Anne válaszúton

Diana, vajon a felnőttkor tényleg olyan kellemes, mint akkor
hittük még, amikor gyerekek voltunk?
– Nem is tudom… van azért benne sok kellemes is – válaszolta
Diana, s azzal a kis tudálékos mosollyal simogatta meg
a gyűrűjét, amitől Anne folyton kívülállónak és tapasztalatlannak
érezte magát. – De annyi minden van, ami előtt tanácstalanul
állok. Néha egyenesen megrémülök tőle… és bármit
odaadnék, csak hogy kislány lehessek újra.
– Azt hiszem, idővel majd csak hozzászokunk a felnőttséghez
– vigasztalta Anne vígan. – Egyre kevesebb meglepetéssel
szolgál, bár végül is éppen a váratlan események adják az élet
sava-borsát. Tizennyolc évesek vagyunk, Diana. Még két év,
és betöltjük a húszat. Tízévesen ez az életkor meglett kornak
tűnt a szememben. Egykettőre megfontolt, középkorú matróna
válik belőled, én meg a kedves Anne néni leszek, a vénkisasszony,
aki szünidőkben meglátogat. Ugye, Di kedves, fenntartasz
nekem egy kis sarkot? Persze, nem a vendégszobát…
egy vénlány nem pályázhat ilyen kegyre, és én olyan alázatos
leszek, mint Uriah Heep: megelégszem egy kis veranda melletti
vagy szalonból nyíló kamrácskával is.
– Milyen butákat beszélsz, Anne! – nevetett Diana. – Én
mondom, férjhez mész majd egy tüneményes, jóképű és gazdag
férfihoz, és Avonlea-ben egyetlen vendégszoba sem lesz
akár csak félig is hozzád méltó… és fiatal éveid barátai láttán
felhúzod majd az orrod.
– Kár lenne. Az orrom egész csinos és félek, ha felhúznám,
tönkremenne – bizonygatta Anne, s megpaskolta a formás jószágot.
– Nem rendelkezem annyi előnyös vonással, hogy a
meglevőket elronthassam, így aztán még ha a Kannibál Szigetek
királyához mennék is hozzá, ígérem, hogy sosem viselkednék
veled lenézően, Diana.
A két lány vidám nevetéssel intett búcsút egymásnak; Diana
10