K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – III. Kant teoretikus filozófiája.
a három paralogismusban a transzcendentális látszatnak forrása az, hogy a gondolkozás logikai
magyarázata helytelenül úgy tekintetik, mint a tárgynak metafizikai meghatározása s az észnek eszméje
összecseréltelik a gondolkozó lénynek teljesen határozatlan fogalmával.
A transzcendentális kozmológiában megnyilvánuló transzcendentális látszatot a tiszta észnek u.n.
antinomiái tüntetik fel, amelyek a tiszta ész ezen követelményének következményei: „ha a feltételezett adva
van, akkor adva van a feltételek egész összege s következésképpen a mer ben feltétlen is." Ezen tételnek a
következménye azután, hogy itt a transzcendentális eszmék egészen a feltétlenig kiterjesztett kategoriák
lesznek. Van pedig a kategoriáknak megfelel en négy kozmológiai eszme: 1. minden jelenség adott egésze
összetételének abszolut teljessége; 2. a jelenségekben adott egész a maga részelétével abszolut teljessége;
3. egy jelenség keletkezésének abszolut teljessége; 4. a jelenségekben változó léte függetlenségének
abszolut teljessége.
Ez az abszolut teljessége a jelenségeknek a világ. Ha már most a világot tekintjük az ismeret tárgyául,
róla a 4 kosmologiai eszme tekintetében kontradiktorikus tételek állíthatók, s tehát az így nyert ismeret az
ellenmondás elvébe ütközik. Ezen kontradiktorikus tételek Kant szerint u.i. egyformán bizonyíthatók:
bizonyítható az is, a mit a thesis állít, bizonyítható az is, a mit a thesissel szemben az antithezis teljes
merevséggel tagad.
A transzcendentális eszmék els antinomiájában a thesis így szól: „a világnak kezdete van az id ben és a
tér szerint is határok közé van zárva", — azt tagadja az antithesis: „a világnak nincs kezdete és határa a
térben, hanem úgy tér, mint id tekintetében végtelen", a thesis bizonyítása azt mondja, hogy ha a világnak
nem lenne kezdete az id ben, akkor minden megadott id pontig egy örökkévalóság telt volna el s
következésképpen egymásutáni állapotoknak végtelen sora folyt volna le készen, lezártan. Már pedig egy
sor végtelensége éppen abban áll, hogy soha sem kész és lezárt, hogy succesiv synthesis által soha be nem
végezhet . Az antithesis pedig így bizonyít: kellett lennie id nek, amelyben a világ nem volt, kellett lennie
üres id nek, mert a kezdet egy olyan lét, amelyet id el z tt meg. Ámde üres id ben nem volna lehetséges
a keletkezés. Amiként lehetetlen üres térben a keletkezés, úgy lehetetlen az elhatárolás is. Tehát a világ
nem határolt, hanem végetlen.
A második antinomia thesise ez: a dolgok egyszer részekb l vannak összetéve s a világon más nem
létezik csak egyszer . Ezzel szemben az antithesis így hangzik: a világon semmiféle összetett dolog nem áll
egyszer részekb l s nincs a világon sehol egyszer dolog. A thesis aként bizonyít, ha a dolgok
pusztulásakor, összetételüknek gondolatban való megszüntetésekor, egyszer részek fenn nem
maradnának, akkor maradna a semmi, már pedig semmib l egyetlen dolog fenn nem állhat. Ebb l
következik, hogy a világon minden dolog egyszer s az összetettség csak küls állapot. Ámde az antithesis
sem hagyja magát, amikor aként bizonyít: ha a dolgok egyszer részekb l vannak összetéve, akkor
egyszer részekb l kell összetéve lennie a térnek is, amelyben az összetétel egyedül lehetséges, már pedig
a tér nem egyszer részekb l, hanem terekb l áll. Ámde különben is a teljesen egyszer csak eszme, mely
a tapasztalatban fel nem található.
A híres harmadik antinomia, amely a természet szükségszer ségével, illetve a szabadsággal foglalkozik,
a thesisben következ ket fejezi ki: „a természet törvényei szerint való kauzalitás nem az egyedüli, amelyb l
a világ jelenségei mind levezethet k lennének. A világ jelenségeinek magyarázata szempontjából szükség
van egy szabadság által való kauzalitás felvételére”. A thesist egészen apodiktice tagadja az antithesis:
„Nincs szabadság, hanem a világon minden csak a természet törvényei szerint történik”. Ha u.i. — így mond
a thesis bizonyítása — csak természeti törvények szerint való kauzalitás léteznék, akkor minden, ami
történik, egy el z állapotot tételezne föl, ez az állapot ismét egy más el z állapotot, mint a maga okát s így
tovább a végtelenségig. Ezen egyetlen kauzalitás mellett akként csak egy „subaltern" kezdet lehetne, de
nem „els kezdet". Kell hát lennie egy olyan kauzalitásnak, amely által valami történik a nélkül, hogy akár
ismét egy más megel z ok által lenne meghatározva szükségszer törvények szerint, azaz kell lennie az
okok egy abszolut spontaneitásának, hogy a természeti törvények szerint folyó jelenségek egy sorát magától
kezdhesse; lennie kell transzcendentális szabadságnak, amely nélkül magában a természet folyamában a
jelenségek sorozata az okok oldalán soha teljes nem lehetne. A thesis bizonyításával szemben az antinomia
bizonyítása következ en érvel: ha léteznék transzcendentális szabadság, egy olyan képesség, melyre nézve
lehet a jelenségek egy új sorának kezdése, akkor ezen spontaneitás által nemcsak egy új sor kezd dnék,
hanem kezd dnék maga a kauzalitás is úgy, hogy semmi megel z sem léteznék, ami által a
megtörténend cselekvés meghatározva lenne. Ez pedig teljesen megszüntetné a természet összefüggését:
a természet és transzcendentális szabadság úgy különöznek egymástól, mint törvényszer ség és
törvénynélküliség. A szabadság „káprázata” ugyan nyugalmat ígér az okok láncolatában kutató értelemnek,
ámde lehetetlenné teszi az összefügg tapasztalatot, elszakítván a tapasztalatot lehet vé tev „szabályok
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 26 -