Anne válaszúton

– Te jó ég, dehogy! Én aztán nem szeretek senkit. Képtelen
vagyok rá. De egyébként sem vágynék rá. Szerintem a szerelem
igazi rabszolgává alacsonyítja az embert. A férfinak pedig lehetőséget
ad arra, hogy fájdalmat okozzon a nőnek. Félnék tőle.
Nem, nem, Alec és Alonzo két drága fiú, és mindkettőt nagyon
kedvelem, olyannyira, hogy nem is tudom, melyiket szeretem
jobban. Hiszen éppen ez a baj! Alec a csinosabb – én ugyanis
hozzá nem mennék egy férfihoz, ha nem lenne jóképű –, és jó
természetű is, a haja meg szép göndör és fekete. Szinte túl tökéletes…
és azt hiszem, nem jó, ha az ember férje ilyen hibátlan…
hogy egyetlen kivetnivalót sem lehet találni benne.
– Akkor miért nem mész hozzá Alonzóhoz? – tudakolta
Priscilla komolyan.
– Képzeld csak el; egy Alonzo nevű férj és én! – kesergett
Phil. – Félek, hogy nem bírnám elviselni. De görögös metszésű
az orra, és nagy megnyugvásomra szolgálna, ha egy ilyen orr
kerülne a családba. Az enyémre ugyan nem számíthatok. Eddig
a Gordon-vonalat követi, de attól rettegek, hogy mire megöregszem,
Byrne-jellegzetességekkel is kiegészül. Naponta aggodalmasan
fürkészem a tükörben, hogy még Gordon-e. Mama
született Byrne, és a lehető legbyrnebb orra van. Majd meglátjátok.
De a te orrod, Anne Shirley, nagyon szép. Alonzo orra
csaknem az ő javára billentette a mérleget. Csak ez a név ne
lenne! Jaj, képtelen voltam dönteni. Ha úgy tehettem volna,
mint a kalapokkal – hogy közéjük állok, behunyom a szemem
és az egyikbe beleszúrom a kalaptűt –, akkor egész könnyen
ment volna.
– És mit érzett Alec és Alonzo, amikor eljöttél? – kérdezte
Priscilla.
– Még élteti őket a remény. Azt mondták, hogy ki kell várniuk,
amíg dönteni tudok. De erre szívesen vállalkoznak. Mind
a kettő odavan értem. Addig meg eltökélt szándékom, hogy jól
41