Zoey görbe utakon

– Nem. Mindannyian. Te meg én. Benjamin, Nina, Aisha.
Még Claire is. És a szüleink.
– Látod? Mindig ez történik, ha Ninával beszélgetsz. Ezért
szekálom. A város másik végébõl is képes elrontani az ember
szerelmes hangulatát.
– Ninának ehhez semmi köze. Csak úgy érzem, minden
egyforma és változatlan.
– Nyár végi depresszió – Jake felerõsítette a hangot.
Zoey eltolta a fiú fejét, és felállt. Az ablakhoz ment, nyugta -
lanul kinézett a hátsó udvarra. Már sötétedett. Nézte, ahogy a
le szálló estében elhalványulnak a sárgaliliomok. A hátsó udvar a
gerinc tövében sûrû bozótban végzõdött. Ettõl a ponttól meredek
út vezetett fel a hegygerincre. A lejtõn szét hasadt szikla tömbök
közt göcsörtös, vaskos fák nõttek, a meleg évszakban pedig vadvirágok
színes foltjai tették derû sebbé. Ott, ahol a Climbing Way
a gerinc mentén emel kedni kezdett, álltak még há zak. Ablakaikban
most fények gyúltak, függönyöket húztak be.
Zoey felnézett a Cabral-házra, amely közvetlenül az övék
felett magasodott, és eszébe jutott, hogy a kompról látott valakit
odafent.
Hirtelen mozgásra lett figyelmes az árnyékban. A szemét
me resztette. Sötétbe olvadó alak támaszkodott a korlátnak; a
lemenõ nap ferde sugarai vöröses fénybe vonták mély árnyékoktól
szabdalt vonásait.
– Jaj, istenem! – kiáltott fel Zoey, és elhúzódott az ablaktól.
A szíve hevesen kalapált.
– Mi baj? – nézett fel fektébõl Jake.
– Valaki van Cabraléknál – mondta Zoey kezét a szívére
szorítva. – Lehet, hogy Lucas.
Jake megdermedt, majd egy gyors ugrással Zoey mellett
termett. Az ablakhoz tapadva a domboldalra. Feszült figyelem
tükrözõdött a szemében.
30