K A N T

BARTÓK GYÖRGY : KANT – I. Kant élete, személyisége, m vei.
készítése módjáról is. Szül városához és egyeteméhez megható szeretettel ragaszkodott; ezért utasította
vissza az erlangeni, majd a jénai egyetem meghívását, úgy lévén meggy z dve, hogy testi és lelki
nyugalmát ezután is csak ott találhatja meg, ahol eddig megtalálta — szül városában, melyet soha életében
el nem hagyott.
Negyvenhét éves korában egyetemi kathedrához jutva, ezt „De mundi sensibilis alque intelligibilis forma
et principiis" c. értekezésével foglalja el, amelyben el ször jelentkeznek a kriticizmus csírái. Rendes tanári
m ködésének idején teljes mértékben élvezi tanártársai, hallgatói szeretetét s a felvilágosult porosz
kultuszminiszternek, von Zedlitznek változatlan, kitüntet bizalmát, akinek ajánlva jelenik meg 1781-ben Kant
els kritikai f m ve a „Kritik der reinen Vernunft". A kriticizmus kifejlésének két évtizede — 1770-1790 —
szakadatlan, türelmes, mélyreható munkában telik el. Reggel 5 órakor Kant már talpon van; reggel 7 óráig
el adásra készül, melyeket 7-11-ig szokott megtartani; azután ismét iratain dolgozott ¾1-ig, mikor felöltözve
ebédre hívott vendégeit fogadta. Az ebéd 4 óráig, s t beszélgetés közben olykor 6 óráig is kinyúlik s az
ebéden felszolgált italok között a tokaji bor el kel szerepet játszik. Ebéd után gondolataival foglalkozva egy
órás sétát tesz Kant, akár jó id van, akár zord és mostoha. Hazatérve lapokat, irodalmi újdonságokat,
útleirásokat olvas s a szürkület óráiban, rendesen a kályha el tt állva, még egyszer végig gondolja, amiket
olvasott vagy el adásain elmélkedik, illetve munkáinak tervezésével foglalkozik. Lefekvés el tt még egy
párszor szobájában fel-le sétált, a következ nap teend it fontolgatva s ötleteit apró cédulákra jegyezgetve
föl. Este 10 órakor aludni tért. A napnak ett l a rendjét l Kant soha semmi és senki kedvéért el nem tért,
mert gyenge egészsége csak úgy bírhatta ki az elmének minden er t igénybe vev munkáját, ha ez a munka
gondos szabályoknak vettetik alá s ha a pihenésre szánt órákat semmi meg nem zavarja. E szakadatlan
tevékenységnek gyümölcsei 1783-ban a „Prolegomena zu einer jeden künftigen Metaphysik", 1785-ben a
„Grundlegung zur Metaphysik der Sitten", 1786-ban „Metaphysische Anfangsgründe der
Naturwissenschaften”, 1788-ban a „Kritik der praktischen Vernunft", 1790-ben a „Kritik der Urteilskraft”,
1793-ban a „Religion innerhalb der Grenzen der blossen Vernunft", amely m vekkel munkánk kés bbi
folyamán tüzetesebben foglalkozunk.
A szakadatlan munka és az öregség fokozódó terhe alatt különösen a 90-es évek folyamán, Kant er i is
szüntelenül csökkennek. Az 1796-ik évben tartotta utolsó el adását; az 1796/7-ik év téli felére hírdetett
ugyan még el adásokat — „ha az egészség és öregség megengedik" — de er i megfogyatkozván, a
hírdetett el adások elmaradtak.
Kant lelkét az öregség évei alatt kétségtelenül nyugodt megelégedés töltötte el, látván szellemének
diadalmas érvényesülését. De ebben a korszakban szenvedte el lelke a legkeseserübb fájdalmat is, amikor
Zedlitz miniszter ulóda, a korlátolt és obskurus Wöllner II. Frigyes Vilmos által Kantot királyi kabinettrendelettel
tiltja el attól, hogy a keresztyénség és a Szt. Írás kérdéseivel írásaiban foglalkozzék, miután a
királynál már régebben visszatetszést szült az, hogy Kant a keresztyénség némely alapkérdéseit lebecsüli és
elferdíti. Ezen cselekedete a királyi szándék ellen való s ezért elvárja Felsége Kanttól, hogy jöv re ily
b nben vétkesnek ne találtassék, „ellenkez esetben a továbbfolytatott renitencia által kellemetlen
következményeknek teszi ki magái." Kant e rendeletre adott feleletében kijelenti, hogy b nösnek nem érzi
magát, mert hiszen a keresztyénség és a Szt. Írás iránt a legnagyobb becsüléssel viseltelik. Ami pedig a
rendelet 2-ik felét illeti, kijelenti, hogy mint „ felségének legh bb alattvalója" a vallás kérdéseit illet
nyilvános el adásoktól tartozkodni fog. A II. Frigyes Vilmos halála után azonban a tilalmazott m vet, mint a
„Religion innerhalb etc.” egyéb részét közre adja anélkül, hogy a cenzura akadályt gördítene a megjelenés
elé.
E kellemetlen esemény óta Kant testi-lelki ereje folytonosan csökken; lassanként meggyengül emlékez
tehetsége; lábai is mind s r bben tagadják meg a szolgálatot; 1803 nyarán már legjobb barátjait sem ismeri
meg; míg végül 1804. febr. 12-én kileheli lelkét. „Halála az életnek megszünése volt és nem a természetnek
er szakos aktusa", mondja egykorú életírója, Wasianski.
Kant életének legf bb, s t egyetlen célja volt a szellemnek megvalósitása az által, hogy ezen szellem
megvalósulásának feltételeit és törvényeit állapítja meg. Mint az igazi önmegtagadás embere, nem ismert
semmiféle egyéni érdeket, ha az emberi ész természetének és tevékenységeinek megismerésér l volt szó.
A lángésznek minden ereje állott rendelkezésére e célnak megvalósítására. A lángész veleszületett
bátorsága tette képessé, hogy minden félénkség és habozás nélkül a kritika serpeny jébe vessen mindent;
éleslátásának köszönheti, hogy meglátta a problémát ott is, ahol évszázadok munkája eredménytelenül
fáradt és kutatott; kitartó türelmessége tette lehet vé, hogy a felismert probléma finom szálait felfejtse s a
legapróbb részletek helyét is pontosan megállapítsa; és átfogó tekintetének adós azért, hogy módszerét,
elveit, szempontjait a szellemi alkotások minden mezejére alkalmazhatta. Ez a bátor, éleslátású, türelmes,
átfogó lángész teremti meg a transzcendentális módszert a szellem vizsgálatára és épít föl ennek
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2005 - 5 -