K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – III. Kant teoretikus filozófiája.
nagysággal, illetve fokkal bír." Ezen alaptétel értelmében tehát minden érzet — Empfindung — intenzív
nagyság. E két alaptétel, szintén a szemléletre vonatkozik, matematikai. A következ kett pedig, szintén a
„jelenségek létére" vonatkozik, dynamikai. A reláció kategoriájának megfelelnek a tapasztalat analógiái,
amelyeknek alapelve ez: „tapasztalat csak az észrevételek szükségszer kapcsolásának képzete által
lehetséges." Tapasztalat relációk nélkül nincs. Az els analógia éppen azt fejezi ki, hogy ezek a kapcsolatok
feltételeznek egy állandót, mert ahol nincs valami állandó, ott nincs mit relációba hoznunk. Ezt az állandót
nevezzük szubsztanciának: a jelenségek minden változásánál megmarad a szubsztancia, amelynek
mennyisége a természetben sem nem n , sem nem csökken. Ezen állandó nélkül a jelenségek
id viszonylatai meg nem állapíthatók. Ez az állandó maga minden változás között megmarad, csak állapota
változik. Ezért az állandóság olyan feltétel, amely mellett a tárgyak és dolgok, illetve a jelenségek
megállapíthatók. Ennek az állandónak állapota is apriori szabály szerint történik, amely szabályt a 2-ik
analógia így fejez ki: „minden változás az ok és a hatás kapcsolatának törvénye szerint történik." Ez a
Kauzalitás alaptétele. Tapasztalat, azaz ismeret, csak ezen alaptétel értelmében lehetséges. A mi
érzékiségünknek szükségszer törvénye, tehát minden észrevételnek formális feltétele az, hogy az el bbi
id az utána következ t szükségképpen meghatározza, amely tényb l folyik az id sor empirikus képzetének
nélkülözhetetlen törvénye: az el z id jelenségei a következ id jelenségeit meghatározzák.
Ámde a szemléletben megadott sokféleség nem csupán egymás után következik, hanem van egyszerre
és ugyanabban az id ben, amit nevezünk egyszerre lételnek. Err l az egyszerre-lételr l szól a 3-ik analógia:
„minden szubsztancia, amennyiben a térben egyszerre vehet észre, egymással kölcsönhatásban áll."
Valamely dolgok egyszerre-létét arról ismerhetjük fel, hogy az ilyen dolgoknál az aprehenzió szintézise
közönyös: mehetek én A-ról BCD-én át az E-re, vagy megfordítva, mehetek az E-r l a BCD-én át az A-ra.
Ha ezek az egyszerre létez dolgok nem lennének egymással a kölcsönhatás közösségében, akkor a
jelenségek mind elszigetelten állanának egymással szemben s a tapasztalat lehetetlen volna.
Ezekhez az alaptételekhez járul, a modalitás kategoriájának megfelel leg, három postulatum, amelyek a
lehet ség, valóság, szükségszer ség fogalmainak adják magyarázatát.
Az apriori szintétikus ítéletek, illetve alaptélelek éppen úgy, miként a kategoriák csak a tapasztalat körén
belül alkalmazhatók, de a tapasztalatot túllép (transzcendens) érvénnyel nem bírnak. Azaz: az értelem
apriori fogalmai és alaptételei, Kant terminológiája szerint a Ding-an-sich-re soha sem alkalmazhatók, hanem
csupán a jelenségekre, amelyek egy lehet tapasztalatnak kizárólagos tárgyai. A gondolkozás tevékenység,
a mely által adott szemléleteket tárgyakra vonatkoztatnak. Ha a szemlélet adva nincs, akkor a tárgy
transzcendens, amelyre az értelem apriori fogalmai és alaptételei nem alkalmazhatók.
Itt bukkan föl el ször a maga teljes erejével az a különbség, amelyet Kant a Ding-an-sich és a jelenség, a
noumenon és a phaenomenon között tesz. Noumenonnak vagy Ding-an-sich-nek nevezi Kant az olyan
dolgot, amely nem tárgya a mi érzéki szemléletünknek. Ez a Ding-an-sich-nek negatív jelentése; positív
jelentése ez: a Ding-an-sich egy nem-érzéki szemléletnek tárgya, amely szemlélet tehát intellektuális
szemlélet. Az intellektuális szemlélet azonban — úgy mond Kant — nem emberi képesség s ezért mi nem
vagyunk képesek még a lehet ségét sem belátni. Éppen ebb l az okból Kant a Ding-an-sich-et a maga
negatív jelentésében használja, mint „határfogalmat", amely arra szolgál, hogy az érzékiség igényeit korlátok
közé szorítsuk. De ezért nem önkényesen költött fogalom a Ding-an-sich, mert hiszen éppen az
érzékiségnek korlátokba való szorításával függ össze, s t mint ilyen, egyenesen „elkerülhetetlen”. A jelenség
és a Ding-an-sich tehát csak fogalmi megkülönböztetések Kantnál, amib l következik, hogy a Ding-an-sich
intelligibilis tárgy sem lehet a mi értelmünk számára, mert egy olyan értelem, amelyre nézve a Ding-an-sich
intelligibilis tárgy lehetne, maga is probléma. Az ilyen értelem nem kategoriák által gondolkoznék, tehát nem
diszkurzív lenne, hanem intuitív, amely nem érzéki szemléletben ismeri meg a maga tárgyát.
Az értelem és érzékiség a tárgyakat csak együttesen határozhatják meg: az érzékiség önmagában éppen
olyan tehetetlen, mint a milyen tehetetlen önmagában az értelem. Ha a kett t elválasztjuk egymástól, vagy
lesznek szemléleteink fogalmak nélkül vagy fogalmaink szemléletek nélkül, de mindkét esetben olyan
képzeteink lesznek, amelyeket semmiféle meghatározott tárgyra vonatkoztatni képesek nem leszünk. Az
érzékiség és értelem viszonyáról, formáiról, az ismeret érvényességér l és határairól, a tapasztalat
lehet ségének feltételeir l szóló transzcendentális esztétika és analitika után tér át Kant a T.É. Kritikájának
arra a részére, amely a „látszat logikájával", a transzcendentális dialektikával foglalkozik.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 23 -