Anne válaszúton

a szünidőt itt tölteni nem ér fel az itt lakással. És milyen szívet
tépően kedves és szeretetre méltó itt minden… a kis, fehér
veranda, lánykora álmainak szentélye, az ablak előtt magasodó
Hókirálynő, a mélyedésben csörgedező patak, a Driád Fürdője,
a Kísértetjárta Erdő vagy a Szerelmesek Ösvénye, az az ezer és
egy drága hely, amelyhez emlékek sora kötötte. Lehet-e másutt
valaha is boldog?
Aznap gyászos hangulatban költötték el a reggelit a Zöldmanzárdos-házban.
Davy – talán életében először – képtelen
volt enni, és szégyenkezés nélkül potyogtatta a könnyeit
a zabkásájába. Dora kivételével senkinek sem volt étvágya: ő
viszont háborítatlan nyugalommal kanalazta be az elé tett adagot.
A halhatatlan és megfontolt Charlotte-hoz hasonlóan, aki
„továbbra is élte az életét”, miközben kétségbeesett szerelmesének
holttestét az orra előtt vitték el, Dora is azon szerencsések
közé tartozott, akit nem lehetett a sodrából kihozni. Dora
nyugalmát még nyolcéves korában is csak egy földindulás rendíthette
volna meg. Sajnálta, persze, hogy Anne elutazik, de
vajon ez elég ok-e, hogy ne élvezze a pirítósra tett buggyantott
tojást? Erre egyértelmű nemmel válaszolt volna. Miután pedig
látta, hogy Davy torkán egy falat sem megy le, előzékenyen
megette az övét is.
Diana percre pontosan toppant be a kocsival, rózsás arca
ragyogott az esőkabát felett. Valahogy át kellett esniük a búcsúzkodáson.
Mrs. Lynde lejött a lakrészéből, szívélyesen megölelte
Anne-t, és figyelmeztette, hogy bármit is csináljon, az egészség
a legfontosabb. A nyers és száraz szemű Marilla futó csókot
nyomott Anne arcára, s kijelentette, hogy feltehetően úgyis hallanak
majd felőle, ha már berendezkedett. Egy nem különösebben
éles szemű megfigyelő akár azt is gondolhatta volna, hogy
Anne távozása nem rázza meg… egészen addig, amíg a fent
említett megfigyelő alaposabban meg nem nézi Marilla sze-
25