Zoey görbe utakon

ajándék­ és édességüzleteket járták. Itt­ott azért ismerõs arcok
is feltûntek: Chatham Island háromszáz állandó lakosából
pá ran a közelben bóklásztak.
– Bocs – szabadkozott Jake cseppnyi lelkifurdalás nélkül.
– Csak ma jól érzem magam.
Zoey ellágyult, és megeresztett egy halvány mosolyt. Jake
két hónapja most elõször érezte jól magát.
– Mit akarsz ma csinálni?
Jake arcán mulatságosan kéjes vigyor jelent meg, ami idege
nül festett komoly ábrázatán.
– Azt, amit minden nap!
Zoey felsóhajtott. Hát igen, így vagy úgy, de Jake kezd
vissza térni a normális kerékvágásba.
– Na jó, ha mindenáron sportot akarsz nézni a tévében...
– Tudod jól, mire gondoltam.
– Igen, de eleresztem a fülem mellett. – Zoey megkerült egy
gyerekkocsit, és amikor Jake mellé ért, megfogta a kezét. –
Mellesleg miért is érzed olyan jól magad?
A fiú ártatlan, boldog arckifejezése azonnal eltûnt. Hide gen
mosolygott.
– Lucas ma vonul be a börtönbe.
Zoey érezte, hogy az arca megfeszül.
– Biztos?
Jake bólintott.
– Hát persze. Azt hittem, szerencsénk lesz, és összefutunk
vele. Szívesen végignézném a távozását. Ahogy szívesen gondolok
majd arra is, hogy dutyiban ül.
Zoey elengedte Jake kezét.
– Nem szabadna ezt mondanod – jegyezte meg halkan.
– Miért nem? Megérdemli. Megölte a bátyámat.
– Szerintem akkor sem helyes. Szörnyû, ami Wade­del történt,
de ami Lucasszal történik, annak sem lehet örülni.
9