K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – III. Kant teoretikus filozófiája.
A transzcendentális módszer lényegének megismerése szempontjából fontos az, amit Kant a T.É.K. 2-ik
kiadásához írott el szavában mond. Itt ugyanis a logikáról, mint biztos, határozott tudományról szólva, azt a
kijelentést teszi, hogy a logika Aristoteles óta nem tehetett egy lépést sem el re, de nem tehetett hátra sem.
Ennek a ténynek magyarázatát pedig abban látja, hogy a logika teljesen eltekint az ismeret tárgyától,
azoknak különbségeit l s az értelem e tudományban csak önmagával és saját formáival foglalkozik. Biztos
utakon halad a matematika és a fizika is, mert tárgyaikat a priori határozzák meg s tudják azt, hogy valamely
tárgyról a priori csak azt láthatjuk be, a mit el z leg abba a tárgyba mi helyezzünk bele. Ezekb l a tényekb l
világos, hogy az észnek ismerés közben a maga a priori elveivel el l kell járnia és kényszerítenie kell a
természetet arra, hogy kérdéseire felelelet adjon s nem szabad engednie, hogy a természet által mintegy
pórázon vezetessék. Az észnek szerepe — úgy mond Kant — a természettel szemben nem egy olyan
tanulóé, aki felmond mindent, a mit tanítója kíván, hanem a bíróé, aki a tanukat kényszeríti, hogy azokra a
kérdésekre adjanak feleletet, amelyeket nekik felad.
A transzcendentális módszer ismeretére tehát els sorban fontos az a mozzanat, hogy az emberi ész a
természettel szemben bírói szereppel bír: a természet feleleteib l tanul ugyan, de e feleletadásra a
természetet az módszeres kérdései kényszerítik. Nem szabad engednünk, hogy a természet alakítsa a
róla való ismereteinket, ha azt akarjuk, hogy mi alakítsuk a természetet a mi ismeretünk számára. Azt a
szolgai engedelmességet, amelylyel az empirizmusban az ész a termeszet iránt viseltetett (Bacon: „natura
enim non, nisi parendo vincitur") Kantnál az észnek ez az ítélkez , bírói magatartása váltja fel. Ez a bírói
magatartás adja meg a transzcendentalismusnak a maga kritikai jellegét s különbözteti meg a
racionalizmustól, amely az észnek a természet fölött való korlátlan hatalmat igényeli.
A további kérdés már most ez: az ész, mint ítélkez bíró, a természetnek mely elemeit fogja megismerni
azáltal, hogy kérdések feladásával feleletre kényszeríti? A felelet itt sem nehéz, ha megfigyeljük a fizika
tudományos eljárását. A fizika — úgy mond Kant — a Galilei és társai által okozott s a fizikára nézve el nyös
revoluciót annak az ötletnek köszönheti, hogy azokat az elemeket kezdette vizsgálni, amelyeket maga az
emberi ész helyezett a természetbe bele — „ezen eljárás által jutott a természettudomány a tudomány biztos
útjára." A természettudomány példáját kell követnie a metafizikának, azaz, az emberi ismeret természetér l
és határairól szóló tannak is. A miként a természettudományok, amelyek évszázadokon át sötétségben
tapogatóztak, gondolkozás módjuk tökéletes megváltoztatásával tettek szert nagyszer és biztos
ismeretekre, aként kell a metafizikának is, amely keletkezésére nézve a természettudományokat megel zi,
de módszer tekintetében még ma is bizonytalan utakon bolyong hol ide, hol oda, — eként kell a
metafizikának is arra törnie, hogy gondolkozásának teIjes megváltoztatásával tegyen szert új és biztos
módszerre. A fizika példája hát ott van, csak követni kell.
E példának követése volt kétségkívül Kant legmerészebb lépése. Eddig — állapítja meg Kant — az az
el feltétel volt uralkodó a bölcselet terén az ismeretre nézve, hogy minden ismeretünk a tárgyak szerint
igazodik; ámde ezen el feltétel mellett minden olyan kísérlet meghiusult, amely a tárgyakról valamit a priori
igyekezett fogalmak által megállapítani oly módon, hogy ez által a tárgyról való ismereteink b vüljenek. Ezért
tehát — folytatja Kant — kíséreljük meg egyszer, vajjon a metafizika feladatainak megoldásában nem
jutunk-é biztosabbon el re, azt felvévén, hogy nem a mi ismereteink igazodnak a tárgyak szerint, hanem a
tárgyak a mi ismereteink szerint. Ezt a nagy és eldönt lépést nevezte maga Kant is Kopernikusi tettnek: itt is
ugyanaz az eset, ami Kopernikusnál vala, aki mid n az ég mozgásainak magyarázatában nem sikerült el re
haladnia ama felvétel mellett, hogy a csillagok egész serege mozog a szemlél körül, megkísérlé, hogy
vajjon nem sikerül-é jobban a magyarázat, ha azt teszi föl, hogy a szemlél forog és a csillagok
nyugalomban állnak. Így kell eljárnunk a filozófiában is: a tárgyak szemlélete aként történik, hogy nem a
szemlélet alakul a tárgyak szerint, hanem megfordítva, a tárgyak alakulnak a szemlélet szerint. Ha ugyanis a
szemléletnek kellene alakulnia a tárgyak szerint, akkor lehetetlen belátnunk, hogyan tudhatnánk meg mi
azokról valamit a priori: de meg van az a priori ismeretek lehet sége, mihelyt azt állítjuk, hogy a tárgy, mint
az érzékek objektuma, a mi szemlélésünk szerint igazodik. A szemléletnél azonban, ha valamit mégis merni
akarok, megállapodnom nem szabad, hanem a szemlélet által nyert képzeteket valamely tárgyra kell
vonatkoztatnom, hogy ez úton az illet tárgyat meghatározhassam. E meghatározás pedig fogalmak útján
megy végbe. És itt ismét elé áll az eset: ha a fogalom igazodik a tárgy szerint, akkor én a tárgyról nem
tudhatok meg semmit a priori; ha ellenben a tárgyak, illetve a tapasztalat igazodik a fogalmak szerint, akkor
azonnal könnyebb a dolog. A tapasztalat ugyanis — mondja Kant — maga is egy fajtája az ismeretnek,
amely tehát értelmet követel, a melynek „szabályát" én magamban kell, hogy feltételezzem, miel tt a tárgyak
„adva" lennének, azaz amelynek szabálya a priori. Ez az u.n. „Szabály" pedig a priori fogalmakban jut
kifejezésre s a tapasztalat minden tárgyának szükség képpen kell ezen a priori fogalmak szerint igazodnia
és azokkal megegyeznie.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 13 -