értekezés - Állatorvostudományi Doktori Iskola

5.4. Megbeszélés
Munkánk utolsó szakaszaként a S. Enteritidis 11 jelű törzs transzpozon alapú molekuláris
genetikai módszerekkel előállított mutánsainak virulencia tulajdonságait és korai védő hatását
vizsgáltuk in vitro és in vivo körülmények között.
In vitro elsőként Vero sejteken, majd csirke embrió fibroblaszt (CEF) sejteken is vizsgáltuk a
mutánsaink sejt inváziós képességét, abban a reményben, hogy az így nyert adatok előzetes
becslésre adnak lehetőséget a későbbi in vivo inváziós képességekre vonatkozóan. Az
inváziós kontroll törzseket úgy próbáltuk kiválasztani, hogy megfelelő viszonyítási alapot
jelentsenek mind a szülői S. Enteritidis 11, mind a (reményeink szerint attenuált) mutáns
származékai számára. Ezért a kontrollok között szerepelt a korábbiakban Vero sejt kultúrán
invázívnak bizonyult S. Typhimurium F98 törzs (Barrow és mtsai., 1989), valamint a S.
Enteritidis törzsek között baromfira invázív S. Enteritidis 147 jelű törzs (Methner és mtsai.,
1995).
Eredményeink alapján azonos tendencia figyelhető meg a Vero és a CEF invázió esetében.
Mindkét eredménysor szerint a szülői SE11 magas (az invázív kontroll törzsekhez hasonló)
inváziós értékeket mutatott, míg a nem mozgó (SE2102) valamint a nem mozgó és plazmid
mentes (SE∆77, SE∆155) mutánsok egyaránt non-invázívnak bizonyultak. A nem mozgó és
annak plazmid mentes változatai között nem volt lényeges invázióbeli eltérés. A plazmid
mentes és motilis SE11 vizsgálatától e sorozatban el kellett tekintenünk, így nem jelenthető ki
egyértelműen, hogy a sejtinvázió csökkenését egyedül a flagella hiánya okozta, de
eredményeink, és korábbi vizsgálatok is ezt a hipotézist látszanak igazolni. Jones és
munkatársai (1981) S. Typhimurium esetében figyelték meg, hogy a motilis fenotípus
előnyösen befolyásolja a HeLa sejtekkel való kapcsolódást, S. Enteritidisen pedig van Asten
és munkatársai (2000) állapították meg, hogy a flagellin gén inaktivációja jelentősen
csökkentette a mutáns Caco-2 sejtekbe való invázióját. Az általunk is használt Vero sejteken
pedig S. Typhimurium és S. Infantis szerovariánsok nem mozgó törzsei voltak sokkal kevésbé
invázívak, mint motilis társaik, ugyanakkor a virulencia plazmid mentes S. Typhimurium és S.
Gallinarum törzsek inváziós képességei nem csökkentek számottevően (Barrow és Lowell
1989).
Mutáns törzseink interleukin-8 stimuláló hatása, hasonlóan az inváziós képességekhez
jelentősen elmaradt mind a szülő törzs SE11, mind a külső kontroll S. Enteritidis 147
101