párul a tiszta praktikus észnek második postulatuma, amely a legf bb jó
második elemének, a boldogságnak lehet ségéhez szükséges. A boldogság u.i. abban áll, hogy az
embernek állapota teljesen a maga akarata és kívánsága szerint alakul, azaz, a természet megegyezik az
céljaival. Az erkölcsi törvény azonban a természett l függetlenül rendelkezik s ezért az erkölcsi törvényben
nincs semmiféle alap az erkölcsiség és a boldogság kapcsolására. Ámde ezt a kapcsolatot a praktikus ész
követeli s ezért kell léteznie a természet egy olyan okának, amely a természett l különböz s amely azután
ezen szoros kapcsolat alapját postulalja. Ez a legf bb ok egy intelligentia és kauzalitása egy akarat. Azaz: a
legf bb ok egy olyan lény, aki értelme és akarata által oka a természetnek. Ez a legf bb lény Isten. Ily
módon az erkölcsi törvény a legf bb jó fogalma által a vallás területére vezet át, azaz, azon ismerethez,
hogy kötelességeink isteni parancsok és önkényes önmagukban véve esetleges rendelései egy idegen
akaratnak. Az erkölcsi törvény azt parancsolja, hogy valósítsuk meg a legf bb jót; ezt pedig csak úgy
remélhetem, hogy ha akaratom megegyezik a világ egy szent és jóságos teremt jének akaratával. Akinek
akarata Isten akaratával megegyezik, az méltó a boldogságra s éppen ezért Kantnál a kérdés nem is az,
hogy miként lehetünk boldogok, hanem az, hogy miként lehetünk méltók a boldogságra. Csak a vallás segít
minket ahoz a reménységhez, hogy a boldogság majd osztályrészünkül is fog jutni olyan mértékben, amily
mértékben arra méltókká lenni igyekeztünk.
Ezek a postulatumok, amelyeknek száma a legf bb jó két elemének megfelel en kett , nemcsak
theorelikus „dogmák", hanem el feltételek is, amelyek nem b vítik ugyan a spekulatív ismeretet, de a
spekulatív ész eszméinek általában véve objektív realitást adnak; általuk az eszmék érvényre tesznek szert,
habár ez az érvény csak a praktikus ész területére szorítkozik is. Így is b vül azonban ismeretünk s az, ami
a theoretikus ész területén transzcendens volt, az a praktikus ész területén immanenssé válik. Kib vül
általuk ugyan a theoretikus ismeret, ez a kib vülés azonban nem jelenti a speculationak kib vülését, mert
ebb l a kib vülésb l theoretikus tekintetben semmit fel nem használhatunk.
Az erkölcsi postulatum lényegét filozófiailag legjobban jellemezhetjük, ha azt mondjuk, hogy az az „észhit"
területére tartozik s az akarat szándékát fejezi ki. Ha az erkölcsi törvény — úgy mond Kant — mindenkire
nézve parancsként érvényes, akkor az erkölcsileg derék ember csakugyan beszélhet így: „én akarom, hogy
létezzék egy isten, hogy az én létem a természeti kapcsolatokon kívül legyen egy értelmi világban való
* „Leg- tellyesebb jó”-nak nevezi Sárvári Pál (Moralis philosophia182. l.).
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 37 -