Zoey görbe utakon

– De én örülök neki – vágta rá komoran Jake.
Csontos térdû, selymes barna hajú, helyes tízéves kislány
futott oda.
– Jake! – kiabálta.
– Szia, Holly! – üdvözölte Zoey.
– Jake, papa azt mondta, megígérted, hogy segítesz neki
ki emelni Mr. Geiger hajóját!
– Ó, a francba. Elfelejtettem. – Jake arca megrándult.
Bocsá natkérõen nézett Zoey­ra. – Szavamat adtam apámnak,
hogy ma segítek odalent, a jachtkikötõben.
– Szuper! Megeszed a fagylaltomat, aztán lelépsz? – fortyant
fel Zoey.
Jake közelebb hajolt, és futó csókot nyomott a szájára.
– Tudtam, hogy megérted. Bocs. De este gyere át, oké?
– Majd megnézem, van­e szabad idõpontom – kiabálta a
távolodó fiú után Zoey.
Átevickélt a tömegen, vállát a rövid maine­i nyár finom napsütése
cirógatta. Közeledik a vége ennek a furcsa, tragi kus nyárnak.
Elhaladt az ismerõs boltok elõtt, majd elindult a kikötõ höz
vezetõ enyhe lejtõn. Ahogy kijutott a szûk utcákból, a tömeg is
megritkult. Szülei étterme elõtt sor állt. Tétovázott, nem tudta,
mitévõ legyen. Ha csak látótávolságon belül ke rül, biztos
be szipkázzák segíteni. A pénz persze jól jönne. Most lesz másodikos,
és le kellene cserélnie az idétlen elsõs cuccait.
De túl szép az idõ, hogy pincérnõsködjön.
Tovább nyalta a fagylaltot. Leharapott egy kis ostyát is.
„Igenis ostya” – gondolta dacosan.
Hirtelen megnyílt a tömeg, és meglepetten bámult egy
pasira, aki egyedül, a kompkapu közelében egy oszlopnak dõlve
álldo gált. Enyhe szél cibálta szõke haját. Emberek jöttek­mentek
körülötte, mégis mintha egy különös erõtér vette volna
körül, mely elszakította, elkülönítette minden kitõl.
10