Anne válaszúton

– Anne tizennyolc – nevetett Mrs. Lynde jólelkűen –, és én
már férjnél voltam ennyi idős koromban. Mi, öregek, Marilla,
túlságosan is hiszünk abban, hogy a gyerekek sosem nőnek
fel, de én amondó vagyok, hogy Anne már fiatal nő, Gilbert
meg férfi, és akinek szeme van, láthatja, mennyire bálványozza
Anne-t. Remek fickó, és nála jobbat Anne keresve sem találna.
Remélem, nem tömik tele a fejét valami romantikus ostobasággal
odaát, Redmondban. Szavamra, sosem helyeseltem ezeket
a koedukációs helyeket. És nem hiszem – fejezte be ünnepélyesen
–, hogy az ilyen iskolákban a diákok a flörtölésen kívül
mással is foglalkoznának.
– Néha talán tanulnak is egy kicsit – szúrta közbe Marilla, s
halványan elmosolyodott.
– Hát, nem sokat – szipogott Mrs. Lynde megvetően. – De azért
Anne-ről nem ez a véleményem. Ő biztos tanulni fog. Sosem
volt kacér természetű. De, szavamra, sosem becsülte Gilbertet
valódi értéke szerint. Ó, ismerem én a lányokat! Charlie Sloane
is bele van habarodva, de én nem ajánlanám, hogy egy Sloanehoz
menjen hozzá. Persze, jó, becsületes, tiszteletre méltó emberek,
de mindent összevetve, mégiscsak Sloane-ok.
Marilla egyetértően bólintott. Egy kívülállónak az utóbbi
kijelentés ugyan nem sokat mondhatott, de ő értette, miről van
szó. Minden faluban akad ilyen család: jó, becsületes, tiszteletre
méltó népek, de azon, hogy Sloane-ok, még az sem változtat, ha
a szirének hangján szólnak az emberhez.
Gilbert és Anne, akiknek szerencsére nem volt tudomásuk
arról, hogy jövőjüket Mrs. Lynde imígy eldöntötte, a Kísértetjárta
Erdő lombsátra alatt sétáltak. Túlnan a csupasz dombhátak
a lemenő nap aranysárga fényében fürödtek a halványkék
és a rózsás árnyalatokban játszó ég alatt. A távoli lucfenyő
ligeteket már bronzvörösre festette az alkonyat, elnyúló
árnyékuk sötét csíkokat vetett a hegyi legelőkre. Könnyű szél
21