Diana GabalDon

megcsókolt, majd még egyszer és még egyszer, miközben lassan, megmegállva,
egyesével kigombolta a ruhám gombjait, hogy benyúlhasson
alá, és eljátszadozzon a duzzadt mellbimbómmal. Végül sikerült egészen
a legaljáig kigombolnia a ruhát.
– Ó – mondta ismét, de megint más hangsúllyal. – Mint a fehér
bársony... – Rekedtesen beszélt, és a haja ismét előrehullt, de ezúttal
nem simította vissza.
Gyakorlott ujjmozdulattal kapcsolta ki a melltartómat, majd lehajolt,
hogy ügyesen tiszteletét tegye a melleimnél. Utána elhúzódott, és
két kezébe véve a melleimet, lassan lecsúsztatta mindkét tenyerét, hogy
középen találkozzanak, majd gyengéden ismét kifelé tolta, követve a
bordáimat egészen a hátamig. Fel, és ismét le, és körbe, amíg nyögdécselve
felé nem fordultam. Ő az enyémre szorította az ajkát, majd magához
húzott, amíg össze nem simult a csípőnk. Lehajtotta a fejét, és
gyengéden rágni kezdte a fülcimpámat.
A hátamat simogató kéz egyre lejjebb ereszkedett, majd hirtelen
meglepetten megtorpant. Ismét odanyúlt, utána Frank felemelte a fejét,
és vigyorogva lepillantott rám.
– Hát ez meg mi a ménkű? – kérdezte, a falusi legényeket utánozva.
– Vagy inkább, mi a ménkű nem?
– Nem árt, ha minden eshetőségre felkészül az ember – jelentettem
ki. – Az ápolónők már csak ilyenek.
– Te jó ég, Claire – dünnyögte Frank, becsúsztatva a kezét a szoknyám
alá, majd fel a combomon a puha, védtelen melegségig a lábam
között. – Te vagy a legrémisztőbben praktikus ember, akit ismerek.
Aznap este, amikor a szalon egyik székében ültem egy nagy könyvvel
az ölemben, Frank megjelent mögöttem.
– Mit csinálsz? – kérdezte. A kezét könnyedén a vállamra tette.
– Azt a növényt keresem – feleltem, miközben a könyv lapjai közé
dugtam az ujjam, hogy el ne felejtsem, hol tartottam. – Amit a kő-
körben láttam. – Nézd... – nyitottam ki a könyvet. – Lehet, hogy a
57