értekezés - Állatorvostudományi Doktori Iskola

Az IS30 transzpozáz indukciója mellett a törzset levestenyészetben passzálva követtük a
kanamycin érzékeny kolóniák arányának változását két párhuzamos kísérletben. Azt
tapasztaltuk, hogy már az első passzálási lépést követően (hozzávetőlegesen 12 generáció
elteltével) 79 és 26% volt a kanamycin érzékeny mutánsok aránya, míg az ötödik passzázs
végére (kb. 60 generáció múlva) ez az arány elérte a 89 és 77%-ot (X. táblázat).
X. A, B táblázat A kanamycin érzékenység alakulása a S. Enteritidis 612 Km R törzsben az
IS30 transzpozáz indukcióját követően. A két táblázat két független passzálás eredményeit
mutatja.
A)
Passzálási lépés Km S arány (n) Km R arány (n) Vizsgált telepek száma
1. 79,5% (78) 20,5% (20) 98
2. 74,7% (68) 25,3% (23) 91
3. 84,6% (77) 15,4% (14) 91
4. 90,3% (84) 9,7% (9) 93
5. 89,2% (83) 10,8% (10) 93
B)
Passzálási lépés Km S arány (n) Km R arány (n) Vizsgált telepek száma
1. 26,5% (26) 73,5% (72) 98
2. 46,2% (43) 53,8% (50) 93
3. 51,1% (48) 48,9% (46) 94
4. 86,0% (80) 14,0% (13) 93
5. 77,2% (71) 22,8% (21) 92
A kanamycin érzékeny törzsek összességét és több mint 50 kanamycin rezisztens törzset
tovább vizsgáltuk a parBS és az spvC virulencia plazmid specifikus primerpárokkal (VIII.
táblázat) annak érdekében, hogy a deléció mértékéről és gyakoriságáról pontosabb képet
kapjunk. A PCR-es vizsgálat eredményeként azt találtuk, hogy a kanamycin érzékeny törzsek
esetén (ahol tudható, hogy biztosan történt genetikai átrendeződés) a tesztelt génszakaszok az
esetek döntő többségében (98%) hiányoztak, és csak elenyésző számban (2%) lehetett spvC
vagy parBS pozitív törzset találni. A várakozásoknak megfelelően fordított arányok voltak
megfigyelhetők a kanamycin rezisztens telepek esetén. Ott ugyanis a tesztelt törzsek 93%-a
hordozta az spvC gént (és csak 7%-ból hiányzott). Ugyanakkor parBS negatív, kanamycin
rezisztens törzset egyáltalán nem izoláltunk (XI. táblázat).
69