a twilight világa

oszorkányokat, vérfarkasokat és vámpírokat. Az öntelt és kö-
nyörtelen férfi sok-sok ártatlan embert juttatott máglyára.
Amikor kiöregedett a boszorkányüldözésből, Carlisle-t tette
meg utódjának, a fiú vérmérséklete azonban gyökeresen különbözött
az övétől. Carlisle nem volt hajlandó a gonoszt látni minden
árnyékos sarokban, ugyanakkor eszes volt és kitartó, és végül egy
igazi vámpírklánra bukkant a város csatornahálózatában. Vadászokat
toborzott, és mivel azt gyanította, hogy este merészkednek
elő rejtekükből a vámpírok, várta, hogy leszálljon az éj.
Némi várakozás után valóban felbukkant egy szomjas vámpír,
és azonnal megtámadta a vadászokat. Kettőt megölt közülük,
Carlisle-t pedig megsebesítette. Mivel tudta, hogy mindenkire,
akit megfertőzött a szörnyeteg, máglyahalál vár, Carlisle elrejtőzött
egy közeli pincében. Hiába gyötörték elviselhetetlen kínok,
az átalakulás ideje alatt egyetlenegyszer sem kiáltotta el magát.
Mikor végre befejeződött az átalakulás, és Carlisle ráeszmélt, mivé
lett, rettenetes kétségbeesés lett úrrá rajta. Megpróbálta elpusztítani
magát, de hiába ugrott le a magasból, és hiába próbálta vízbe
fojtani magát, nem sikerült meghalnia. Amikor ráeszmélt, hogy
ezek a próbálkozások nem vezetnek sikerre, úgy döntött, halálra
éhezteti magát.
Carlisle-t is hatalmába kerítette az újszülöttekre jellemző
kibírhatatlan vérszomj, ám ő képes volt úrrá lenni a sóvárgáson.
Az önutálattól fűtve bujkált, kereste azokat a helyeket, ahol biztosan
nem találkozhat emberekkel. Hónapok teltek el így, és Carlisle
érezte: egyre fogy az akaratereje.
Az õsi klán egészen más volt,
mint a londoni csatornalakó vámpírok.
Kifinomultak voltak és mûveltek, és Carlisle-t
lenyûgözte civilizáltságuk.
92