bree despain

– De segíthetnénk – feleltem.
– Nemsokára felvételiztek a főiskolára. Nem akarom, hogy emiatt
baj legyen a jegyeitekkel. Te viszont – mondta Danielnek, miközben
felvette a kagylót – gyere vissza iskola után! Halló! – üvöltötte
a telefonba, miközben bevágta maga mögött az irodaajtót.
Mr. Day tényleg nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele, különösen
az után, ami Jessicával történt.
– Akkor talán induljunk! – Daniel átadta a seprűt Chrisnek. –
Az utolsó óra után azonnal jövök.
– Itt leszünk – mondta Chris olyan hangon, amiből érezhető
volt, hogy legszívesebben ő is elhúzna valahová.
Daniel megfogta a kezem, és a nem létező ajtó felé indultunk.
Négy lépés után éreztem, hogy valami a cipőm talpára ragadt. Elengedtem
Daniel kezét, lenyúltam, majd levettem a cipőm sarkára
ráragadt műanyag kártyát. Megfordítottam. Egy egyszerű, fehér
kártya volt, rajta kis logó és a felirat: „A Raktár”, a másik oldalán
mágneses csík. Leginkább a Java Potos törzsvásárlói kártyámra
emlékeztetett, amelyet minden vásárláskor lehúztak.
Daniel megállt, és visszanézett.
– Mi az?
– Valami tagsági kártya. Hallottál már valaha egy Raktár nevű
helyről?
Daniel megrázta a fejét.
Feltartottam a kártyát.
– Erről nem jut az eszedbe valami? Talán az egyik elkövető ejtette
el a kártyát.
– Hm… Lehetséges. – Danielen látszott, hogy nem sok reményt
fűz az ötlethez.
Stacey morogva felnevetett mögöttem.
• 39 •