Zoey görbe utakon

alak állt a szülõk hálószobájának erkélyén. Nem látszott
na gyobb nak egy légynél. Zoey leküzdötte a hirtelen rátörõ
kész tetést, hogy valami trágár mozdulatot tegyen felé.
Megbocsát hatatlan lenne, tudta jól. Csak néha az idegeire ment,
hogy Jake minden pillanatban megkerülhetetlenül jelen van az
életében.
Ugyanakkor jó érzés volt a tudat, hogy bármikor kéznél van.
Az ellentmondás grimaszt csalt Zoey arcára. Nos, a következetesség
a kicsinyes elmék mételye. Valami híres ember
mondta. Olyan híresség, aki tudja, mi az a métely.
Balra siklott a tekintete. Alig látta a réz szélkakast, amit az
apja tett fel a házukra. Néhány méterrel feljebb megakadt valamin
a szeme. Egy pasi állt Cabralék teraszán; ekkora távol ságból
lehetetlen volt kivenni a vonásait.
Körülnézett a kikötõben. Nem, Mr. Cabral hajója még kint
van a tengeren. Akkor hát ki állhat a teraszukon? Végigfutott
a hideg a hátán. Biztos nem Lucas. Hisz az lehetetlen! Lucas
börtönben ül. Vagy a fiatalkorúak javító-nevelõ inté ze tében,
vagy minek is hívják.
A gondolattól nyomott hangulat vett erõt rajta. Régen nem
gondolt már Lucas Cabralra. Ez a név nem szerepelt gyak ran
a társalgásokban. Öntudatlanul is megérintette az ajkát, amikor
eszébe jutott az a csaknem két évvel ezelõtti egyetlen, különös,
megmagyarázhatatlan csók. Aztán elhes sen tette az emléket.
Visszanézett a Cabral-házra, de a fény most úgy esett, hogy
az erõs tükrözõdés eltakarta a teraszt. Ugyan, biztosan nem is
állt ott senki, gondolta.
Zoey a mólón gyorsan elköszönt Ninától, akinek az ott hona
a város északi végén állt, felnézett a világítótoronyra, aztán
jobb ra fordult, és átment a kövezett kis téren, amely a komp
és McRoyanék jachtkikötõjének parkolójául és vára ko zó helyül
19