K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – IV. Kant praktikus filozófiája.
így szól: „Cselekedj csak azon maxima szerint, amely által egyszersmind azt is akarhatod, hogy az általános
törvény legyen." Ez a kategorikus imperativus minden kötelességnek elve. Most már azt kell
bebizonyítanunk, hogy ez a kategorikus imperativus tényleg létezik, hogy van egy törvény, amely
egyetemesen parancsol s hogy ennek a törvénynek követése kötelesség.
A kötelesség a cselekedetnek feltétlen szükségszer sége; ez a feltétlenség azonban az emberi
természetb l le nem vezethet , szintén abból csak szubjektív elvek fakadnak. Ezért kutatásunkból itt teljesen
ki kell tárnunk a tapasztalat mezejét és „meg kell pillantanunk az erényt a maga tulajdonképpeni alkatában,"
amelyet nem díszít sem a jutalom, sem az önszeretet hamis ékessége. Kant a kategorikus imperativus
magyarázatánál, a tapasztalás kizárásával, tehát abból a megállapításból indul ki, hogy az ember, mint
egyes lény nem csak puszta eszköz, hanem egyszersmind cél is, és pedig öncél, vagy személy, amelynek
értéke is önmagában van. Az ember, mint eszes lény öncélként létezik, amely nem lehet ismét eszköz egy
más célnak szolgálatában: „az eszes természet — úgy mond Kant — mint öncél létezik." Miután pedig
minden ember eszes természet, ezért minden emberre nézve ugyanez az ész alap — Vernunft-grund —
érvényes s ezért vagyon az az objektív elv is, amelyb l az akarat minden törvényének le kell vezettetnie.
Ezen okoskodáson alapuló formulája a kategorikus imperativusnak így szól: „Cselekedj úgy, hogy az
emberiséget úgy a te személyedben, mint minden másnak személyében, minden id ben egyszersmind célul,
soha sem csak eszközül tekintsd." Ebb l következik, hogy minden eszes lény akarata általános törvényadó
akarat: az eszes lény akarata a saját törvényét követi, mert ez a törvény nem csupán az törvénye, hanem
mint észb l fakadó törvény, egyetemesen érvényes is. Az eszes lény méltósága nyilatkozik meg abban,
hogy nem csak alá van vetve egy törvénynek, hanem ezen törvény az törvénye lévén, egyszersmind
törvényadó is: törvénye, amelynek engedelmeskedik, érvényes minden eszes lény akaratára. Az eszes lény
akarata engedelmeskedni köteles, de a saját törvényének köteles engedelmeskedni.
A saját törvényüknek engedelmesked s azt egyetemes törvényül valló eszes lények együttvéve alkotják
a célok birodalmát, amely az által keletkezik, hogy egy objektív, közös törvény szisztematikus egységgé
kapcsolja össze az eszes lényeket. Ennek a birodalomnak minden tagja egyformán kötelezve van és pedig
egyenl mértekben. A kötelesség tehát csak eszes lényeknek egymáshoz való viszonyán alapul, amely
viszonyban az eszes lény akarata mindenkor törvényadóul is tekintend . Az eszes lény kötelezve van, de
csak a saját törvénye által van kötelezve s ebb l a kötelezettségb l folyik méltósága, amelynek ellentéte az
ár. Az eszes lény a maga méltóságában önbecscsel, absolut értékkel bír; ezzel szemben minden, aminek
ára van, viszonylagos, relatív érték . Az ügyességnek és szorgalomnak piaci ára van: élénk képzel er ,
elmésség becsárral bírnak; a jó akaratnak azonban bels értéke van. A cselekv egyén maximája, amely
szerint cselekedik, a törvényadástól kölcsönzi a maga értékét; a törvényhozás pedig, amely minden erkölcsi
értéket meghatároz, méltósággal bír, azaz, feltétlen és összehasonlíthatatlan értékkel, amelylyel szemben az
egyetlen ill szó: tisztelet, az a tisztelet, amelylyel az eszes lény az erkölcsi törvényadás iránt viseltetik. Az
öntörvényadás, az akarat autonomiája végs forrása az ember méltóságának és értékének.
Visszatekintve fejtegetéseinkre látjuk, hogy a kategorikus imperativus els formulázása kifejezésre juttatja
azt, hogy a cselekvés maximája az erkölcsi törvénynyel megegyezik, ha egyetemes törvényül alkalmas; a
második formula kifejezi azt, hogy minden cselekv lény, mint eszes lény, öncél s tehát a törvény, amely az
észb l fakad, minden eszes lényre nézve kötelez ; a harmadik formula végül kimondja, hogy minden eszes
lény akarata egyszersmind egyetemes érvény , törvényadó akarat. A tiszta észb l fakadó praktikus törvény
kötelez minden eszes lényt arra, hogy ezen törvény követése által a célok birodalmának megvalósításán
dolgozzék. A kötelesség fogalma egy törvény hatalma alá vet minket, de ezen alárendeltségb l mégis fény
és méltóság árad arra, a ki minden kötelességét híven teljesíti. Amennyiben a törvénynek alája vetve
vagyunk, annyiban a fenség és méltóság jellemvonása nem tündöklik rajtunk, de felt nik ez a jellemvonás
azonnal, ha tudjuk, hogy azért vagyunk ennek a törvénynek alávetve, mert mi magunk adtuk ezt a törvényt
magunknak. Ámde még mindig nem nyertünk feleletet arra a kérdésre, hogy ez a kategorikus imperativus,
amelyben az ember méltósága egyedül jut kifejezésre, miként lehetséges? Már pedig ebben a kérdésben a
transzcendentalismusnak szíve lüktet. A felvetett kérdés megoldására azonban már elkészítve a talaj és
nyitva az út. Az erkölcsiségnek még két elemével, két alapvel fogalmával kell megismerkednünk, hogy
azután szemügyre vegyük a lehet ségnek nehéz problémáját.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 33 -