bree despain

hárított. Elfordult, mire a következő ütésem ismét a levegőt találta
el.
– Franc! – ráztam meg a fejem. Holdkő nyakláncom megpördült
a mellkasomon. Bár ki voltam izzadva, melegnek éreztem,
mintha áradt volna belőle a hő.
– Túlságosan sok erőt viszel az ütéseidbe. Tartalékolj! Kis, gyors
szúrások. Csak csapj ki a karoddal, és azonnal húzd is vissza!
– Azt próbálom! – Az izmaim egyre jobban fájtak. De nem a
fáradtságtól, hanem a bennem szunnyadó erőtől. A „képességeimtől”,
ahogy Daniel hívta őket. Mindig ott voltak, éppen csak egy
kéznyújtásnyira, amikor csak edzettünk. És ha képes lettem volna
átnyúlni értük azon a tűzfalon keresztül, amely köztük és köztem
volt, megragadhattam volna és felhasználhattam volna őket. A birtokomba
kerültek volna.
Amikor a karomon lévő félhold alakú sebhely fájdalmasan lüktetni
kezdett, megremegtem, leeresztettem a karomat, és megpróbáltam
lerázni magamról a fájdalmat.
– Emeld fel a kezedet! – szólt rám Daniel. – A legelső szabály:
sose légy figyelmetlen! – Finoman meglegyintette a vállamat. Mozdulata
játékos volt ugyan, de a sebem miatt érzett fájdalom villámcsapásként
futott végig a karomon.
Dühös lettem.
– Látom, felbosszantottalak – mondta Daniel féloldalas mosolylyal
az arcán.
– Miből gondolod? – Újabb csapásokat soroztam a kesztyűkre,
három szúrást és egy horgot. Éreztem, ahogy az erő – végre – végigfut
a testemen, így az utolsó ütés gyorsabbra és keményebbre
sikerült, mint vártam. Daniel nem is tudta kivédeni, így öklöm a
vállába csapódott.
• 10 •