bree despain

Voltak, akik azt állították, hogy Mr. Shumway eltűnt, amikor
azonban a zsibongóban voltam, elkaptam, hogy az igazgatói irodában
az egyik titkárnő arról beszél, hogy Mr. Shumway ma reggel
már járt az iskolában, és felmondott. Ezt nem értettem: Mr.
Shumway már két hete azt ígérgette, hogy a mai órán valami nagy
meglepetést fogunk látni. Ezek után szinte teljesen elhittem, amit
az egyik fiú a szekrényemtől jó húszméternyire mondott a folyosón:
szerinte Mr. Shumway „látott valamit” a betöréssel kapcsolatban,
és annyira megrémült, hogy nem volt hajlandó visszajönni a
suliba.
A negyedik órára már annyi különféle hír kapott lábra, hogy a
fejemet az asztalra fektetve megpróbáltam befogni a fülemet.
– Ennyire rossz? – kérdezte Daniel, miközben beült mellém a
padba.
– Jaj! Lassan hányingert kapok attól, hogy nem tudom akkor
ki- és bekapcsolni ezt a szuperhallást, amikor akarom. Arról nem
is szólva, amikor a fiúöltöző előtt kell elmennem, és pont rajtam
van. Ahhoz képest, hogy keresztények, nagyon rondán beszélnek.
Daniel felnevetett. A nevetése okozta rezgéstől azonban szinte
szétrobbant a fejem.
– Bocs – suttogta Daniel, és megköszörülte a torkát. – Szóval,
mit gondolsz, Jude-nak van köze a tornatermi betörési kísérlethez?
– kérdezte a lehető leghalkabban. – Brown, az edző azt mondta,
hogy az elkövető biztosan a szomszédos infólaborból szerette volna
elvinni a számítógépeket. Szerintem viszont Jude ment oda a Day’s
után.
Amikor April Thomas ellibbent az asztalunk mellett, felkaptam
a fejem, de továbbment a helyiség hátuljába. Szeme ugyan
egy másodperc törtrészéig felém villant, de aztán habozás nélkül
• 46 •