Zoey görbe utakon

– Kérsz? – kérdezte.
– Milyen?
– Fügés.
– Oltári lepra.
Zoey dühösen meredt Ninára. – Még öt nap – ismételte meg.
– Jut eszembe, a harma di kosok sokat kosárlabdáznak.
Nina undorral összerázkódott.
– Ne légy kegyetlen, csak mert nem komálom a sütidet!
– Egy csomó labdavezetés meg futkosás. – Zoey kibontotta
a zacskót, és bekapott egy süteményt. – A kosárlabda különbözteti
meg a seggfejeket a majdnem-seggfejektõl.
– De nekem legalább nem kell Claire-rel zuhanyoznom –
je gyez te meg alattomosan Nina, és kivett egy sütit Zoey
zacskó jából. – Claire, aki képes megkülönböztetni a zöldcitromot
a lócitromtól!
– Én már nem ugrom a nõvéred hülyeségeire – mondta Zoey.
– Marhaság bepöccenni valakire csak azért, mert töké le tes az
alakja, és az embert egyszer a nagy alföldhöz hason lította az
iskolai dolgozatában, melyet felolvasott az osztály elõtt.
– Ez már évekkel ezelõtt történt – legyintett Nina. – Már
nem vagy alföld. Bár éppenséggel mellrekorder sem.
– Jake tökéletesnek talál – vágott vissza Zoey. Az egyre
közeledõ Chatham Islandet nézte. Innen pontosan hat perc, míg
megkerülik a hullámtörõt, lelassítanak a zárt kikötõ elõtt,
beúsznak a város mólójához, és kikötik a hajót. A szige ten
töltött tíz éve alatt pár milliószor megtette már ezt az utat. Azt
is tudta, hogy amikor megkerülik a hullámtörõ gátat, kilátás
nyílik a hegy gerincre és Jake-ék házára. Jake talán éppen az
erkélyen áll, és apja távcsövén figyeli, ahogy befutnak.
– Tudod, mit? Nem is olyan rémes – jegyezte meg Nina,
egy süteményt rágcsálva. – Csak azon kell túltenned magad,
hogy pépes. Én a ropogósat szeretem.
17