K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – III. Kant teoretikus filozófiája.
lélektani, hanem transzcendentális logika értelemben vett öntudatnak egységét nevezi Kant az öntudat
transzcendentális egységének, amely lehet vé teszi, hogy a szemléletben megadott különféle képzetek
mind az én képzeteim legyenek; ez t.i. csak úgy lehetséges, ha ezek a különböz képzetek mind egy
öntudathoz tartoznak, azaz, megfelelnek annak a feltételnek, amely alatt egy általános öntudatban, a
transzcendentális öntudatban helyet foglalhatnak. A tudat szintétikus egysége minden ismeretnek tehát
objektív feltétele, amely lehet vé teszi azt, hogy valamely tárgyat megismerjek, de a mely objektív feltétel
alatt kell állania minden szemléletnek is, hogy számomra tárgy lehessen, mert ezen szintétikus egység
nélkül az érzékiség sokféleségét egy tudatban egyesíteni lehetetlen.
Az appercepció szintétikus egysége, amely a tárgy ismeretének objektív érvényességet kölcsönöz, maga
is objektív s ezért jól meg kell külömböztetnünk a tudatnak szubjektív egységét l, amely teljesen empirikus,
azaz, lélektani jelleggel bír, — a Kant szavai szerint, — a „bels érzéknek egy meghatározottsága". Ez a
„szubjektív egység" egyéni és tapasztalattól függ , szubjektív érvény ; a szintétikus egység ellenben a
tapasztalatot lehet vé teszi s ezért objektív érvény . Az empirikus egység, illetve empirikus tudat éppen úgy
áll a tiszta, apriori öntudat, illetve a szintétikus egység alatt, amint az empirikus szemlélet áll a tiszta, apriori
szemlélet alatt.
Az érzéki szemléletben megadott sokféleséget az appercepció szintétikus egysége hozza tulajdonképpen
egységre. Az értelemnek az a tevékenysége pedig, amely a külömbözö képzeteket — legyenek ezek akár
szemléletek, akár fogalmak egy appercepció alá hozza, az ítéletnek logikai funkciója. Ezek a logikai funkciók
pedig éppen a kategoriák, amelyek a szemléletben a volt sokfélét az értelem szintézisével az öntudat
szükségszer egységéhez tartozóvá teszik. A kategoriák tehát azok a funkciók, a melyek az appercepciónak
apriori szintétikus egységét létrehozzák. A kategoriák „Szabályok", a melyek csak egy oly értelemre nézve
érvényesek, amely pusztán gondolkozik, azaz az appercepció egységére hozza a szemléletben megadott
sokfélét. Ez a pusztán gondolkozó értelem nem ismer meg önmagára semmit, hanem csak az ismeret
anyagát, a szemléletet, összeköti és rendezi. Egy olyan értelemre nézve, amely nem csupán gondolkoznék,
hanem egyszersmind szemlélne is, kategoriáknak semmiféle fontossága és jelentése nem lenne.
Hogy valamely dolgot megismerjek, ahoz két dolog szükséges: egy fogalom, amely által a dolog, a tárgy
gondoltatik és egy szemlélet, amely által a tárgy adva van. Ha a fogalomnak nem lenne szemlélet adható,
akkor ez a fogalom gondolat lenne ugyan forma szerint, de nem lenne tárgya s általa semmiféle ismeret nem
lenne lehetséges. Ebb l már most az következik, hogy a kategoriák is csak úgy szolgáltatnak ismeretet,
hogyha empirikus szemléletekre alkalmaztatnak, azaz, a kategoriák csak empirikus ismereteket, a
tapasztalatot teszik lehet vé. A kategoriák csak olyan dolgok ismeretét eszközlik, amelyek a lehetséges
tapasztalat tárgyai, — a tapasztalat vet határt a kategoriák használatának: a tapasztalaton felül a kategoriák
alkalmazása lehetetlen, mert használatuk érvénnyel nem bír. Használatuknak jelentést és értelmet a mi
érzéki és tapasztalati szemléletünk teremt.
Ha a kategoriáknak természetével és logikai jelentésükkel tisztába jöttünk, minden nehézség nélkül fogjuk
megérteni Kantot, amikor azt tanítja, hogy a kategoriák azok a fogalmak, amelyek a jelenségeknek, tehát a
természetnek, mint a jelenségek összfoglalatának (natura materialiter spectata) törvényeket a priori írnak
el . A törvények u.i. nem léteznek magukban és jelenségekben, hanem csak az alanyra való
viszonyulásukban; az alany pedig a maga értelmének törzsfogalmával, a kategoriákkal gondolja a tárgyat, a
megismerend jelenségeket. Ezek a jelenségek az összeköttetésnek azon törvénye alatt állanak, amelyet az
összeköt értelem ír el nekik. A tapasztalatnak sokfélesége az empirikus szintézis által köttetik egységbe;
ez az empirikus szintézis azonban a transzcendentális szintézis egysége alatt áll, tehát a kategoriáktól függ,
amib l következik, hogy mindaz, ami az én empirikus tudatomba juthat, azaz a világnak minden jelensége, a
maga összekötését illet leg szintén a kategoriák alatt áll, amelyekt l a természet, mint szükségképpeni
törvényszer ségüknek (natura formaliter spectata) alapjától függ.
Eként az analitika bebizonyította azt, hogy az értelem apriori fogalmai, a kategoriák, a tapasztalat
lehet ségének alapjai és feltételei, amelyek nélkül a szemlélet sokfélesége az öntudat szintétikus,
transzcendentális egységére nem hozható. Ami pedig erre a transzcendentális egységre nem vonható, ez
nem is lehet ismeret, mert az ismeretnek, mint végs egységre és transzcendentális alapra, az öntudat
egységére kell viszonyulnia.
A kategoriák teszik lehetségessé az ismeretet, a logikailag rendezett tapasztalatot. Az a további kérdés
már most, amelyre a T.É. Kritikájának feleletet kell keresnie: miként teszik lehetségessé a kategoriák a
tapasztalatot? Erre a kérdésre keres és adja meg a felelelet az alapelvek analitikája.
Az alaptételek analitikájának problémája ez: miként alkalmaztatnak a kategoriák a jelenségekre? A
probléma tárgyalásában két részt külömböztethetünk meg. Az els rész foglalkozik azokkal az érzéki
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 21 -