Anne válaszúton

problémái abban a percben kiröppentek a fejéből, amikor belépett
a Zöldmanzárdos-ház otthonos, érzelgéstől mentes konyhájába,
ahol egy nyolcéves kisfiú sírt keservesen a pamlagon.
Anne a karjába kapta:
– Mi baj, Davy? Hol van Marilla és Dora?
– Marilla most fekteti le Dorát – zokogta Davy –, és én
azért sírok, mer’ Dora lebukfencezett a külső pincelépcsőn, és
lenyúzta az orráról a bőrt, és…
– Ó, kicsim, ne bánkódj emiatt! Tudom, hogy sajnálod, de a
sírással nem segítesz rajta. Holnapra már nem lesz semmi baja.
A sírással nem segíthetünk senkin, Davykém, és…
– Nem azér’ sírok, mer’ Dora lepotyogott a lépcsőn – szakította
félbe Davy növekvő keserűséggel Anne jó szándékú prédikációját
–, hanem azér’, mer nem láttam, amikó’ leesett.
Hiába, folyton lemaradok minden mulaccságról.
– De Davy! – kiáltott fel Anne, s visszafojtotta a csaknem
kirobbanó nevetést. – Mulatságnak neveznéd, hogy szegény kis
Dora leesik a lépcsőn és megüti magát?
– Nem esett nagy baja – védekezett Davy –, és persze, ha
kitörte vóna a nyakát, akkó’ igazán sajnáltam vóna Anne. De
a Keithek nem könnyen halnak meg. Azt hiszem, ebben a
Blewettekre hasonlítanak. Múlt szerdán Herb Blewett leesett
a szénapadlásról, a répacsúszdán át behullott az egyik állásba,
ahol egy rémségesen vad, harapós kedvű lovat tartanak, és egészen
a patái alá gurult. Mégis élve került elő… csak három
helyen tört csontja. Mrs. Lynde mondta, hogy egyeseket még
baltával sem lehet agyoncsapni. Mondd csak, Anne, Mrs. Lynde
holnap költözik be?
– Igen, Davy, és remélem, mindig kedves és rendes leszel
vele.
– Kedves és rendes leszek. De esténként vajon ő fog lefektetni,
Anne?
13