bree despain

Mr. Barlow becsukta mögötte az irodaajtót. Az asztalról felvett
egy kupac fehér borítékot, és mindegyikünknek adott egyet-egyet.
Amikor April megfordította a magáét, szinte felvakkantott. Amikor
én megfordítottam a borítékot, gyorsabban kezdett verni a szívem,
és végigfuttattam az ujjaimat a Trentoni Művészeti Intézet
zöld, domborműves logóján.
Ez tényleg nagy nap volt.
De hogy a számomra is?
– Amint azt ti is tudjátok – kezdte Mr. Barlow, miután helyet
foglalt az asztala mögötti széken –, a Trentonban nagyon erős a versenyszellem.
A Szentháromság művészeti programja egyike azok-
nak a keveseknek, ahonnan a Trenton tanulókat fogad. Éppen
ezért, hogy jó hírünket megőrizzem, minden évben kiválasztok
néhány tanulót a haladó művészeti osztályból, akiket a legalkalmasabbnak
vélek arra, hogy beadják a jelentkezésüket. Ebben az
évben csak négyen jelentkezhetnek, és ezek ti vagytok.
Daniel mély levegőt vett, mintha ki akarná élvezni a pillanatot.
Én levegőt sem kaptam.
– Egy hónap múlva lehet jelentkezni. Addig le kell fényképeznetek
a legjobb munkáitokat, és össze kell állítanotok egy portfóliót.
Kell még két ajánlólevél – egyet majd adok én mindegyikőtöknek
–, és két saját kezűleg írt esszé. A jelentkezéseket a jelentkezési
határidő előtt kell beadni, vagy különben lekéstek a felvételiről.
Ez az egyetlen lehetőségetek arra, hogy felvételt nyerjetek a
Trentonba. Ne herdáljátok el!
April úgy repesett, mint egy boldog kutyakölyök. Katie szorosan
magához ölelte a jelentkezési lapot. Daniel a vállamra tette a
kezét, és kissé megszorított.
– Sikerült, Grace! – suttogta, és megpuszilta az arcomat.
• 50 •