K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – III. Kant teoretikus filozófiája.
Van tehát a transzcendentalismus értelmében egy a priori adott, tehát logikailag a megismerend
tárgyakat megel z „szabály", amely szabály a priori fogalmakban jut kifejezésre, aki tehát a tapasztalat
összességét képez tárgyakat megismerni óhajtván, kénytelenek vagyunk az a priori szabályt kifejez a
priori fogalmakat a tárgyba helyezni, amib l az következik, hogy a megismerend tárgyak ezen a priori
fogalmak szerint igazodnak. Ez az egész felfogás „a gondolkozásnak megváltozott módszere, az t.i. hogy mi
a dolgokból a priori csak azt tudjuk megismerni, a mit mi magunk tettünk bele a dolgokba". Ez a megváltozott
módszer a transzcendentális módszer, amelynek célja az, hogy felfedezze az ismerésnek szabályszer a
priori elemeit, vagy Kantnak egy másik kifejezése szerint „azokat a törvényeket — Kant ezt a szükségszer
szabályt nevezi törvénynek is — amelyek a természetnek, mint a tapasztalat tárgyai összfogalmának, apriori
alapul vannak vetve... elégséges bizonyítékokkal ellátva” kimutatta. Ha ez a kimutatás sikerül, akkor
kimutattuk az ismerés lehet ségét is, miután ezek az apriori fogalmak éppen az ismerés lehet ségének
alapjait képezik. Ezek azok az objektív, logikai alapok, amelyek az ismerésnek egyetemes érvényét
biztosítják.
Ezek az alapok, amelyek az észnek „formái", functioi — éppen, mert a tapasztalásnak az alapjai, a
tapasztalattól oly módon el nem különözhet k, amint azt a racionalizmus tette, hanem ellenkez leg a
transzcendentális eljárásnak egyenesen a tapasztalatból kell kiindulnia, hogy annak elemzése, alapjainak
kimutatása után az elemek rekonstruálásával ismét hozzá térjünk vissza. A tapasztalat termékeny talajában
kell lábunkat megvetni, ha ennek a tapasztalatnak lehet ségét akarjuk felmutatni, megismervén annak
objektív, szükségképpeni alapjait, amelyek minden ismeretnek egyetemes érvényét biztosítják.
Jól meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a tapasztalás, amelyr l fennebb beszéltünk, nem a
közönséges nyers tapasztalat, amely mer ben egyéni és önkényes, hanem az érzékleteknek logikai
egységbe való összefoglalása egy általános érvény és objektív szintézis által. Maga Kant mondja:
„a tapasztalás nem egyéb, mint folyamatos egyberakása — szintézise az érzékleteknek." Ez a szintézis
azonban nem puszta, önkényes egyberakás, mert ez által egyebet nem nyerünk, mint érzékleteknek puszta
aggregátumát, amely objektív érvénnyel nem bír s így nem is ismeret. Logikai szintézisre van tehát szükség,
amely nem egyéb, mint a tapasztalás „anyagá”-nak és a tapasztalás „formájá”-nak szintézise. Ezt az
„anyagot" szolgáltatják az érzékek, a „formát" pedig az értelem a priori elemei, amelyek által „az érzékletek
puszta aggregátuma" logikailag értékes tapasztalattá válik.
A Kant transzcendentális módszere eként juttatja a tapasztalatban a maga jogos igényeihez úgy az
érzékeket, mint az észt, legy zve ezzel úgy a racionalizmusnak, mint az empirizmusnak egyoldalúságát.
Legy zve azonban azt a metafizikai fellengzést is, amely rossz úton indulva légüres térben kerget
ábrándokat. A magas tornyok és a hozzájuk hasonló metafizikai nagy férfiak, amely mindkett körül
rendesen sok szél fujdogál, nem nekem valók. Az én terem a tapasztalatnak termékeny Bados-a, s ez a szó:
transzcendentális . . . nem valami olyant jelent, ami minden tapasztalaton fölülemelkedik, hanem olyant, ami
ugyan a tapasztalat el tt (a priori) megyen, de nincs semmi többre rendelve, csak arra, hogy a tapasztalati
ismeretet lehet vé tegye", — mondja Kant a Prolegomena egyik jegyzetében.
Mindezekb l világos, hogy óriási különbség van a transzcendentális és a Iélektani módszer között. Erre a
külömbségre már maga Kant felhívja a figyelmet és óva int a kett nek összekeverését l. Hogy a kett közt
lev külömbséget még világosabban lássuk, Kant a jogi terminologiához folyamadva, a quid iuris és a quid
facti közt lev különbség tételre támaszkodik. A míg a quid facti, vagyis a tény kérdése azt tünteti f l, hogy
milyen a tényállás, addig a quid iuris azt állapítja meg, hogy ez a szóban forgó tény miféle elbírálásban
részesítend . Ami már most az emberi ismeretnek „vegyülékes szövedékét" illeti, vannak itt is olyan
fogalmak, amelyek tisztán a priori — tehát minden tapasztalattól független l — használtatnak; ezeket a
fogalmakat, illetve ezeknek használatát, lévén ez a használat kétségbe nem vonható tény, igazolnunk kell.
Ámde ez az igazolás — úgy mond Kant ismételten — a tapasztalásból vett bizonyítékokkal nem történhetik,
mert hiszen a szóban forgó a priori fogalmaknak természetéb l folyik, hogy a tapasztalatot megel zik s attól
függetlenek. Az igazolásnak azonban mégis meg kell történnie: ki kell mutatnunk, hogy ezek a fogalmak
miként vonatkozhatnak a tárgyakra. Ez a bizonyítás a transzcendentális módszer egyik mozzanatának, a
transzcendentális dedukciónak feladata, amelyt l Kant megkülönbözteti az empirikus dedukciót, amely azt
mutatja meg, hogy miként nyerünk egy fogalmat tapasztalás és reflexiók által, következésképpen nem
vonatkozik a fogalmak jogszer ségére, törvényszer ségére, hanem csak eredetük tényére. Nyilvánvaló,
hogy az empirikus dedukció a lélektan útját követi, azt az utat, amelyen járt a „híres Locke", ki az egyes
érzékletekb l kiindulva emelkedett fel az általános fogalmakig. Ámde az apriori fogalmak a tapasztalattól
mer ben függetlenek lévén „egészen más keresztlevélre van szükségük, mint a tapasztalattól való
származáséra." A Locke kísérlete „fiziologiai levezetés", amely nem a quid iuris, hanem a quid facti kérdését
illeti. Minden ilyen törekvés csak „hiú kísérlet", amely az apriori ismeretek megnemértésén alapul. Ezen úton
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 14 -