Anne válaszúton

disznó frászt kapott, vadul az ajtó felé iramodott, hogy kijusson,
de hely az nem volt, csak a karikalábak között. Azám,
csakhogy a disznó jól megtermett disznó volt, a lelkész meg
töpörtyű, így egyből a hátára kapta, és elvágtatott vele. Mi csak
azt láttuk Marillával, amikor az ajtóhoz értünk, hogy a lelkész
kalapja jobbra, a sétabotja balra szállt el. Amíg élek, nem felejtem
el az arckifejezését. Az a szegény disznó meg halálra volt
rémülve. Mostantól mindig azt a disznót látom majd magam
előtt, amint száguld lefelé a lelkésszel a hátán, ha a Bibliában a
meredekről a tengerbe vadul lerohanó disznóról olvasok. Gondolom,
a disznó azt képzelte, hogy az Öreg, ahelyett, hogy
lenyelte volna, valahogy a hátára került. Hálát adtam az égnek,
hogy az ikrek nem voltak jelen; nem illett volna, hogy egy lelkészt
ilyen méltatlan helyzetben lássanak. Mielőtt a patakhoz
értek volna, a lelkész leugrott vagy tán leesett a disznó hátáról,
az meg tébolyultan átvágott a patakon és eltűnt az erdőben.
Marillával odaszaladtunk hozzá, felsegítettük és leporoltuk a
kabátját. Sértetlen volt, de éktelenül dühös, hiába bizonygattuk,
hogy a disznó nem a miénk, és nekünk is rengeteg bosszúságot
okozott egész nyáron. Különben is, miért éppen a hátsó ajtóhoz
jött? Mr. Allant sosem kaptuk volna rajta ilyesmin. Egyhamar
nem kapunk hozzá fogható lelkészt. De minden rosszban van
valami jó: a disznónak azóta se híre, se hamva, és szerintem
nem is kerül elő soha többé.
Az élet amúgy csendesen folydogál Avonlea-ben. A Zöldmanzárdos-ház
nem olyan világvégi hely, mint vártam. Az idén télen
talán belefogok egy újabb steppelt takaróba; Mrs. Silas Sloane-nál
ugyanis láttam egy csinos, új, almaleveles mintát.
Ha egy kis izgalomra vágyom, elolvasom a gyilkossági tárgyalásokról
szóló tudósításokat a bostoni lapokban, amiket az
unokahúgomtól kapok. Korábban eszembe sem jutott volna, de
most nagyon érdekesnek találom. Az az Egyesült Államok az
50