értekezés - Állatorvostudományi Doktori Iskola

hatékonyabb helyi és általános immunitást nyújtanak, azonban az attenuáció (virulencia
csökkenés) mértéke a hatékonysággal fordított arányban van s ezért igen nehéz olyan
Salmonella törzset előállítani, melynek alkalmazása kellően hatékony, de ugyanakkor teljes
mértékben aggálytalan legyen.
További nehézséget jelent az, hogy az egyes szerocsoportokat képviselő vakcina törzsek a
többi szerocsoport ellen legfeljebb csak rövid ideig tartó immunitást nyújtanak. A tartósabb
védelem – ismételt vakcinázás esetén is – többnyire csak a homológ szerocsoportra
vonatkozik. Például a S. Typhimurium és S. Enteritidis élő orális vakcinázások által előidézett
keresztvédelemre vonatkozóan témacsoportunk is végezett immunizálási és ráfertőzési
kísérleteket, melyek alapján ismételt immunizálásokat követő 10 napon belül mind a kísérleti
S. Enteritidis (aroA - ) vakcina törzs mind a Zoosaloral-H vakcina törzs a S. Enteritidis
challenge (vad virulens törzs) ellen kielégítő védettséget adott. A Zoosaloral H vakcinatörzs
azonban homológ rendszerben erősebb védelmet adott (Nagy, 1999). A S. Typhimurium
vakcinának a S. Enteritidis elleni csökkentebb védőértékét tapasztalva, egyre többen
foglalkoznak S. Enteritidis élő orális vakcinák előállításával is, melyek közül – mint korábban
említettem – egyesek már több országban is forgalomban vannak, mások még fejlesztés ill.
engedélyeztetés alatt állnak.
Az ilyen vakcina törzsek azonban a gazda szervezetet rendszerint a vad törzsektől
megkülönböztethetetlen módon hangolják át, s így a vakcinázás a természetes fertőzöttségtől
szerológiai módszerekkel nem vagy kevésbé megkülönböztethető (II. generációs vakcinák).
Legutóbb viszont felmerült az igény olyan, célzott genetikai beavatkozásokkal előállítandó
élő vakcinákra, melyek a vad törzsektől elkülöníthető szerológiai választ produkálnak
(immunológiai markerük van), ugyanakkor a szervezet védekező képességét a lehető
legcélszerűbb időben és módon fokozzák. Mindezen feltételeknek csakis a célzott genetikai
változtatások révén előállított vakcina törzsek felelhetnek meg (III. generációs vakcinák).
Ahhoz, hogy a fenti elvárásoknak megfelelő, sikeres vakcinákat dolgozzunk ki, előbb ismerni
kell a kórokozónak a szervezeten belüli viselkedését, s annak genetikai alapjait. Ezeket
természetesen eddig is számos külföldi csoport vizsgálta, elsősorban egérben, de a napos
csibére vonatkozóan kevés pathogenetikai adattal rendelkeztünk. Ezért ilyen irányú – ezen
disszertációban nem részletezett - kísérletekben a baromfiban előforduló szerotípusok közül
az emberre legveszélyesebb Salmonella Enteritidis fertőzés különböző fázisait naposcsibék
106