Diana GabalDon

2
Álló kövek
Mr. Crook, ahogy megbeszéltük, pontosan reggel hétkor érkezett.
– Szóval, kapjuk el a harmatot a boglárkákon, he, leányom? – kérdezte,
az idős emberekre jellemző lovagias modorban tündökölve. Motorbiciklivel
jött, ami minden bizonnyal nála vált veteránná, és amin vidékre
vinni szándékozott bennünket. A növénypréseket szép rendesen a hatalmas
gépszörnyeteg oldalához kötözte, mintha egy komp ütközői lennének.
Kényelmes tempóban robogtunk végig a csendes vidéken, ami csak
még halkabbnak tűnt Mr. Crook hirtelen eldübörgő járműve után. Mint
kiderült, az öregember tényleg rengeteget tudott a helyi növényekről.
Nem csak azt, hogy hol nőnek, de az orvosi hasznukat és azt is, hogyan
kell tartósítani őket. Azt kívántam, bár vittem volna magammal egy füzetet,
hogy jegyzeteljek, de feszülten figyeltem a recsegős, vén hangot, és
mindent megtettem azért, hogy az összes információt sikerüljön eltárolnom
a fejemben, miközben behelyeztem a zsákmányt a nehéz présekbe.
Egy furcsa, lapos tetejű domb aljában álltunk meg elfogyasztani előre
csomagolt ebédünket. A halom ugyanolyan zöld volt, mint a szomszédai,
hasonló sziklás kidudorodásokkal és repedésekkel, de valamiben
különbözött tőlük: egy jól kijárt ösvény vezetett fel az oldalában,
és tűnt el hirtelen egy gránit kiszögellés mögött.
– Mi van odafent? – kérdeztem, az ösvény felé mutatva a sonkás
szendvicsemmel. – Nem tűnik praktikus helynek piknikezéshez.
34