K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – IV. Kant praktikus filozófiája.
elismerésre. Úgy az ismeretnek, mint az erkölcsi magatartásnak, illetve az azt szabályozó erkölcsi
törvénynek, egyetemes érvényt és objektivitást csak azok az apriori, tehát formális elvek adhatnak,
amelyekb l fakad általában minden érték az ész területén. Tehát az erkölcsi törvénynek is formálisnak kell
lennie. Tiszta ész, a prioritas, formalitas, érvény és érték, — ezek a fogalmak összetartozó fogalmak a
T.É. Kritikájában éppenúgy, mint a gyakorlati észében s együttvéve alkotják azt a szférát, amelybe a
valóságnak bele kell tagolódnia, hogy a puszta tartalom ez által az érvényesség és az érték köntösét öltse
magára. A tiszta ész szolgáltatja az érvénynek és értéknek kategoriáit, amelyek egyformán érvényesülnek
úgy az ismeret, mint a cselekvés terén.
Mindezek alapján meg kell állapítanunk a következ ket. Kant a Gy.É. Kritikájában nem új erkölcstannal
akarta megajándékozni az emberiséget, hanem magának az erkölcsiségnek, az erkölcsiséget szabályozó
törvénynek megértésére törekedik, kimutatván azt az apriori elvet, amely az erkölcsi törvénynek egyetemes
érvényt kölcsönöz. Kant az erkölcsiség ismerettanát nyújtja. Éppen ezért az erkölcsiség, illetve az
egyetemes érvény erkölcsi törvény ténylegessége reá nézve nem probléma: t csak ezen erkölcsi törvény
lehet ségének alapjai, érvényességének feltételei érdeklik.
7. §. Az erkölcsi törvény kötelez sége.
Kant már az praekritikai korszakában éles szemmel vette észre, hogy az erkölcsiség megértésére a
kötelez ség fogalma alapvet jelent séggel bír. Ámde az erkölcsi kötelez ség megértése nem csupán a
praktikus, hanem a theoretikus észnek is érdeke, mert az erkölcsi törvény megértése nélkül nem lehetséges
megértenünk a szabadság fogalmát sem, amely fogalom tulajdonképpen összeköt kapocs a theoretikus és
a praktikus ész között. A szabadság fogalma u.i. az egyetlen spekulatív eszme, amelynek lehet ségét
a priori tudjuk, és amely az erkölcsi törvénynek feltétele. A mikor azonban feltételt mondunk, különbséget kell
tennünk a ratio essendi, létezési ok, és a ratio cognoscendi, az ismerési ok között. A szabadság feltélete az
erkölcsi törvénynek, amennyiben annak ratio essendije: szabadság nélkül erkölcsi törvény nincs; és
megfordítva, az erkölcsi törvény is feltélele a szabadságnak, amennyiben annek ratio cognoscendije: az
erkölcsi törvény vezet reá a szabadság megismerésére. Ebb l következik, hogy ha el bb nem jöttünk
tisztába az erkölcsi törvénnyel, meg nem értettük annak kölelez ségét, akkor nem beszélhetünk
szabadságról sem. Azaz: megakarván ismerni a szabadságot, melyb l fakad az erkölcsiség, ismernünk kell
el bb az erkölcsi törvényt. A szabadság az erkölcsi törvény megértése nélkül meg nem ismerhet , de
viszont erkölcsi törvény szabadság nélkül nem létezhet .
Az erkölcsi törvénynek kötelez sége és érvénye a priori elveknek következménye. Ha tehát az
erkölcsiség mezején egy objektív kritériumra van szükségünk, úgy meg kell állapítanunk az erkölcsiség
legf bb elvét, mert ez az elv lesz minden erkölcsi ítélésnek alapja és mértéke. Ez az elv azonban nem egy új
elve az erkölcsiségnek, hanem az erkölcsi köztudatban már meglev elv. Az erkölcsi köztudat hát adva van,
a miként adva volt a matematikában és fizikában az egyetemes érvény és objektív ismeret. Ebb l a
megadott erkölcsi köztudatból kell kifejteni azokat az elemeket, amelyek a tapasztalattól mer ben
függetlenek lévén, a priori természet ek. A köztudatból merített kiindulási pontját Kantnak a következ tétel
képezi: „Nincs sehol a világon, s t egyáltalában azonkívül sem, valami gondolható, ami korlátozás nélkül
jónak volna tartható, csak egyedül a jó akarat." E jó akaratnak alapelvei nélkül mindaz, amit rendesen jónak
szoktunk mondani, gonosszá is váltak. Ez a jóakarat önmagába véve bír értékkel s tehát nem az által lesz
jóvá, amit tesz, szerencsés az által, hogy alkalmas eszköznek bizonyul valamely cél elérésére. Ha ennek a
jóakaratnak nem lenne módjában a maga szándékát végrehajtani, még akkor is jóakarat maradna és „mint
egy drágak fénylene mégis önmagában, mint olyas valami, aminek értéke önmagában van." A hasznosság
vagy medd ség ehez az értékhez semmit hozzá nem tesz és semmit el nem vesz. Legfennebb csak keret
lehet az, hogy általa a jóakarat a forgalomban könnyebben kezelhet legyen s hogy magára vonja azoknak
figyelmét, akik még eléggé nem ismerik. A jóakarat absolut becscsel bír.
Tévednek tehát Kant szerint azok, akik az eszes lények f céljául a boldogságot vallják. A természet
nagyon helytelenül járt volna el, ha legf bb célul a boldogságot plántálta volna belénk, mert másfel l igen
rosszul szereli fel erre a célra, az eszet határozván meg ezen célra eszközül. A boldogság u.i. amely
hajlamaink kielégítésében áll, sokkal jobban valósítható meg az ösztönök, mini az ész által. Az ész a
boldogság megvalósításának alkalmatlan eszköze, de éppen azért adatott az embernek, hogy teremtsen
benne jó akaratot, amely többé nem eszköz, hanem önmagában vett cél. Az absolut jóakarat a praktikus
észnek köszönheti létét.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 31 -