Anne válaszúton

mes megpróbálnom, úgysem megy. Ez az egyik legrémesebb
hibám… az említett határozatlanság mellett. Ha hiszitek, ha
nem, fél órába telt, amíg eldöntöttem, melyik kalapom vegyem
fel ide… a temetőbe! Először inkább a tollas barnához húzott
a szívem, de amint feltettem, eszembe jutott, hogy a lehajtott
karimájú rózsaszín csinosabban állna. Amikor aztán azt tűztem
fel, rögtön a barna tetszett jobban. Erre egymás mellé tettem
a kettőt az ágyra, és behunyt szemmel feléjük döftem egy
kalaptűvel. A rózsaszínt szúrtam át, ezért van most az rajtam.
Ugye, milyen elbűvölő? Mondjátok csak, milyennek találtok?
A mélységes komolysággal feltett naiv kérdés hallatán Priscilla
ismét elnevette magát, de Anne ösztönösen megszorította
a másik lány kezét:
– Ma délelőtt mindketten úgy véltük, hogy te vagy a legcsinosabb
lány a Redmondon!
Philippa hullámos ajkán bűbájos mosoly hullámzott végig,
apró fehér fogai kivillantak:
– Én is így gondoltam – hangzott a megdöbbentő válasz –,
de szerettem volna, ha ezt más is alátámasztja. Én még ebben
a kérdésben sem tudok állást foglalni. Amint eldöntöm, hogy
csinos vagyok, máris a legmélyebb kétségbeesésbe zuhanok,
mert úgy érzem, hogy az ellenkezője igaz. Különben is van
egy borzalmas nagynéném, aki gyászos sóhajjal szokta megjegyezni:
„Hogy te milyen édes és szép kisbaba voltál! Hihetetlen,
hogy a gyerekek hogy megváltoznak, mire felnőnek!”
A saját nagynénikkel jól megvagyok, de a szüleim nagynénjét
utálom. Ha nem esik nehezetekre, mondogassátok úton-útfélen,
hogy csinos vagyok. Sokkal jobb a közérzetem, ha azt hiszem,
hogy csinos vagyok. Ha akarjátok, viszonozhatom is… annál is
inkább, mert nyugodt lelkiismerettel megtehetem.
– Köszönjük az ajánlatod – nevetett Anne –, de Priscilla
meg én olyan rendíthetetlenül hiszünk abban, hogy csinosak
38