Zoey görbe utakon

A komp megkerülte a beton hullámtörõt, és a nyugodt,
szür ke vízen túl eléjük tárult a város. North Harbor vörös téglás,
festett fa és viharvert szürkezsindelyes épületek együt tese
volt. A mólón ötösével halomba rakva kopottas fa homár varsák
sora koztak több magas orrtõkéjû, durván ácsolt halász hajó
mögött, amelyeket olyan nevekre keresz teltek, mint Santo
Cristo meg Santa Maria.
A város legmagasabb pontja ugyan a tûként égbefúródó templomtorony
volt, de a város mögött a fenyõktõl zöldellõ hegy gerinc
még a toronynál is magasabbra emelkedett, mint egy útját
állva North Harbor terjeszkedésének. A lejtõ fái közül elõvillant
néhány ház; régies fogadók a melegben ide látogató turis táknak.
– Egyébként pontosan miért is utálod az iskolát? – kér dezte
Zoey. – Kiskorunkban jobban szeretted, mint én.
Nina nagyot szívott meggyújtatlan cigarettáján.
– Fiatal és kialakulatlan voltam. Egészen addig szerettem,
amíg rá nem jöttem, hogy az iskola egyetlen célja, hogy csírájában
fojtsa el a hozzám hasonlók életkedvét.
– Mindenki életkedvét, Nina. Ne vedd személyes táma dásnak.
Egyszer azt mondtam Mrs. Bonnardnak – idén angol
irodalmat tanít majd nálatok –, hogy amikor felnövök, romantikus
regényeket akarok írni, mire azt felelte, hogy az ilyesmit
firká lók irodalmi prostituáltak. Biciklipumpával kellett újra
fel fújnom az álmaimat.
Nina elmosolyodott.
– Jobb irodalmi prostituáltnak lenni, mint szó szerintinek.
– Nagyon mély meglátás. Meséld el Mrs. Bonnardnak, ha
találkoztok. A biciklipumpásat nem találtad mulatságosnak?
– Mosolyogtam rajta. Mit vártál, hogy úgy röhögök majd,
hogy majd’ bepisilek?
Zoey felpillantott a hegygerinc keleti lejtõjére. Innen már
ki tudta venni Jake-ék cédrusfalú házát. És valóban: aprócs ka
18